Valahol, az ég alatt

1

Amint Molli kilépett az utcára, rögtön megérezte a hűvös tavaszi szelet, ami mit sem kímélve a gondosan elkészített frizurát, kapott bele a hajába. Megpróbálta egy laza mozdulattal kisöpörni szeméből az enyhén hullámos, barna tincseket, nem sok eredménnyel. De még ez az idő is mindig jobb, mint a rettentő hideg, ami minden télen beköszönt. És most már legalább kint is világos van, amikor reggel elindul suliba.

Molli ilyen gondolatokkal ért el a villamosmegállóba, ahova pont akkor futott be egy újjabb szerelvény. Csalódottan konstatálta, hogy ma sincs egy talpnyi hely se, ezért a többi tülekedő utassal szemben úgy döntött, hogy ma is gyalog megy iskolába. Ahogy ezen a héten harmadjára. Nem mintha gondja lett volna egy reggeli sétával, de úgy gondolta épp ilyenkor, a jó idő beköszöntével több hely is lehetne.

Amikor az iskola kapuja elé ért, elővette a telefonját, és egy nagyot sóhajtott. Még így is hamarabb fog beérni. A telefonja digitális órája szerint ugyanis még csak 7:10 volt, pedig az órái csak 45-kor kezdődnek.

De egyszerűen nem bírt több időt otthon tölteni. Az anyja másodjára vált el, és otthon maradt Mollival és  két hároméves kislánnyal, Mesivel és Mimivel. Molli természetesen szerette kicsi féltestvéreit, és próbált a lehető legtöbbet segíteni édesanyjának, aznap reggel azonban kicsit besokallt az ikrektől. Hajnali öttől kezdve az ordítozásuk és hatalmas hisztik zaja töltötte be a pici panel lakást, ahol éltek. Mindennek tetejében a kiállhatatlan szomszédjuk hatszor becsöngetett, és Molli hiába bizonygatta, hogy nemsokára elhallgatnak a kicsik, a szomszéd annyira jutott, hogy az egész családjuk bolond és hogy az átkozott falak túl vékonyak.

Molli elindult befelé, mert bár hiába ígérte meg barátainak, hogy megvárja őket, kint egyre gyűltek a bagósok, és nem akarta, hogy a haja és a ruhája beszívja a füst szagot. Bár az anyja eddig még sose vette észre, vagy ha meg is érezte, soha nem szólt érte, hiszen valamivel mindig el volt foglalva. De azért Molli néha szeretett eljátszani a gondolattal, hogy törődik vele.

Amikor beért a tanterembe, csalódottan vette észre, hogy rajta kívül csak Huba, az osztály csodabogara ért be ilyen korai időben. Bár Molli álltalában olyan hamar lép le otthonról, amilyen gyorsan csak tud, még egyszer sem esett meg, hogy a fiú már ne lett volna ott. Mint Huba sok más furcsaságát ezt sem firtatta soha.

- Szép jó reggelt!

- Öhmm...köszi neked is - köszöntötte Molli, a fiú pedig beült az eggyel előtte lévő padba.

Huba mint ha mi sem lenne természetesebb, egy csomag paklit kapott elő a zsebéből, és legyező alakban a lány orra alá tolta.

- Húzz eggyet!

- Figyi, Huba ehhez most tényleg nincs kedvem - próbált Molli finoman hárítani, miközben a könyveit pakolta ki az asztalra.

- Biztos? - lengette meg a lapokat.

- Hahh.. na jó.. - emelte fel Molli színpadiasan a kezét mert látta, hogy Huba nem adja fel egy könnyen. Kihúzott egy lapot. Kör hetes.

- Oké, és akkor most mi lesz - nézett rá gyanakodva - kitalálod melyiket húztam?

- Ez nem ilyen egyszerű - rázta meg a fejét - Koppints a lapra hármat, azután fújj rá. - adta a további instrukciókat. Molli baromi hülyén érezte magát de azért megtett minden tőle telhetőt.

- Most pedig... - mosolygott sejtelmesen a fiú, de ebben a percben kivágódott a terem ajtaja és Sári lépett be rajta elmaradhatatlan díszkíséretével. Molli összerezzent a hangos belépőtől, tekintetét az ajtóra emelte. A magas, szőke lány népszerűségnek örvendett nem csak az osztályban, de az egész iskolában. Két barátnője, mint hűséges csatlósai követték majdnem mindenhova.