Börtönben

7

~~~Jimin nézete~~~

-Jó reggelt Park Jimin!- szólal meg valaki, mikor kinyitottam a szemem.

-Jó... Reggelt?- nyújtózkodom.

-Hogy aludt?

-Jól...-kémlelek körbe.

-Ma jönnek és meglátogatják, de addig Hyun kisasszony fogja felügyelni.- mondja az orvos, majd a táblájára írt valamit, s távozott.

-Remek...- sóhajtok.

Már megint hányingerem lett, mire ijedten felültem, s a földön lévő lavorért kaptam. Azt felemelve az ölembe helyeztem, mikor meghallottam, hogy valaki boldogan nevetgél.

-Jaj Jin! Ne! Ne itt!- kuncog Hyun. Felismertem... De hogy? Nem tudom.

Mi ez a keserű érzés a mellkasomban? Ahh...

Hirtelen kinyílt az ajtó, s belépett Hyun. Rámmosolygott, mire felnyögtem.

Hülye vagy Jimin?! Rád mosolyog te meg HANGOSAN felnyögsz? Idióta!!!

-Hogy vagy?- jön közelebb.

-Eh...- kapaszkodom a lavorba, mert megéreztem a savas ízt a torkomban.

-Olyan sápadt vagy!- ül le mellém, s elkezdi a hátamat simogatni.

Ez nagyon kellemes érzés...

Ismételten kiadtam, ami a gyomromban volt. De nem is ettem és ittam semmit... Na mindegy...

-Kijött minden?- kérdezi Hyun.

-Lehet...- nyöszörgök.

-Fáj valamid?- érzem, hogy ujjbegyeivel apró köröket rajzol.

-Nem... Hah...- sóhajtok fel a jó érzésre.

-Jól esik?- mosolyog rám.

Nem mondtam semmit, csak sóhajtoztam. Pedig próbáltam elnyomni! Komolyan!

-Hyunh...- próbáltam elkezdeni a mondatom, de a simogatása miatt nem tudtam rendesen beszélni... Miért vált ki belőlem ilyen reakciót?

-Hm?- simít végig körmeivel a gerincem vonalán, mire kiráz a hideg.

-Miért pont te jöttél ide?- kérdezem.

-Mert engem küldtek. - tanulmányozza az arcom.

-Ha egy gorillát küldtek volna, akkor nem szenvednék...- motyogom az orrom alatt.

-Miért szenvedsz? - kérdezi értetlenül. Baszki! Meghallotta...

-Nem lényeg...- szívom be élesen a levegőt.

-De érdekel!- suttogja a fülembe.

-Én meg nem tudom!- kiáltok fel.

-Park Jimin!- szól erélyesen Hyun.

-Miért kéne elmondjam?- teszem le a lavort, majd egy nagyot sóhajtva ledőltem a párnára, s lehunytam a szemem. -Ráadásul megfájdult a fejem...- motyogom.

-Hozzak gyógyszert?- kérdezi.

-Nem kell, köszönöm!- fordulok az oldalamra.

-Lehetetlen egy ember...- sóhajt egy nagyot.

-Te egy rendőr vagy, én pedig egy sorozatgyilkos! Hozzám sem kéne szólnod, nem hogy még megérintened! Számodra én egy senki vagyok! Senki! Nem kéne itt ülnöd mellettem, s nem kéne kedvesned lenned velem!- ömlik belőlem a szó.