•Soha ne add fel!•

Fájdalmas lépések

Kifordult a térdem. Én a földre estem és a fájdalomtól levegőt sem kaptam. Nagy nehezen felkeltem a földről és elbicegtem néptáncra. Ott a nem tudtam táncolni úgy fájt a lábam. Egész végig a székről figyeltem az eseményeket.

Otthon azt mondtam a szüleimnek,hogy a néptáncon félreléptem és megrándult a lábam. Egy év után is fájt a lábam viszont nem volt annyira vészes. Tudtam vele táncolni.

9.-be jazz balettre kezdtem járni. Nagyon megszerettem. Májusba a Harmopanba voltunk szakgyakorlaton és az előző nap nem igazán ment jól az új rész. Ez a koreógráfia nagyon nehéz viszon ebben éreztem,hogy ujra élek a sok minden után a mi történt velem.

Szüneten voltunk és az öltözőbe elpróbáltam a koreógráfiam . Cintiána az osztálytásamnak( és egyuttal a legjobb barátnőmnek)  magyaráztam tánc közbe mire az egyik hátrafordulásnál roppan a térdem, kifordult a helyéről és vissza pattant.

Én a földre estem megint, szaporábban vettem a levegőt Cintia és a másik osztálytársam röhögött mert azt hitték ez is benne van a koreógráfiában. Annyira fájt a térdem,hogy azt sem tudtam hol vagyok.

Vissza kellett menyünk dolgozni ezért nagynehezen felkeltem a földről majd lebicegtem a lépcsőn. Nem tudtam álni a lábamon annyira fájt. Egy ideig tűrtem de utána nem bírtam tovább és felkérenztrm WC-re. Bementem az öltözőbe és leültem a padra. Nem akartam sírni. Felhívtam anyumat de mikor elmeséltem neki mi történt ki tört belőlem a sírás.

Anyukám munkatársa eljött értem kocsival. Cintia kellett lesegítsen a lépcsőn. Beültem a kocsiba majd mentünk anyum munkahelyére. Leültünk a székre s tanakoddtunk mit is tegyünk. Míg végül arra döntöttünk,hogy apum ki visz a sürgösségire.

Bementünk és leültem egy terembe. Lekérték az adataimat és elmeséltem mi történt. Várnunk kellett kb.1 órát aztán bele kellett üljek egy tolókocsiba és felvittek az emeletre.  Meg kellett várnunk az orvost aki elmondta,hogy meggyengült az izmom és ezért ment ki a térdem.

Azt mondta szerencsém,hogy magától visszapattant. Mikor kimondta, hogy be kell gipszelnie a lábam elkezdtem sírni. Tudtam,hogy csak 1 honapom van még az előadásig amire annyit készültem és nem léphetek fel rajta.Bele voltam betegedve. Az otthon töltött napok a gipsz miatt sírással teltek. Akárhányszól eszembe jutott a tánc mindig elkezdtem sírni

Egy hétig gipsz volt a lábamon. A hét közepén be kellett mennem a suliba a biosz dogára amit végül nem írtunk meg szóval potyára jöttem be.

Egy hét után,hogy tudja suliba járni kaptam egy térd merevítőt amiben nem tudtam behajlítani a térdem. Mikor fürdéskór le kellett vennem nem mertem rá álni a lábamra. Olyan tehetetlennek és erőtlennek éreztem magam. Az az érzés,hogy nem tudok táncolni rosszabb volt mint,ha nem engedtek volna. Ezt az érzést senkinek nem kívánom. Senkinek.

Sziasztok. Remélem,hogy ez a könyvem is elnyeri a tetszéseteket. Ez egy életrajzi történet. Szép estét nektek. Puszii💋