Explosions (season 2) - HS

19.rész

"...én pedig nem is lehetnék hálásabb ezért a tettéért, Brit"

- Hogy vagy? - kérdi a doki miután kényelembe helyezte magát a székében. Ha minden jól megy, akkor ez lesz az utolsó megbeszélésünk ebben az évben. Holnap tárgyalás van, viszont én egyáltalán nem tartok tőle, sokkal inkább az zavar, hogy anyáékat képtelenség volt lebeszélni arról, hogy eljöjjenek.

- Nem tudom - vonom meg a vállam - nézz rám, aztán gondolj vissza a hónapokkal ezelőtti énemre, és mondd el nekem mit látsz rajtam - mosolyodom el. - Tudom, hogy ezt csak azért teszed fel, mert köteles vagy rá, viszont én már teljesen jól vagyok. Nem tudom, hogyan sikerült elérned ezt nálam, de ha egy éve valaki megkérdi mennyire félek a szeretlek szótól valószínűleg elmenekültem volna a közeléből és mindenki más elől is, most viszont itt ülök úgy, hogy napon többször is kimondom és már egyáltalán nem rémiszt meg. Boldog vagyok és nyugodt. Elkapták, akiktől tartottam. Harry velem van és már nem akar agyonóvni a szeretetével, azt hiszem ez is egy nagyon nagy lépés.

- Akkor ez azt jelenti, hogy a holnapi nappal is teljesen rendben vagy? - tér ki arra a kérdésre, amire tényleg tudni szeretné a válaszom.

- Nem tartok tőle... mármint, ez nem teljesen igaz, csak nem igazán tudom, hogy fejtsem ki - sóhajtok fel. - Természetesen semmi kedvem kiállni mindenki elé és azokról a hónapokról beszélni az elkövetők, családom, barátaim előtt, de tudom, hogy csak így érhetem el, amit el szeretnék. Tudom, hogy te is és a többiek is arról próbálnak meggyőzni, hogy a szüleinek tudniuk kell a teljes igazságot rólam és az ott történtekről, viszont én nem szeretnék előttük beszélni, képtelen lennék arra, hogy végignézzem, ahogy feldolgozzák azokat amiket mondani fogok. Összeroppannának, és ezentúl teljesen másképpen tekintenének rám.

- Minden szülő tudni akarná, hogy mi történt a gyermekével, akkor is ha nehezen lesz képes együtt élni vele. A továbblépés csak akkor fog működni, te ezt még nem értheted, de egyszer mikor majd anya leszel, akkor már teljesen másképp fogod látni az egészet. Ki fogják bírni mindazt, amit közölni fogsz velük, lehetséges, hogy belül összeomlanak, de amint látni fogják, hogy boldog vagy, képesek lesznek elfogadni a múltat és boldogok lenni azért, amit elértél az életedben. Te is pontosan tudod, hogy az elmúlt évek során ők biztosak voltak benne, hogy sosem kapják vissza a kislányukat, viszont most az a lány itt ül előttem csak sokkal komolyabb személyként, aki már felnőtt. Aki képes volt elfogadni mit tettek vele, hogy a szerelem nem mindig rossz, ahogy azt is, hogy ő nem egy pótlék. Ezt mind magadnak köszönheted.

- Ami egyeseknek apró, mások számára hatalmas lépés, nem igaz? Egyik személynek könnyű elfogadni, hogy szerethetik, aki egyszer már csalódott annak nehezebben megy, akit pedig elraboltak, annak még nehezebben, de végkifejletbe csak akarni kell és minden lehetséges, nem igaz?

A beszélgetés további részében csak a holnapi napról beszéltünk és a szüleimmel való beszélgetésről, hiszen mindketten tisztában vagyunk vele, hogy arra akkor is sor fog kerülni, ha én nem szeretném. Tudniuk kell mit érzek és nekem is, hogy ők mit gondolnak az egészről.

- Brit, mielőtt még kilépsz azon az ajtón és legközelebb lehet, hogy csak fél év múlva találkozunk, lenne egy ajánlatom számodra - kezd bele, mire visszafordulok. - Andrew-val sokat beszéltünk erre, eleinte mindketten azt hittük, hogy nem a legjobb ötlet, de az idő során, ahogy fejlődtél arra gondoltunk, hogy talán mégis felajánlunk neked egy állást, itt.

***

Még nem igazán emésztettem meg az előbb hallottakat. Hogy én itt dolgozzak? Képes lennék erre? Úgy érzem, hogy igen. Szeretném ezt csinálni? Valószínűleg, hiszen ha én túlvészeltem, akkor azt jelenti, hogy másoknak is képes vagyok ebben segíteni, vagy legalább bíztatni őket, hogy menni fog. Nem így képzeltem el a jövőmet, gimnazistaként, de azt hiszem el tudnám fogadni.