Évek óta |hyungwonho /befejezett/

nine

Meg se tudtam szólalni. Teljesen megdöbbentett, hogy pont ő állt itt előttem. A saját házam ajtajában. És még az is hihetetlen, hogy pont kócos hajjal, és pizsamámba látott, ami egy fehér pólóból és egy fekete melegítőből állt, de az is gáz, hogy a teknős mintás köntösöm volt rajtam. Bár úgy se érdeklem. Elítélt, és undorodik tőlem. Nem szabadna hogy érdekeljen, hogy mit gondol rólam. Rendeztem meglepett vonásaim, és próbáltam ránézni, de nem ment. Nem akarok ránézni. Nem akartam látni őt.
-Hyungwon-mondta ki halkan nevem és kezét állam alá helyezte, hogy a szemeibe nézzek. Arrébb toltam a kezét, nem akartam hogy hozzám érjen.-Igaz amit Minyhuk mondott?-kérdezte halkan, de nem mondtam semmit.-Válaszolj!-hangja kicsit erőszakosabban hangzott, így pár lépést hátráltam is.
-Menj el-mondtam halkan, majd beakartam csukni, de kezeivel megakadályozta ezt.-Hoseok menj el! Nem akarok és nincs is miről beszélnünk!-próbáltam kilökni az ajtóból, de persze nem úgy sült el ahogy terveztem. Sőt. Könnyedén lökött arrébb és engedte be magát a házba. Nagyra nyílt szemekkel néztem ahogy leteszi táskáját, majd dzsekijét, ami pár hete még rajtam volt, majd végül cipőitől is megvált majd egyre közelebb jött hozzám, mire automatikusan hátráltam.
-Hiába menekülsz, akkor is elkaplak-nézett szemeimbe, mire hátam a falnak ütközött, majd elém állt, elzárva minden menekülési útvonalam.
-Most pedig-hajolt vészesen közel arcomhoz.-Mesélj szépen arról, amit Minhyuk mondott.
Szívem a torkomba dobogott, a sírógörcs kerülgetett. Mellkasánál fogva próbáltam eltaszítani magamtól, de hiába. Túl erősnek látszott hozzám képest.
-Nincs mit mondanom erről-mondtam halkan.-Menj el, és engedd, hogy, úgy tehessek mintha sose fűzött volna hozzád semmi érzelmi kötődés-indultak meg könnyeim, és egyre gyengébben csapkodtam mellkasát.
-És ha én nem akarom hogy ezt tedd? Ha azt szeretném ha továbbra is szeretnél engem?-kérdezte, miközbe végig simított könnyektől nedves arcomon.
-Miért akarnád hogy ez legyen? Elítéltél. És ezek után nem akarok egy olyan fiút szeretni aki teljes mértékbe elítél-vettem el kezeit arcomról.
-Nem ítéltelek el. Sose-rázta meg a fejét, hogy még nyomatékosíthassa is ezt.
-Hallottam ahogy Minhyukkal beszéltél. Hallottam ahogy elmondta neked a legféltettebb titkomat. Hallottam az undort a hangodba. Nem vagyok hülye, bár mennyire is annak nézel-mondtam előre megfogalmazott szövegem egyhangúan.
-Akkor rosszul hallottad-sóhajtott.-Sose undorodnék tőled. Csak.. meglepett.
-Jó, nem kell szépíteni, felfogtam, hogy nem viszonzod az érzéseim-lettem egyre idegesebb, könnyeim egy picit elapadtak.-Szóval kérlek menj haza és hagyj engem békén.
-Ha nem hallgatsz végig akkor úgy érzem máshogy kell megértetnem veled hogy mit gondolok erről az egészről-szemeibe érdekes csillogást fedeztem fel, kezdtem megijedni, hogy mire készül. Ösztönösen lehunytam a szemeim, a legrosszabbra is felkészülve, de amit ezután tett, arra valahogy nem sikerült felkészítenem magam.