Lose It All

§Eight§

Mivel képtelen voltam tovább elviselni a szánakozó tekintetet, amivel az asszony jutalmazott, inkább bevetettem magam a mosókonyhába, hogy az irdatlan mennyiségű ruhával igyekezzem elterelni a figyelmem. Ami szinte lehetetlen küldetésnek bizonyult, hiába voltam vele tisztában, hogy milyen ügyletekkel foglalkoznak a maffiában, sosem gondoltam volna, hogy pont én legyek az egyik üzlet mozgatórugója, a gyomrom olyan szinten megfájdult, hogy hányinger környékezett, a gondolataim kétségbeesetten csapongtak, hátha sikerül megoldást találnom, hiába tudtam, hogy erre semmi esély. Úgy járkáltam a helyiségben, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, majd felrobbantam a tehetetlen feszültségtől, ami szétfeszítette a bensőmet. Dühtől elködösülő szemekkel léptem a falhoz, az öklöm pedig már azelőtt csattant a falon, hogy egyáltalán elhatároztam volna, hogy megteszem. Az éles fájdalomnak sikerült kiszakítania a zsibbadt kétségbeesésből, s egészen addig ütöttem azt, míg észre nem vettem a falat díszítő maszatos vércseppeket. Remegve engedte le a kezem, a könnyek pedig záporozni kezdtek a szememből, ahogy a gondolat megfogalmazódott bennem, hiába fogadtam meg, hogy soha többet nem teszem, egyszerűen nem tudtam más megoldásra gondolni. Nem volt más választásom!

Mikor visszaértem a konyhába, már jóval higgadtabbnak éreztem magam, és egyfajta jeges nyugodtsággal töltött el elhatározottságom tudata. Az összes eshetőség közül, amit csak le tudtam futtatni zsibbadt elmémben, ez volt az egyetlen, ami kiutat biztosított számomra. Olyan összeszedetten és közönyösen viselkedtem egésznap, hogy Magda gyanakvó pillantással kísérgetett, nyilvánvalóan azon gondolkozva, mégis hogyan lehetek azok után ennyire nyugodt, hogy nem sokkal előtte bizonyosodtam meg róla, miszerint súlyos összegekért cserébe eladnak, ismét... most azonban azért, hogy annak az undorító öreg fazonnak a kedvére tegyek.
Rezignáltan tettem a dolgaim, magamban körvonalazva a tervet, majd amikor az asszony neki állt a vacsorának, a szobámba tértem, ugyanúgy, mint mindig, most azonban eszemben sem volt onnan többet kijönni. Bevallom, kis pánik költözött azért belém, ahogy belépve a szobába, magamra zártam az ajtót, majd a fürdőbe siettem. Úgy találtam az lesz a legcélravezetőbb, ha stílusosan, a kádban találják majd meg a kihűlt testemet, igaz, hogy így sokkal fájdalmasabb és hosszabb volt a folyamat, mint szerettem volna, mivel azonban fegyverhez, vagy gyógyszerhez nem juthattam, más választásom nem maradt. Miközben megeresztettem a vizet, összepakoltam a szobában a kevéske személyes tárgyam, mintha csak ki akartam volna törölni még a nyomait is annak, hogy valaha itt jártam, és meg akartam könnyíteni a személy dolgát, akinek majd utána ki kell hajítani a cuccaim, de bevallom, azért az is közrejátszott a pakolás utáni vágyamnak, hogy lenyugtassam saját magam. Az erkélyajtót kitártam, hogy friss levegővel töltse fel a szobát, a szívem izgatottan dobogott, ahogy kisétáltam rá, és végig vettem az összes apró mozzanatot, ami azóta történt, hogy a munka végén, összefutottam Shrekkel a boltban, nyílván ma már belátom, hogy már jó előre figyeltettek, és megláthattak bennem valami potenciált, különben biztos nem fogadott volna el a tetemes mennyiségért cserébe, amit Frank gondatlanul elherdált. Ahogy eszembe jutott a családom, összefacsarodott a szívem, és olyan erősen csapódott belém Paige hiánya, hogy legszívesebben felordítottam volna az érzéstől; a könnyek végigfolytak az arcomon, ahogy felidéztem a közös emlékeinket, csak reménykedni tudtam benne, hogy Frank tényleg gondját viseli, és nem szenved semmiben sem hiányt. Olyan volt, mintha csak saját magam siratnám, a szánalmas kis életemet, amivel semmit értem el, hiszen tudtam, hogy valószínűleg senkinek sem fogja megtenni értem, amikor megtalálják a testem. Azt hiszem, órákig is álltam volna ott, ha nem hallom meg a hangos loccsanást, amivel a víz túlfolyva a kád peremén, kizubogott a csempére. Gyorsan odasiettem, hogy elzárjam a csapot, majd meztelenre vetkőztem, a ruháim pedig precízen összehajtva, a mosdókagylóra tettem, mintha csak újra szükségem lenne rájuk. Hosszasan meredtem magamra a tükörben, igyekezve bármi apró mozzanatot észrevenni a tekintetemen, ami csak visszatartana tőle. Vettem egy mély levegőt, majd minden erőmmel a tükörbe öklöztem, mivel elsőre semmit sem értem el, újból és újból beléütöttem, egészen addig, míg repedés nem keletkezett rajta. Összerezzentem az éles hangra, ahogy a tükör hangos csörömpöléssel megadta magát, majd szilánkjaira robbant a mosdókagylóba, pár pillanatig csak zihálva meredtem a kiszakadt darabokra, azon tűnődve, melyik lenne a jó választás. Végül kiválasztottam egy nagyobb kézre illő darabot, ami éles hegyben végződött, ami tökéletesen megfelelt a célra, úgy forgattam a tenyeremben, mintha csak a súlyát becsülném, hideg józansággal igyekeztem koncentrálni, ám a szívemet feszítő pánikot nem tudtam kizárni. Pillantásom visszatért az arcomra, s úgy kezdtem el nézegetni, mintha csak arról akarnék megbizonyosodni, hogy még véletlenül se fedezzek fel semmi pánikra utaló nyomot rajta, ami visszatarthatna. Kővé dermedtem meglepetésemben, amikor meghallottam a hangos dörömbölést a szobaajtón, amit dühös hangok követettek, mire pánikomban gyorsan bevágtam a fürdőajtót, majd kulcsra zártam azt.