Akkor fölválalljuk?

316 33 3
                                    

A hétvégét Taehyungal töltöttem. Elmentünk randizni. Elösször egy vidámparkba mentünk, majd benéztünk egy két boltb és beültünk egy kávézóba majd este elmentünk egy romantikus vacsorára. Az egész hétvége mintha csak egy álom lett volna.  De sajnos eljött a hétfő és úja úgy kelett tennünk mintha csak tanár-diák kapcsolatban állnánk.  Számomra ez volt a legnehezebb, és hogy megkönnyítsem a dolgom a gondolataimat inkább szivecskés rajzok formályában keltettem életre a füzetemben. És persze lerajzoltam taehyungot is a szivecskék központjába, még azzal a vonzó fülbevalóval amit akkor hordott amikor meismert. De természetesen kisatíroztam az arcát, nehogy megtudják a rajzon szereplő emberke kilétét. Egyik szünetben amikor a rajzomat csinosítgattam az egyik akkori barátom a klikemből elvette a füzetem.
kTag1: Nocsak Jimin szerelmesek vagyunk?
Jm: Add vissza!
kTag1: És ki ez a rajzon? Haa? Csak nem az egyik multkori srác a bárból?
Amilyen szerencsétlen vagyok Taehyung minden szavát halotta a beszélgetésnek mivel épp az osztályom lányai vették körül és kérdezgették a magánéletéről.
Jm: De-Dehogyis az!
kTag1: Elöttünk nem kell szégyelned tudjuk, hogy meleg vagy. Nyugottan megmondhatod ki az összehozunk vele.
Jm: nem kell összehoznotok vele jó?! Csak add már vissza.
Taehyung arcán egy mosoly látszott biztosan fölismerte a rajzról a fülbevalóját.
kTag1: Csak nem együtt is vagy már vele?
Jm: Ahoz semmi közöd.
kTag1: Persze hisz eddig úgyis megfelelt neked bárki akinek egy kicsit szép arca van
Igaza van.. Én ilyen vagyok.. És igen bárki megfelet... De most..
Jm: Ő nem bárki! Ő egy szörnyen kedves, figyelmes igaz bár néha kissé gyerekesen féltékeny de ettől olyan aranyos. Ne merj róla egy rossz szót se mondani!
A teremben mindenki elhallgatott. Még sosem láttak ennyire kiborúlni. Taehyungnak még a föle is vörös lett. Irtó aranyos volt.
kTag1: J-Jólvan haver. Nyugi...
És végre visszaadta a füzetemet.  Taehyung gyorsan talált a lányoknak valami kifogást és kisietett a teremből. 
Délután felkeresett, hogy valaki képeket küldött neki rólunk és , hogy le akar minket leplezni ha nem fizetünk neki minden hónapban 10000 forintot. Valahogy olyan dezsavű érzésem volt. 
Th: Most mit csináljunk? Én nem akarlak újra elveszíteni.
Jm: De ennyi pénzünk sincs, hogy csak úgy odaadjunk  ennyit. 
Th: De ha nem tesszük megint lebukunk.
Jm: Akkor előzzük meg!
Th: De hogyan?
Jm: Jelentsük be, hogy együtt vagyunk és vállaljuk föl a kapcsolatunk így megyűnik a zsarolási eszköze.
Th: De nem lesz ebből baj?
Jm: Elöbb elmondjuk az igazgatónak és utána a többieknek. Együtt megoldjuk jó?
Megfogtam Taehyung kezét.
Th: Rendben..

Másnap egyenlőre csak ott álltunk az igazgatói elött.
Jm: Fölkészültél?
Th: Igen azt hiszem...
Jm: Akkor Fölvállaljuk?
Th: Igen. Menjünk.
Majd kézenragadt és elindultunk az igazgatói irodába. Ott szépen elmagyaráztuk az igazgatónak a helyzetet és, hogy ezzel a zsarolást akarjuk kikerülni. AZ igazgató úr megértően kezelte a helyzetet és engedélyt adott arra, hogy tudassuk kapcsolatunkat az iskola diákjaival de persze nem zavarhatjuk őket ezzel a "szerelmes viselkezéssel". 
Ígyhát én bementem a hangosbemondóhoz és bemondtam:
Figyelem mindenki! Az én nevem Park Ji Min és szerelmes vagyok Taehyung tanár úrba. És ez nem minden. Már egy jó ideje többek vagyunk barátoknál. Kérlek titeket támogassatok minket a szerelmünkben. Köszi skacok! Ezt a számot megérdemlitek! És lejátszottam Aille től a kedvenc számom a hangosbemondóba.
Amikor bementem az osztályba a táblán egy nagy "Gratulálunk és sok boldogségot Jimin és Taehyung tanár úr" felirat fogadott. Majd az osztálytársaim egyesével gratuláltak / fejezték ki a szimpátiájukat ez ügyben.  Boldog voltam, hogy nem vetnek meg érte sem engem sem Taehyung ot.
Azomban amikor iskola után kinyitottam a szekrényemet egy cédülát találtam rajta " Undorító! Remélem Taehyung Meghal gyorsan!". Kissé flusztráló volt de nem törődtem vele. Aztán már  a lakásom címére is érkeztek hasonló Taehyungot ócsároló és engem fenyegető levelek. De félek megmondani Taehyungnak. Inkább úgy teszek mintha semmi sem történt volna... az lesz a legjobb...

Ez volt a 10. rész 
Köszi, hogy olvastad és remélem tetszett 😎
🌸Véleményt comment formályában kérnék🌸
Igen tudom ez kissé rövid lett de ígérem a következő már hoszabb lesz.😽
+ egy kis vicc: -Hogy hívják a boldog JiMin-t?
                              +??
                              - VidámPark!😂
 by: Alpacalover69✌

Tanárom a Szeretőm [Yaoi18+] [Vmin]Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz