|Gimis barátságok|

14 0 0
                                    


|Hirtelen édesapja, Mike szólt rá, hogy csipkedje magát, mert indulnak.
Chris durcásan ült a gyerekülésében, mert hamar oda akart érni az óvodába, hogy sokat játszhasson. A kis 5 éves huncutka nagyon haragudott nővérére, mert mindig rá kellett várni, amikor mentek valahova. 

Alissa gyorsan felment a termükbe. Mikor felért megkönnyebbülve nyugtázta, hogy még egy csomó osztálytársa nem érkezett meg, tehát nem ő volt az utolsó. Körbenézett a padok között, és megpillantotta barátnőjét. Szépen oda sétált hozzá és hátulról megölelte. Julie először kicsit meglepődött Lisa gesztusán, aztán ő is megölelte barátnőjét. Aztán már el is kezdték mesélni egymásnak mi történt velük az elmúlt fél napban. Még két nap sem telt el, de már szinte össze voltak nőve. Örültek, hogy egymásra találtak. Sajnos már az első órán elváltak útjaik, mert Julie görög, Alissa pedig református hittanra járt.

Lisa izgatottan várta kik járnak majd vele együtt hittanra. Elindult a refi terem felé, később követte őt Carl Martins, Fred Abot, és amikor már azt hitte egyedül lesz lány a csoportban, akkor megjelent mellette Taylor Williams is.

- Szia, Alissa igaz? Úgy emlékszem ez áll a névtábládon. - köszöntötte kedvesen Taylor.
Lisára a hirtelen kedvesség már megint a frászt hozta, nehezen bízott az emberekben, és jól megválogatta a barátait az általánosban történtek óta.

- Szia, igen Alissa a nevem, de jobban szeretem a Lisát. Te pedig biztos Taylor vagy. - folytatta a csevegést Lisa.

- Alissa, vagyis Lisa, bocs, hogy ilyet kérdezek, de te felmérted már a fiúk helyességi szintjét? Én már szemezgettem párral.
Hát ez a kijelentés kicsit, ömn, hogy is mondjam, eléggé meglepte Alissát, ő ugyanis nem egy nagy pasi faló.

- Semmi gond, hát még nem nagyon gondolkoztam ezen, de azért köszi, hogy szóltál. - próbált kedves lenni Lisa.

- Oh jaj, most biztos egy könnyűvérű lánynak tűnök, de nem vagyok én olyan, csak egy kicsit szemügyre vettem a felhozatalunkat. - mentegetőzött Taylor.

Kis megnyugvás, jegyzet: ne ítélj elsőre.

- Ne aggódj, én nem ítélkezem elsőre, és nem tűnsz könnyűvérű nőcskének, inkább aranyosnak. És tetszik valamelyik fiú? - érdeklődött Lisa.

- Hát köszönöm szépen, te is kedvesnek látszol. Lehetek veled őszinte?
- Köszi, persze, mond csak. – ez felkeltette Lisa figyelmét.

- Tudod, mögöttem ül az a helyes, kék szemű srác, őnagyon bejön. – szerencsétlenségére a mögötte ülő srácoknak, Fred Abotnak ésDaniel Richstonenak egyformán, kék szeme volt.

- Abot?! Ő nem is néz ki jól ... - szörnyülködött Lisa.

- Jaj, dehogy! Danielre gondoltam, számomra ő az álom pasi. - mondta álmodozvaTaylor.

Közben Fred kis fáziskéséssel felfigyelt imént elhangzott nevére és gyorsanmegkérdezte mi a helyzet.

- Mi a szitu lányok? Jól hallottam, hogy rólam van szó?

- Dehogyis, csak azt meséltem Taylornak, hogy kell a piskótához felverni a habot. - mentette ki gyorsan, és viccesen Taylort Alissa, és közben rá kacsintott.

Mr. Lacks csendre intette kis csapatát és leültette őket egy-egy külön padba.
Taylor nagyon hálás volt Lisa gyors mentéséért, és lassan eltátogott egyköszönömöt. 

A hittan óra nem volt valami nagydolog, de legalább így nagyjából felébredt az osztály a mérnöki órára.

Azosztály fele matekra, a másik pedig fizika altantárgyra jelentkezett. Mivel afizika fiús tantárgy, a matekos lányok majd' kiugrottak a bőrükből, hogy jó párfiú is van a matematika csoportban.

Mindenesetre Alissa örült, hogy még egylánnyal bővült a baráti köre. Taylornak pedig máris szimpatikus volt Lisa,ahogy meghallgatta, megértette, és még ki is mentette, és örült, hogy már ő isszerzett egy barátot.  |

Kit szeressek?حيث تعيش القصص. اكتشف الآن