I hurt you, but i love you

8. fejezet

Tűnj el!

Jungkook pov

Komolyan mondom Nam szüleinek étterme a legjobb a városban. Épp a számba készülök tömni még egy adag tésztát, amikorfelpillantok és meglátom Yoongi fintorát.

- Haver undorító vagy. Nem csoda, hogy nincs csajod. Megrágodegyáltalán vagy csak nyeled? - mérgesen nézek rá és próbálok helyet csinálni a számban a beszédhez.

- Nem kell olyan csaj, aki azt várja tőlem, hogy éheztessem magam. - felelem teli szájjal.

- Fúj öreg! Leköptél! Namjoon ne adj neki több kaját! - fordul hyung felé, aki mióta csak beléptünk az étterembe szokatlanul csendes. Állát támasztva, szinte pislogás nélkül bámul az egyik asztal felé. Követem a pillantását, de az illető pont háttal ül, így nem látom az arcát, csak rövid, barna haját meg hogy stréber módon még ebéd közben is valami könyvet olvas. Yoongi meglöki Namjoont.

- Mi van? - fordul felé ingerülten.

- Kire bambultál rá ennyire? Jól néz ki? - vigyorog kajánul. - Kook te láttad, nem igaz? - cinkosan elmosolyodom.

- Persze, ott van. - fejemmel biccentek az asztal felé, majd zavartan állapítom meg, hogy már nincs ott senki. - Hát, ez van. Lehet meglátta milyen perverzen bámulod és elege lett. - szívatom Namot, viszont úgy tűnik nem zavarja, sőt megkönnyebbültnek látszik. Komolyan nem akarja, hogy találkozzunk a csajjal?

- Nem bámultam senkit, én csak a vendégek elégedettségét figyelem, segítek a szüleimnek. - rápillant az órájára. - Mennem kell, lejárt a szünetem.

Feláll és mosolyogva indul az új vendégek felé, hogy felvegye a rendelésüket. Yoongi felsóhajt.

- Ez fülig bele van esve valakibe. - megcsóválja a fejét és dühösen elveszi az evőpálcikámat. - Komolyan rám hárul a feladat, hogy megtanítsalak egy kis etikettre? - szememet forgatva tolom el magamtól a tálat. Úgyis csak pár falat maradt benne.

- Nem kértelek rá. - jelentem ki államat felszegve, majd gyorsan témát váltok nehogy a végén tényleg magyarázni kezdjen. - Láttad ma Jimint? - hyung a fejét rázva maga elé húzza a tányéromat és enni kezdi a maradékom.

- Nem én élek vele egy fedél alatt.

- Én is csak azért, mert nincs más választásom. - emelem fel a hangom tiltakozva. - Szerintem valami nem stimmel a sráccal. - elmondjam neki? Yoongi érdeklődve néz fel a tálból.

- Őszintén, tudom, hogy Chinhwa miatt piszkálnunk kell, de olyan mintha te ezt élveznéd Kook. A rögeszméddé vált, hogymegkeserítsd az életét vagy mi van?

- Hyung, félreérted. Én csak...

- Nem, Hoseoknak igaza van. Legalább otthon hagyd békén a srácot,ne válj olyanná mint Chinhwa. Ha az apja nem lenne polgármester már rég behúztam volna neki a viselkedése miatt. - Yoongi ujjai elfehérednek annyira szorítja a pálcikákat. Száját vékony vonallá préseli.

- Figyelj...

- Nem érdekel. - jelenti ki mérgesen. Gyilkos pillantással néz rám, amitől inamba száll a bátorságom és inkább csendben maradok. Tényleg félreérti, ráadásul arra sem válaszolt látta-e ma. Tegnap is későn jött haza, ma pedig mire felkeltem már nyoma sem volt. Megkérdezhettem volna anyámat, de a végén még azt feltételezné törődöm azzal a kis nyomival. Nem érdekel mi van vele, egyszerűen csak rühellem ha titkolóznak előttem. Mindig is utáltam az ilyesmit. Anya egész gyerekkoromban titkolta, hogy az apám egy drogos semmirekellő, szóval azt hiszem érthető miért akarom megtudni mi folyik itt valójában. Biztos megint valami szörnyűséget hallgat el. Ha esetleg a suliban kiderül, hogy Jiminnek tényleg valami komolyabb baja van, nem akarom, hogy úgy emlegessenek „Ott az a szemétláda, aki zaklatta a beteg srácot". Áh, ez képtelenség, elég sokan kedvelnek. Elköszönöka többiektől és ahelyett, hogy busszal mennék, hazasétálok. Az évszakhoz képest ma elég jó idő van, ezt ki kell élvezni amíg lehet. Remélem már hazaért, mert van pár beadandóm amit el kéne készítenie. Egész jó hangulatban lépek be a házba. Anya sokáig dolgozik ma, Jihoon pedig két napja szinte nem is volt itthon. Nehéz lehet orvosnak lenni, de engem ez a veszély nem fenyeget. Fantasztikus, a beadandót rátukmálom a stréberre, házimunkát meg nem kaptam, szóval nincs más dolgom, csak kinyújtózni a kanapén és lazítani. A cipőket látva boldogan állapítom meg, hogy ő is itthon van. Természetesen rögtön a szobája felé veszem az irányt, halk szipogás hallatszik ki. Összevont szemöldökkel torpanok meg az ajtó előtt. Halk léptekkel a szobámba sietek és leteszem a táskámat, majd visszamegyek Jimin szobájához és hallgatózom. Oké lehet hyungéknak van igaza és túl messzire mentem azzal, hogy itthon is parancsolgatok neki és fenyegetem. Felsóhajtok és benyitok a szobába. Jimin észre sem vesz vagy csak nem vesz rólam tudomást. Az ágyán fekszik, háttal az ajtónak. Előre látom ez lesz életem egyik legrosszabb beszélgetése. Nem szokásom bocsánatot kérni, még anyától is csak nehezen megy. Biztosan valami gyerekkori trauma miatt.

- Hé, Megaagy. - közelebb lépek az ágyához. - Ne bőgj, ha szó nélkül, - ami tudom, hogy tőled lehetetlen – szóval ha szó nélkül megcsinálod amiket mondok, megígérem, hogy itthon nem foglak megütni, oké?

- Tűnj el! - szólal meg halk, rekedt hangon. Próbálom nem felhúzni magam. Elszámolok tízig magamban, majd újra próbálkozom.

- Akkor egyezzünk meg. - ajánlom fel nagylelkűen. - Egy hétig csak Chinhwa háziját kell megcsinálnod és a házimunkát. Szóval szedd már össze magad! - hirtelen felül és felém fordul.

- Te tényleg azt hiszed, hogy körülötted forog a világ, nem igaz? - nevet fel már-már hisztérikusan. Megemelem a szemöldököm. Erre csak most jött rá? Lassan feláll és gyűlölettel telve néz a szemembe. - Ezek szerint nekem kell közölnöm a rossz hírt. Rajtad kívül mások is léteznek ezen a világon és sokkal jobbak nálad, sőt nálad bárki jobb! - kezdi felemelni a hangját és fenyegetően lép felém, majd meg is lök amitől hátratántorodom. - Nem vagy más csak egy elkényeztetett kis csitri, aki anyuci figyelmét akarja felkelteni és még annyi esze sincs, hogy magától megírjon egy fogalmazást. - legördül egy könnycsepp az arcán, de nem fárad azzal, hogy letörölje, hanem ismét lökdösni kezd az ajtó felé. - Soha semmire sem fogod vinni az életben és tudod miért? Mert az életben az ilyen rohadékok előbb utóbb a börtönben kötnek ki testi sértésért vagy lopásért! - erősebben csap a mellkasomra, amitől döbbenten lépek még egyet hátrafelé, ekkor esik le, hogy kilökdösött a szobájából. Soha nem viselkedett még így. - Azt mondtam tűnj el és hagyj békén vagy még ahhoz is túl hülye vagy, hogy ezt megértsd?! -ordítja teli torokból és akkorát taszít rajtam, hogy elesek, majd mérgesen bevágja a szoba ajtaját. Döbbenten meredek a zárt ajtóra.

- Jimin! - hallom meg Jihoon hangját és a bejárati ajtó csapódását. Gyorsan felállok és leporolom magam nehogy meglássa, hogy a fiának sikerült kisebb győzelmet aratnia felettem. Lihegve jelenik meg a lépcsőn és kérdőn néz rám. -Hol van?

Az ajtóra mutatok. Jihoon szapora léptekkel előtte terem és bemegy a szobába. Azonnal az ajtóra tapasztom a fülem abban a reményben, hogy így megtudhatom mi folyik itt. Nem vették fel az egyetemre vagy mi? Sutyorgást hallok csak, ami leginkább arra hasonlít „Sajnálom", a többit elnyomja Jimin egyre erősödő zokogása.

- Jungkook. - anya hangjára a lépcső irányába fordulok és igyekszem úgy tenni, mintha nem hallgatóztam volna. Int, hogy menjek oda hozzá.

- Mi történt? Nem ment át a felvételi vizsgán? - mosolygok gúnyosan, anya gyengéden fejbe csap. Megfogja a kezem és lerángat a földszintre. Most már tényleg kíváncsi vagyok mi ez az egész. Kérdőn fordulok felé. - Elmondanád már?

- Jimin anyukája nagyon beteg volt és tegnap... - szomorúan megrázza a fejét és inkább nem is folytatja.

- Úgy érted... meghalt? - teszem fel halkan a kérdést. Anya bólint.