A repülőgép, ami tizenöt fővel indult el Japánból, zavartalanul haladt nyugat felé. Utasai nyugalommal tekintettek le az alattuk elnyúló hegyláncra, amit a Himalájának neveznek. A társaság tagjai hazafelé tartottak egy konferenciáról, és bár az ég kissé felhős volt, a légitársaság úgy ítélte meg, biztonságos felszállni. Ahogy azonban haladtak az útjukon, a felhők egyre gyülekeztek és a szél egyre erősödött. A gép vadul hánykolódott a levegőben, és küzdött, hogy fent tudjon maradni. A pilóta minden erejét bevetette a természet elleni harcba, de érezte, ahogy elveszíti hatalmát, és vagy leszáll vagy a gép lezuhan és darabokra törik.
Hamarosan megpillantott a ködfátyol mögött egy területet, amit alkalmasnak talált. Gyakorlott mozdulatokkal csakhamar landolt is, ám a hóval keveredő vihar miatt nem tudtak kiszállni. Az utasok pánikolni kezdtek; rosszul érintette őket a térerő hiánya, a hideg és a türelmetlenséggel átitatott bizonytalanság. Szerettek volna mielőbb újra otthon lenni, de miután egy ideig füstölögtek, kénytelenek voltak elfogadni, hogy várniuk kell, míg a vihar csendesedik és kitisztul az ég. Ennek következtében az éjszakát mindannyian a repülőben töltötték.
Hajnalban úgy tűnt, a hóvihar elállt, és az elgémberedett utasok óvatosan előmerészkedtek. Az utasítások alapján napkeltekor indulnak, és óva intették őket attól, hogy messzire kóboroljanak. A legtöbben rágyújtottak, vagy csodálták a nem mindennapi szépségű tájat. Mivel idegenek voltak egymás számára, kevesen próbáltak beszédbe elegyedni, viszont volt két lány, akik hasonló koruk miatt kölcsönös szimpátiával tekintettek egymásra. A középkorú felnőttek között meglepő volt két húsz év körüli fiatal lány. Egyikük a keleti nyelveket tanulmányozta, a másik a szokásaikban volt kiemelkedően jártas. Mindketten a legjobbak voltak a rájuk osztott feladat elvégzését illetően, bár teljes ellentétei voltak egymásnak.
Lei határozott, céltudatos személyiség volt, akinek már meg volt tervezve az egész jövője a nyugdíjas napjaiig. Ezzel szemben Aika csak sodródott az árral; ha érdekelte valami, megtanulta, így jutott ide. Nem szeretett a jövőn gondolkodni. A különbségek ellenére viszont a lányok remekül kijöttek. Összetartotta őket a közös cél, hogy bizonyítsák rátermettségüket a felnőttek lenéző tekinteteinek.
Most is együtt voltak, ahogy a hegyek mögül lassanként felbukkanó nap első sugarait nézték. Mindkettejük elmerült a látványban, ám Aika egyszercsak a távolba mutatva felkiáltott:
- Te is láttad?
- Micsodát? - kérdezte Lei zavarodottan hunyorítva, de semmi különösre nem figyelt fel.
- Szerintem egy őz volt - mondta Aika izgatottan, és elindult egy irányba, amerre feltételezhetően követheti az őzet.
- Hé, nem mehetsz el! Nemsokára indulunk.
- Nem megyek messzire, csak egy perc - válaszolta, és Aika máris az őz nyomában volt.
Lei hezitált egy pillanatig, de aztán követte azzal a gondolattal a fejében, hogy visszaviszi Aikát, ha túl messzire menne.
- Biztos vagy benne, hogy egy őzet láttál? - kérdezte aggódva.
- Persze! Itt kell lenn... oh!
Az egyik szikla mögül előbukkant az Aika által látott őz, azonban nem ez volt az, ami igazán meglepte a lányokat, hanem a mögötte méltóságteljesen lépkedő fiú. Úgy tűnt, velük egyidős és a tradícionális keleti ruhák ellenére nem fázott a hidegben. Ezt kiegészítő szőke hajával és magabiztos tekintetével olyan volt, mintha egy másik világból lépett volna elő. Lehajolt az őzhöz, és megsimogatta.
- Szép munka! - mondta, majd a két lányra nézett. - Nem sokan vannak, akik látják Csillagfényt. Szerencsések vagytok.
- Ki vagy te? - kérdezte Aika.
YOU ARE READING
Shangri-La
FanfictionA Kék Hold völgyében elrejtve áll az ígéret földje, ahol mindenki boldog, nem szenvednek hiányt semmiben, és több száz évig élnek. A völgyet nem hagyhatják el, de ki is akarna elhagyni egy ilyen tökéletes világot? A sors által idevezérelt emberekke...