Évek óta |hyungwonho /befejezett/

four

"Kedves Naplóm!

A szülinapja óta eltelt egy hét. Minden egyes nap boldogan keltem, abba reménykedve, hogy Hoseok lépni fog valamit, hogy észreveszi hogy közeledni akarok felé. De ez nem így történt. Sőt, úgy éreztem még nagyobb lett a köztünk tátongó űr..."

Szokás szerint egyedül lépkedtem a suli felé, lehajtott fejjel, zsebre dugott kezekkel. A mostanába megszokott jó kedvem eltűnt, elfújta a szél valahova, csak arra tudtam gondolni, hogy ma is egy borzasztó napom lesz. Még oda se értem a suli épületéhez,de már összeszorult a szívem a látvány miatt. Hoseok Changkyunnal és még pár sráccal ült egy padon, kezükbe egy-egy szál cigaretta. És hogy ez miért esett olyan rosszul? Fogalmam sincs. De valamiért sírni tudtam volna, ahogy végignéztem hogy tökéletes ajkai közé veszi a bűzrudat és mélyet szív belőle. Tudtam, hogy vannak ilyen dolgai, tudtam hogy szokott alkoholt inni, tudtam hogy elég népszerű a lányok körében, ami arra utal hogy biztos voltak már neki egy éjszakás kalandjai, de hogy dohányzik, azt valamiért sose akartam megtudni. Nem tudnék pontos okot mondani hogy miért, de rosszul esett. De őt ez biztos nem érdekli. Hisz nem is tudja hogy a világon vagyok.
Szomorúan elrántottam a fejem és tovább haladtam.

Amióta ideértem a napom még borzalmasabb mint ahogy azt gondoltam. Minhyuk nem jött be, ezért teljesen egyedül voltam, mivel nem vagyok túl jó kapcsolatba az osztályom többi tagjával. Egyedül ücsörögtem az egyik padon és meredten néztem magam elé. Egyedül voltam. Nagyon. Nagy bambulásomból a lépcső felől jövő hangos nevetés rázott fel. Nem is kellett odanéznem, tudtam kik jönnek fel. Hoseok és Changkyun. Nem bírtam megállni hogy ne nézzek feléjük, pontosabban Hoseok felé. Barna haja a szemébe lógott, fekete pulcsija lazán lógott rajta, nadrágja szintén fekete volt, a térdeinél kiszaggatva. Nem bírtam levenni róla a tekintetem akárhogy próbáltam.  Vonzott a szépsége. Nagyon is. Aztán olyan történt, ami eddig még talán soha. Mikor elmentek előttem rám nézett, mélyen a szemeimbe fúrta tekintetét, mosolygott és köszönt.
-Hali Hyungwon-mosolygott felém, majd tovább is mentek Changkyunnal.
Annyira meglepődtem, még visszaköszönni is elfelejtettem. Csak ajkaira figyeltem, ahogy ezt a két rövidke szót megformálták. Arcom teljesen elpirult, a szívem hevesen dobogott, csodáltam, hogy még nem szakadt ki a helyéről. Mosolyogva néztem felé, ahogy háttal állt nekem és beszélgetett a többi osztálytársával, majd egyszer csak megfordult. Észre vette hogy néztem, ami jobban zavarba hozott,ami miatt az ő arcán csak nőtt a mosoly és intett egyet. Zavartan intettem vissza, ami elég bénán sikerülhetett mert halkan felkuncogott, de nem tűnt gúnyosnak a mosolya. Úgy tűnt, ő is annyira boldog volt mint amennyire én.