Egy szomorú búcsúzkodást követően magam mögött hagyom a barátaimat, hogy teljesítsem kötelességemet és köszöntsem a Bak körzet tagjait. A sok álmosoly és udvariaskodás után megjelenik a légterünkben a Star Climber. A mi körzetünk tagjai is felszállnak az űrhajóra és az elindul maga mögött hagyva a földet.
Szomorú arccal nézem az egyik ablakból, ahogy távolodik az otthonom. Egy darabig még fogom látni, a Star Climber egy pár óráig még föld körüli pályán fog maradni. Én pedig igyekszem kihasználni ezt a lehetőséget. Egészen addig, amíg Yui a Kos körzet vezetője meg nem jelenik mellettem.
- Marcus, a kapitány beszélni akar mind a nyolcunkkal. - Kicsit morcosan, de biccentek és követem a nőt a kapitány szobájáig, ahol már ott vannak a többi körzet vezetői.
- Örülök, hogy mind itt vannak, akkor neki is kezdenék. Hanry Prots vagyok a Lunar 390-es Star Climber kapitánya. Azzal a feladattal bíztak meg, hogy elhozzam a föld embereket a bolygóról. Most, hogy mindenki a hajón van. Kötelességemnek érzem elmondani maguknak, hogy a Föld nevű bolygót fel fogjuk robbantani. - Erre a kijelentésre eltátom a számat és feltenyerelek az asztalra.
- Nekünk azt mondták, hogy múzeum bolygó lesz! - Kelek ki magamból, mire a kapitány megint megszólal.
- Ahhoz kell valaki, aki elvállalja, hogy berendezi és rendben tartja, de nem volt ilyen személy sehol.
- Mégis ki lenne olyan ostoba, hogy az egész életét, egy ilyen helyen töltse el, mint a Föld? Teljesen logikus, hogy senki se vállalta. - Magyarázza most Yui, mire ökölbe szorulnak a kezeim.
- Én lennék olyan hülye!
- Parancsol fiatal ember? - Pislog rám a kapitány, mire rácsapok az asztalra.
- A fenébe is én vállalom! Én csinálok belőle múzeum bolygót!
- Marcus ne hősködj! Csak egy gyerek vagy! Nem leszel rá képes! - Rázza meg a fejét a Kos körzet vezére.
- Akkor velem együtt robbantják fel! Nekem ez az otthonom Yui! Én igen is megpróbálom!
- Egy évet kap és minden felszerelést, amit kér. - Szólal meg mindenki meglepetésére a kapitány is. - Emlékeztet magamra fiatal ember, én is ilyen voltam az ön korában. Szóval mondja bátran mire lesz szüksége? Kér pilótát, hogy visszavigye a Földre?
- Nem kell pilóta, csak egy cirkálót kérek. Minden körzetvezetőnek van rá vezetési engedélye, ha aggódna, hogy nem tudom kezelni. - Mosolyodok el, kicsit megnyugodva, hogy kapok segítséget. - Ami pedig a felszerelést illeti. Egy K98Z-s dekódolót és egy PYT679-es aktatáskát kérek. Ennyi bőven elég lesz.
- Minek magának annyi kommunikátor és miért olyan régimódi dekódolót szeretne? - Csodálkozik a kapitány, mire kuncogni kezdek.
- Egy év múlva meglátja. - Mondom titokzatosan, mire a férfi is elneveti magát.
- Megkapja! Van egy szabad cirkálónk a 18-as dokkban, odavitetem a felszerelését, ha megfelel. - Biccent felém a kapitány.
- Köszönöm. Viszlát, remélem találkozunk még! - Intek a körzetvezetőknek, ahogy kiviharzok a szobából. Szinte érzem, hogy megkönnyebbült a lelkem. Haza mehetek.
A dokkolóban szemügyre veszem a cirkálómat és elégedetten veszem tudomásul, hogy ez a legmenőbb cirkáló, amit életemben vezettem. Hamarosan megérkezik egy férfi egy aktatáskával.
- Marcus Ferret? - Kérdezi, ahogy felém lép.
- Igen! - Biccentek.
- A kapitány küldi. - Nyújtja át az aktatáskát. - Valamint még ezt is! - Nyújt felém egy láncra fűzött kulcsot. - Ez a Föld nevű bolygó kommunikációs központjának kulcsa. - Szinte remegve veszem el a tárgyat. Most már hivatalosan is én vagyok a Föld kurátora. - Valamint van itt egy hölgy, aki beszélni szeretne önnel és eléggé idegesnek tűnik. - Biccent az ajtó felé, majd ki is megy rajta, hogy helyébe lépjen a kicsit sem boldog Kátya.
- Marcus, mit csinálsz? Nem mehetsz vissza! Mi lesz az álmunkkal, hogy elhagyjuk a bolygót és felfedezzük a galaxist? - Úgy néz rám, mint akit elárultak.
- Ez a te álmod volt Kátya! Te is pontosan tudod, hogy én sosem akartam elhagyni a Földet. - Fordulok el tőle.
- Miért nem? Mi olyan jó abban a koszos visszamaradott helyben? Miért áldozod fel az életed egy menthetetlen kődarabért? Miért, hagysz egyedül? - Kérdései folyamatosan záporoznak felém. Én viszont csak elmosolyodok és megölelem.
- Ígérd meg, hogy visszajössz megnézni, mikor készen leszek vele. Akkor talán megérted mi olyan jó abban a koszos kis földdarabban. - Ahogy ezt kimondtam elengedem a lányt és távolabb lépek tőle.
- Ígérem. - Szipogja, én pedig kedvesen mosolygok rá.
- Addig is viszlát Kátya! - Intek, ahogy felszállok a cirkálóra.
- Viszlát Marcus! - Hallom még válaszát, mielőtt becsukódna az űrhajó ajtaja. Nyakamba akasztom a Föld kommunikációs központjának a kulcsát, majd beülök a vezető ülésbe.
- A Lunar 390-es Star Climber kapitánya Marcus Ferretnek. Marcus Ferret, hallasz engem? - Hallom meg a fejhallgatómban a kapitány hangját.
- Tisztán és érthetően uram! - Válaszolom.
- Akkor Marcus adjon valami nevet a cirkálójának! - Neveti a férfi, mire elgondolkodok.
- Hope! - Mondom nagy sokára.
- Remény! Szép név! Legyen, akkor Hope 1.0-ás cirkáló ezennel megadom az engedélyt a Star Climberről történő leválásra. Kellemes utat. És remélem még találkozunk.
- Köszönöm és szintén remélem, hogy még találkozunk. - Válaszolok a kapitánynak, ahogy elindítom a gépet és lekapcsolódok a Star Climberről. Könnyűszerrel vezetem a cirkálót, nem hiába voltam én a csoportelső a vezetési vizsgán. Az űrhajó úgy csúszik be a Föld légkörébe, ahogy egy delfin bukik alá a vízbe, mikor magasra ugrik a víztükör felett azokon a régi képeken.
Arcomról nem lehet letörölni a mosolyt és a lelkem is megtelik örömmel, ahogy közeledni látom az ismerős leszállópályát. A Sirius bázis leszállópályája, amire annyiszor tettem már le cirkálót, igaz akkor emberek is voltak rajta. Most csak egyedül vagyok. Mégis ez az egyedüllét most valahogy kellemes. Talán mert megnyugtat a tudat, hogy így hogy én itt vagyok a szeretett földemnek még van egy esélye a túlélésre.
Ki tudja, viszont az biztos, hogy még sose voltam ilyen izgatott egy leszállásnál sem, mint most. Innen már tényleg nincs semmi visszaút. Mire én leszállok, addigra a Star Climber kikerül a föld körüli pályáról és legközelebb csak egy év múlva jön vissza. Addig mindenképpen egyedül maradok és csinálnom kell valamit a Földdel, hogy a legjobb, legérdekesebb múzeum bolygó legyen, amit az űremberek valaha láttak.
Eldöntöttem, le fogom őket nyűgözni és megmutatom, hogy igen is van értelme annak, hogy megtartsuk ezt a bolygót az emlékezetünkben. Nem csak egy kőhalom ez a hely. Ez mindennek a bölcsője innen indultunk mind és hiába nem tudják ezt sokan, nekem most az lesz a feladatom, hogy ezt elmeséljem nekik. A Földet egy igazi kézzelfogható mesekönyvé kell változtatnom és már tudom is, hogy hogyan csináljam.
------------------------------------------------------
Köszönöm az olvasást, remélem tetszett 😃
YOU ARE READING
Earth1mil
Science Fiction"Azt mondták nekünk, hogy egy fejlődő világban élünk. Csak azt felejtették el elmondani, hogy merre fejlődik?" A jövőben az emberek elhanyagolják a földet. Egészen annyira, hogy már használhatatlannak fogják tartani és úgy döntenek felrobbantják az...
