Werewolves (Szünetel)

The Institute

Mikor Elizabet magáhoztért egy szobába találta magát, az oldala annyira fájt mintha még mindig egy kést forgattak volna benne. Homályosan látott és kavargott a gyomra.Látta a szobát, a pergamen színű falakat, a kandallót és a bútorokat. Látta ahogy emberek rohangálnak fel-le a szobában. Aztán megint elragadta a sötétség. Egy ismerős házban volt, megint a szüleivel . Boldogok voltak, nevettek. Látta az édes anyja boldogságtól sugárzó arcát, olyan régen nézett így rá. Hallotta a kishúga nevetését. Látta a szemében a csillogást, mint mindig mikor boldog volt. A másik pillanatban már az utcán sétált, nagyon sötét volt. Egy sikátorban megpillantotta a farkast, hallotta a saját sikolyát ,mikor az rávetette magát, érezte a fájdalmat a karjában. Majd újra az otthonában volt. Látta a szüleit, a nevelő apja dühös, szigorú arcát, az anyját amint a könnyeivel küzd. És látta a kishugát ahogy keservesen zokog. Hallotta a kétségbe esett sírását, ahogy kérleli, hogy ne menjen el.Érezte ahogy könnyek gördülnek le az arcán. Majd minden szertefoszlott.Újra magához tért, ugyanazt a szobát látta mint az első alkalommal. Egy ágyban feküdt, az ágy mellett egy magas férfi állt, egy szerzetesi csuhára emlékeztető hosszú, durva anyagból készült, pergamenszínű ruhát viselt, aminek vörösesbarna rúnák borították a mandzsettáját meg a szegélyét. A ruha csuklyája hátra volt vetve, és látszott a férfi csupasz, fehér szem nélküli arca. A férfi ajkát egy sebész öltéseire emlékeztető sötét vonalak szabdalták. A lány hirtelen felült az ágyon és kicsit ijedten méregette az alakot, aki most egy lépéssel távolabb állt. De nem volt egyedül az ágy másik oldalán két lány áldogált és aggódva ,kíváncsian méregették őt. A lányok testét rúnák borították ugyanúgy mint a férfiét azonban az ő arcuk teljesen átlagos volt. Az egyik lány vörös haja rendezetten hullott a vállára, zöld szeme kíváncsian csillogott.Elizabeth ismerte őt, a lányt Clary-nek hívták és olyan volt Luke számára mintha a lánya lenne. Ő volt az egyetlen árnyvadász akit El kedvelt. Melette egy kicsivel magasabb lány állt, hosszú fekete haja a hátát súrolta, vörös ajkát apró mosolyra húzta, barna szemével ő is a lányt kémlelte. A nyakában egy vörös ékkővel díszített nyaklánc lógott, és játékosan megcsillan a lámpa fényében.

-Nyugalom, biztonságban vagy. Zakariás testvér csak a sebeidet vizsgálja meg. - szólalt meg Clary- Nem kell félned tőlle.- tette hozzá mikor megpillantotta Elizabeth bizonytalan arcát. El hallott már a Néma testvérekről, ők is árnyvadászok voltak, akik a legerősebb rúnákat viselték testükön és gyógyítói valamint levértárosi feladatokat láttak el. A Csont városban az árnyvilágtól elszigetelten éltek. El tudta, hogy a rúnák miatt ijesztően néznek ki, de eddig még sosem látott Néma testvért így el sem tudta képzelni miért irtóztak tőlük az emberek. Már értette, volt valami hátborzongató a férfiban ,ahogy rá nézett, bár szeme helyén nem volt semmi mégis olyan volt mintha mélyen a lány szemébe furta volna tekintetét.
- Én Clary Fairchild vagyok.- mondta a vörös hajú lány.
- Tudom. Láttalak már a Jáde farkasban.- bólintott Elizabeth.
- Én Isabelle Lightwood vagyok. - mutatkozott be a másik lány.
- Hol vagyok pontosan?- kérdezte Elizabeth, bár sejtette a választ.
- A New Yorki intézetben. Ide hozott az egyik árnyvadászunk, miután megsérültél.- szólalt meg Isabelle. Közben a Néma testvér közelebb lépett, volt valami furcsa ahogy oda lépett az ágy széléhez, Elizabeth először nem tudta mi lehet az, de a férfi második lépésénél észre vette, hogy egyáltalán nem ad ki semmilyen hangot, a lépteit egyáltalán nem lehetett halani és bár köpenyének suhognia kelett volna, de egyáltalán nem így volt. Lassan kinyújtotta a rúnákkal borított kezét majd óvatosan megérintette Elizabeth oldalát ami eddig is rettentően fájt.Majd a lány azt vette észre ,hogy a fájdalom egy kicsit enyhült. A Néma testvér végül elvette a kezét és hátrébb lépett.
- A szeráf penge által okozott sérülés igen súlyos és fájdalmas még egy vérfarkas számára is.- szólalt meg a férfi, de igazából nem is beszélt, olyan volt mintha a lány a gondolataiban halotta volna a testvér hangját. Rémlett neki valami olyasmi ,hogy a Néma testvérek a gondolataikon keresztül beszélnek, bár eddig nem értette hogyan értik ezt.- De ezt leszámítva rendbe fog jönni. Csak kicsit több időbe fog telni mint egyébként. A farkasok ugyan gyorsan gyógyúlnak, de egy ilyen sérülésnek több idő kell.- fejezte be Zakariás testvér.
-Rendben ,köszönjük Zakariás testvér.- bólintott Isabelle.
- Még valami.- fordult Elizabeth felé Zakariás testvér.- Van benned valami furcsa amit nem tudok megmagyarázni. Az biztos, hogy nem csak vérfarkas vagy.
-Ezt meg ,hogy érti?- lepődött meg El.
-Úgy ,ahogy mondtam. A szüleid esetleg..ők is alvilágiak?-kérdezte a férfi. Isabelle és Clary arckifejezéséből ítélve ők nem hallották amit a Néma testvér mond.
- Nem, ők egyszerű emberek.- válaszolt El.
-Biztos vagy ebben?- kérdezte a testvér, hangjában volt valami furcsa lágyság ami szokatlan volt a Néma testvérektől.
-Igen biztos. De ,hogy érti amit mondott? Hogy, nem csak vérfarkas vagyok!?
-Nem tudom pontosan. De, ahogy mondtam van benned valami furcsa. Megpróbálok utánna járni, de nem ígérek semmit.- mondta. Elizabeth furcsának találta a Néma testvért, azok alapján amit meséltek neki róluk, egyáltalán nem gondolta volna ,hogy egy közülök felajánlja neki a segítségét.
- Köszönöm.- bólintott Elizabeth. Zakariás testvér pedig némán kilibbent a szobából.
- Mit mondott?- kérdezte Isabelle és ezzel beigazolódott Elizabeth sejtése ,hogy ők nem hallhaták a Néma testvér hozzá intézett szavait.
- Pontosan nem tudom. És azt szűrtem le,hogy ő sem.- mondta zavarodottan El. Kopogás hallatszott az ajtón, majd egy újabb árnyvadász lépett be a szobába. Már találkoztak korábban, ő is ott volt az erdőben, ha jól emlékezett Jace-nek hívták. Fekete nadrágot és fekete pólót viselt egyszóval az árnyvadászok szokásos öltözetét, a karján végig rúnák kanyarogtak, ahogy belépett a szobába beletúrt szőke hajába. Aranyszínű szemével kíváncsian kémlelt körbe , tekintete megállapodott Clary-n ,majd utánna Elizabeth-en.
- Á, látom felébredt. Jace Herondale vagyok, de azt hiszem már találkoztunk- szólalt meg. El csak bólintott.
-Igen. Zakariás testvér szerint rendbe fog jönni.- mondta Clary.
- Remek. Viszont van egy kis gondunk.- mondta Jace. A három lány kérdőn nézett rá.- Kingsmill eltűnt.
- Hogy érted azt ,hogy eltűnt?- kérdezte Isabelle.
- Úgy Izzy, hogy már nincs ott ahol eddig volt- válaszolt némi gúnnyal a hangjában.
- De egy hulla nem tud csak úgy elsétálni... Nem úgy volt, hogy James megölte?- kérdezte Clary.
- De igen, eddig azt hittük, viszont úgy tűnik nem sikerült neki. Amíg a farkasoknak próbáltunk segíteni meglépett.- válaszolt Jace.
- Remek. - tette csípőte a kezét bosszúsan Isabelle.
- Alec és az Inkvizítor szeretne beszélni a lányal.- mondta Jace, majd mikor látta a lány szemében a pillanatnyi ijedtséget hozzátette.- Csak kíváncsiak, hogy emlékszel-e vakamire ami segíthet megtalálni Kingsmill-t.
- Értem.- bólintott Elizabeth. Csak most vette észre, hogy csupán egy ing van rajta, ami pár számmal nagyobb rá.- Mi történt a ruháimmal?
- Tiszta vér és mocsok volt. Gondoltuk nem lett volna szerencsés abban maradnod.- mondta Jace.
-Itt vannak a ruhák amiket felvehetsz.- mutatott az ágy mellett álló székre Clary.- Isabelle ruhái, ugyanaz a méretetek szóval...
- Köszönöm.- bólintott El.
- Kint megvárunk míg átöltözöl. Ha bármire szükséged van csak szólj.- szólalt meg Isabelle, majd minhárman kisiettek a szobából. Elizabeth csak most vette jobban szemügyre a szobát, a pergamen színű falakat és az ágyal szemben lévő kandallót, amiben most ropogott a tűz. Az ablak mellett egy asztal foglalt helyet, két székkel az oldalán. Ezenkívül egy sötétbarna színben pompázó szekrény magasodott a szoba bal oldalán. Lassan felállt és levette az inget, majd felvette a fekete nadrágot és a szintén fekete trikót, tényleg megegyezett a ruha méretük Isabelle-el. Minden ruha tökéletesen passzolt rá. Felkapta a fekete bakancsot, majd megállt a tükör előtt, hogy kifésülje a haját. Nem csak a méretük egyezett Isabelle-el ,de a stílusuk is. Elizabeth-nek tetszett a felső kivágása és a nadrág anyaga, ami egyszerre volt kényelmes és figyelemfelkeltő. A fésűt lassan áthúzta párszor hosszú barna haján, majd oda lépett az asztalhoz és fevette a rajta heverő nyakláncát. A zöld köves nyaklánc ,amit az édes anyjától kapott mindig megnyugtatta. Ez volt az egyetlen "darabka" ami a családjából maradt. Miután végzett kilépett az ajtón.
- A lányok mindig ilyen sokáig készülődnek, vagy csak azok akiket én ismerek?- szólalt neg Jace.
- Csak azok akiket ismersz. Direkt össze fogtunk ellened.- jegyezte meg gúnyosan Isabelle.
- Már nem csak a kacsák ,ti is?- pillantott rájuk Jace. Elizabeth kérdőn nézett rájuk Clary csak a fejét csóválta kuncogva, Isabelle pedig mosolyogva indult el. Követte őket a folyosón, ahol végig ajtók sorakoztak és amit festmények díszítettek. Az egyik festmény egy angyalt ábrázolt, amint egy tóból kiemelkedve egy kardot és egy kelyhet tart a kezében. Ugyan ez a jelenet díszítette az ablakokat is, a falakba pedig itt-ott rúnák voltak vésve. Ezek szolgáltak arra ,hogy távol tartsák a démonokat az intézetől. Mikor beértek az intézet vezetőjének irodájába Elizabeth újabb ismerős arcot pillantott meg. Egy magas, fekete hajú férfit, akinek kék szemei olyanok voltak akár az óceán. Mellette egy nő állt, magabiztos, szigorú tekintete kissé ilyesztőnek hatott. Vöröses barna haja szorosan össze volt kötve , szürkés szeméből áradt az erő és tekintélyt parancsoló pillantása miatt Elizabeth kicsit tartott tőle.
- Miss Clark, én Imogen Herondale vagyok.Az inkvizítor, és szeretném ha válaszolna pár kérdésemre.- szólalt meg a nő."Herondale, ezek szerint Jace a rokona.",gondolta Elizabeth. A többiekre pillantott ,mindannyian bíztatóan bólintottak még Jace is.
- Rendben.- lépett előre magabiztosan.

Miután Elizabeth, mindent elmondott amit tudott az inkvizítornak távozott az irodából, mert rettentő fáradtnak érezte magát. Az oldala pedig rettentően fájni kezdett. Mivel az árnyvadászok arra próbáltak rájönni, hogy hol rejtőzhet Kingsmill ezért egyedül kellett vissza találnia a szobájába. Ami egyébként nem bizonyult könnyű feladatnak. Az intézet hatalmas volt és neki fogalma sem volt merre lehet a szobája. Végül jobbra indult el és remélte, hogy jól emlékszik az irányra, azonban öt perc bolyongás utánn be kellett látnia ,hogy nagyon is rossz irányba indult. Pár pillanattal később hangokat hallott ,így arra vette az irányt hátha szerencséje lesz és segítenek neki megtalálni a szobáját. Mikor azonban be akart fordulni az egyik sarkon hirtelen neki ütközött valkinek és mindketten elterültek a földön.
- Jajj, ne haragudj.- hallott meg egy ismerős hangot és megpillantotta az ismerős éjfekete hajat és sötét barna szemet.- Minden rendben?- mutatott Elizabeth kezére amivel éppen az oldalát szorongatta.
-Persze. Minden, csak még nem gyógyult be teljesen a seb.- bólintott El. Az árnyvadász pedig óvatosan felsegítette.
- Te vagy a vérfarkas akit James ide hozott ,igaz?- szólalt meg egy másik fiú, az ő haja is fekete volt a szeme azonban olyan kék volt mint az ég. Elizabeth eddig észre sem vette ,hogy ott áll melletük.
- Igen. És nagyon hálás vagyok érte.- mosolyodott el.
- Ez az árnyvadászok dolga.- mosolygott.- Egyébként James Doveearth vagyok. Ő pedig a parabataiom William Ashdown.- mutatkozott be, majd a kékszemű fiúra mutatott.

Nos, itt is van a következő rész. Tudom, hogy sokára hoztam, de igyekszem időben hozni a részeket és lehet ,hogy ez a rész nem lett a legizgalmasabb, de remélem azért tetszik nektek.😘😘👼👼