Possibility - Lehetőség /BTS FF HUN/ ( Azon a nyáron 2. ) ✓

Hagyj békén!

Nem sokkal később Kaia és Tae visszajöttek, felpakolva kajával. A barátnőm kicsit meglepődött, hogy ott talál, de nem tette szóvá. Tae viszont azonnal rákérdezett.

- Hát te? Mi szél hozott mifelénk? - kacsintott.

- Volt egy kis...ömm...vitánk, Jungkookkal. Kaia-hoz indultam, de nem voltatok itt, szóval addig Jiminie-vel beszélgettem.

Tae gyanakodva végig nézett rajtunk és nekem akkor jutott eszembe, hogy Chim összekócolta a hajam, amikor megcsókoltam és kicsit kipirultam. Magamban imádkoztam, hogy ne tűnjön fel egyiküknek sem, főleg Kaia-nak, mert semmi kedvem magyarázkodni.

- Szeretnéd, hogy visszacuccoljak? - nézett aggódva a barátnőm.

- Hát, igazából...örülnék neki. Nem tudnék visszamenni hozzá így, hogy haragszik rám - sóhajtottam egy hatalmasat. Tae azonnal felkapta a fejét.

- Azt mondod, ő haragudott meg rád?

- Pontosan. És nem tudom, miért. - Elfutottak az emlékek arról a pár szörnyű percről. Újra éreztem, hogy valamit nagyon elrontottam és bár tudnám, mi az. Nem akartam fájdalmat okozni Jungkooknak, de úgy tűnik mégis sikerült.

Aztán beugrott valami. Lehet, hogy azért haragszik, mert nem emlékszem valamire, amire kéne? El tudom képzelni. Valami olyan dolog lehet, ami nagyon fontos neki, és most, hogy nekem ötletem sincs, mi történhetett az elmúlt napokban, egyedül kell felidéznie. Vagy valami ilyesmi.

- Miért haragudna rád? - ráncolta a homlokát Jimin. Ránéztem, és majdnem elmosolyodtam, olyan aranyos volt. De a másik kettő jelenlétét figyelembe véve inkább csak megvontam a vállam.

- Nem tudom. Szerintem azért ilyen, mert nem emlékszem valamire, amire kéne.

Hirtelen mindhárman összenéztek, és jelentőségteljes pillantásokat váltottak.

- Mi az? Van valami, amit tudnom kéne?

- Hát, igazából... - kezdte Kaia, de Jimin közbevágott.

- Ezt neked kell megtudnod tőle. Megígértem neki, hogy semmit nem mondok neked. És ez rájuk is vonatkozik - mutatott Kaia-ra és Tae-ra. - Figyelj, amit néhány perce mondtam, teljes mértékben igaz. Nem hazudtam és remélem megérted, hogy az emlékeidről nem beszélhetek.

- De miért? - fakadtam ki. Miért kell neki is ilyennek lennie. Nem haragszom rá vagy ilyesmi, de jó lenne, ha valaki végre elmondaná, mi a franc történik.

- Mert ehhez egyedül neki van csak joga. Az emlékeid többségében valószínűleg ő szerepel.

Ezen eléggé meglepődtem, és pár percig magam elé bámultam, azon gondolkozva, hogy okos döntés-e, ha most átmegyek hozzá és mindent kiszedek belőle. Végül arra jutottam, ha most nem teszem meg, akkor csak tovább húzom ezt a tudat nélküli állapotot.

- Én most...nekem most mennem kell - néztem rájuk. Aggódva nézték, ahogy elhátrálok az ajtóig, lenyomom a kilincset és kilépek a folyósóra. Meg sem próbáltak megállítani.

Hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem, miközben a saját szobám ajtajával szemeztem. Az előbbi ötlet hirtelen hülyeségnek tűnt, de már nem mehettem vissza.

Lassú léptekkel közeledtem a sötét ajtó felé és kezemet már a kilincs felé nyújtottam, amikor hirtelen valaki feltépte helyettem. Ijedten néztem fel. Jungkook állt előttem, kócosan, vöröslő arccal.

- Holy... - suttogta. Egy hirtelen mozdulattal elkapta a karomat, berántott a szobába és becsapta mögöttem az ajtót. A vállamat nekinyomta a falnak és két kezével a fejem mellett támaszkodott meg. - Sajnálom. Én...nem akartalak megbántani - mondta. Szemeit lesütötte és jóformán a cipőjének beszélt.