Novella |Maximilian Philipp|

《1.rész》

A nap lágyan simogató sugarai ébresztettek fel az álmok varázslatos világából. Még pár percig nem nyitottam ki a szemeimet csak élveztem azt a nyugalmat ami körül ölelt. Igaz nem tartott sokáig, mert a hangos csörömpölés és barátom nyomdafestéket nem tűrő megjegyzései váltották fel az előbbi csendet. Ajakimba kelett harapnom, hogy ne nevessem el magamat az ügyetlenségén, hatalmas erőfeszítések árán kimásztam a meleg és biztonságot nyújt ágyból, majd az ajtó melett lévő fogasról levettem rózsaszín földig érő köntösöm majd azt magamra kaptam és kiléptem közös hálószobánkból. Utam a konyhába vezetett, ahonnan isteni illatok terjedtek szét az egész lakásba.

Megálltam az ajtóban és onnan figyeltem tovább Maximiliant ahogyan a földön lévő üveg szilánkokat söpörte össze egy kupacba. Csendben mögé sétáltam, majd lágy puszit leheltem izmos határa, cselekedetemtől össze rezzent és a kezében lévő seprűt a földre ejtette.

-Lina te nem vagy normális.-még mindig háttal állt nekem, de lelki szemeim előtt láttam mérges arckifejezését.

-A frászt hoztad rám.-dünnyögött továbbra is. Az előbbi kijelentését figyelmen kívül hagytam és a pulthoz sétáltam ahol gusztusos palacsinták sorakoztak gyümölcsök és lekvárok kíséretében. Egy epret számba helyeztem, majd ízlelgetni kezdtem.

-Ez isteni!-mutattam az asztalon lévő méz édes eprekre. Mili csak egy lágy mosolyt varázsolt ajkaira kijelentésem hallatán, majd a törött pohár szilánkjait a kukába dobta.

-Hihetetlen vagy.-állt immár előttem, és átkarolta a derekamat, majd lágy csókot lehelt ajkaimra.

-Boldog évfordulót!-suttogtam halkan mikor levegő hiánya miatt szétt váltak ajkaink.

-Boldog évfordulót Lina!-cirógatta meg lágyan arcomat.

-Meg akartalak lepni.-húzta el a szájját, majd a gyümölcsös tálakat az asztalra kezdte pakolni.

-Nekem is van meglepetésem számodra.-mosolyogtam rá.

-Lina, hiszen megegyeztünk, hogy nem veszünk ajándékot.-nézett rám szúrós szemekkel. Sajnos a költözés és egyéb apró cseprő dolog miatt nagyon kevés időnk maradt az ajándékok vásárlására, így közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy az idén évfordulónk alkalmából nem vásárolunk egymásnak ajándékot.

-Tudom.-sóhajtottam, majd remegő kézzel kezdtem keresni a zsebemben lévő aprócska dobozt, amit még pár napja rejtettem oda. Eddig még nem volt merszem oda adni neki.

-Csak nyisd ki.-adtam kezébe a fehér dobozt.

Lélegzet vissza folytva figyeltem ahogyan leemeli a doboz tetejét, majd kezébe emeli a benne lévő aprócska tárgyat. Megbabonázva figyelte a kicsi cipőket amiket belerejtettem.

-Ez azt jelenti, hogy?-kérdezte döbbenten.

-Igen-bólogattam boldogan.

-Apa leszek!-kiáltott fel boldogan, majd egy hatalmas ölelésbe vont. Nevetnem kelett heves reakcióján. Az előbbi haragja egy másodperc alatt elillant, helyét pedig őszinte boldogság vette át. Tudtam, hogy ezzel egy hatalmas álma válik valóra, mindig is arról álmodott, hogy egyszer majd ő is apa lesz.

-A világ legboldogabb férfijává tettél ezzel a hírrel.-ölelt meg ismét.

-Tudod nem mondom sokszor, de Szeretlek, mindennél jobban. Szebbé teszed az életem. Te vagy az első gondolatom mikor reggel felkelek és az utolsó amikor álomra hajtom a fejem. Ha nem vagy velem mindig azon gondolkozom, hogy mi járhat a fejedben, hogy kivel és, hogy jól e érzed magad.-fogta kezei közé arcomat és egy gyors puszit adott a homlokomra, majd folytatta.

-Imádom azokat a gyönyörű nugát színű szemeid, azokat a kívánatos ajkaid amiktől nincs puhább és édesebb a földön, a mindig kókusz illatú hajad, és az angyali nevetésed. Imádom az egész lényed. Tőled jobbat kívánni sem tudnék. Mintha ez csak egy álom lenne, és minden percben attól félek, hogy felébredek és te nem vagy melettem.-könnyek szöktek a szemembe Maximilian monológja után. Ő nem a szavak embere, soha nem is volt az, épp ezért jelentett számomra sokat, hogy megnyílt és élem tárta lelkét.

2018.2.24.

♡ Nojkó♡