Ma reggel leejtettem egy bögrét.
Összetört darabokra.
Azthiszem akkor hulltam szét énis.
És a szívem is,
akkor tört össze másodjára.
Hallottam a csörömpölést,
És láttam a törést.
Ahogyan darabokra hullik.
Akkor ott a fájdalom nem múlik,
A szívem is darabokra hullik.
Ledermedtem.
Csak meredten,
Néztem a bögrét.
A fájdalom helyét
Átvette a megkönnyebbülés.
Nehezen de elfeledtem
Azt hogy hogyanis kezdtem
És a végtelenbe
Temetkeztem.
Vártam a reggelt
De már nem kelt
A jó kis vekker.
Megakadt őis
Mint az én időm is.
Feladta a ketyegést,
Mint a szívem az újraébredést.
