A Fehér Oroszlán | Írás alatt📝

2. Fejezet - Rochus

Többiek értetlenül duruzsoltak a történtekről, vagy épp megfigyelő üzemmódban kémlelték a körülöttük lévők arckifejezéseit. Az osztályfőnök Elina mellé lépett, aztán lehajolt hozzá:

- Ezt az akciózást még tisztázzuk, egyelőre sürget az idő, nem szeretnék leállni egy hosszas vitázásra. - közölte a tanár lesújtóan - De köszönjük a hősies tettedet. - majd felegyenesedett, és a diákok felé fordulva folytatta - Gyerekek, indulás tovább, nincs időnk hosszú pihenőket tartani! - ezt követően átvágott a pedagógus a diákok sokaságán, és előresietett a túravezetőhöz, aki az "akciózás" idején már jóval előrébb járt a túraútvonalon. Páran még sokk hatása alatt álltak, fel sem fogták mit mondott "Pumukli" tanárnő.

Rochus is most már értetlenül vizslatta a körülötte levőket. Főként Elinát fürkészte. Nagy levegőt vett, majd óvatosan a lány mellé guggolt:

- Látom nagyon össze vagy zavarodva... Én viszont végre-valahára tisztán látok. - s szemeivel keresni kezdte a barna szemű leány tekintetét.

- Köszönöm a közérdekű információt, sokat segítettél vele. - nézett ironikusan a fiúra. Ahogy pillantásaik találkoztak, a lány hirtelen újra a földet kezdte pásztázni, s gondolataiba merült.

- Hát, oké... - majd felállt Elina mellől - Akkor, ha már segítség... Feltápászkodni segítsek? - és segítően kinyújtotta az egyik kezét a lány felé. Szavai üresen csengtek a leány fejében, nem értette miért akar pont most, és ilyenkor segíteni neki. Hisz ő is közre játszott a mélypontjára jutásában. Rochus volt az, aki megismerkedésüktől fogva barátkozott vele, és támogatta. Viszont az utóbbi időkben teljesen megváltozott. Elina szinte nem is ismert rá a régi barátjára, akibe már lassan kezdett beleszeretni. Ez a nagy változás mindkettőjüket megviselte. Plusz, még az is keserítette az ügyüket, hogy a lánynak az állítólagos "legjobb barátnője" direkt még inkább rájátszott a dolgukra.

- Lina! Itt vagy? - szólalt meg a fiú azon a jellegzetes mély és egyben lágy hangján.

- Igen Róka, itt vagyok, és fel tudok állni egyedül is. - pattant fel határozottan. Hátat fordítva Rochusnak, elindult a még sokkos állapotban lévők felé. Az a pár diák felkapta fejét, ahogy Linát közeledni látták. Mindegyikőjük kérdéseket fogalmazott a lányhoz az oroszlán kapcsán.

- Sziasztok - köszönt elbizonytalanodva Elina a sok figyelő szempár kereszttüzében. Többen egyszerre belekezdtek a mondandójukba, ezzel hangzavart kavarva elriasztottak egy ágon bóbiskoló, kék madárkát. Heves szárnycsapásokkal -meglepő módon- berepült egy közelinek látszó viskóba...

A nagy zúgolódás miatt Elina senkinek egy szavát sem értette. Rochus a lány háta mögé osont, megragadta karját, s a füléhez közel hajolt:

- Tudtad, hogy neked nem áll jól a flegmaság? Mi az, hogy fel tudsz állni egyedül is, nélkülem? - suttogta szórakozottan. Tudta, hogy ezzel egy bizonyos határt átlépett Elinánál, így visszadőlt normál állóhelyzetébe, s jót mosolygott a lány felemésztődött arckifejezésén. Ezek után újból a csapat felé sandított, még mielőtt Lina bármit is mondhatott volna indulatában - Mostantól szálljon le mindenki Elináról. - a várt hatásra nem kellett sokat várakozni, síri csend honolt pár másodpercig. Mindenki értetlen arcot vágva összesúgott, eközben Rochus folytatta halkabban, csak Linához fordulva - Szeretném, ha beszélgethetnénk végre normálisan. - pillantott világosbarna szemeivel a kissé feldúlt lányra. Néhány pillanatig tépelődött; Mit mondhatna erre? Kekeckedett vele a fiú, végig arra utalva, hogy Elinának nem sikerülhet egyedül felkaparnia magát a sok megalázás, fájdalom után. Pedig, ő ezt egyedül végig csinálta, kikecmergett a saját gödréből. Most meg leállítja a többieket, és beszélni akar vele... Hihetetlen egy srác. Végül szóra nyitotta ajkait: