Frozen Heart (Avengers+Bucky Barnes FF)/Befejezett/

5.

- Gyere.- szóltam Bucky-nak, rángatva magam után, a szobám felé. Ő csak nevetve tűrte, nem szólt semmit. Nem sokkal később megálltunk az ajtóm előtt, beütöttem a kódomat ami nyitja a zárat, majd beléptünk. Bucky ámulva nézett végig a helységen. Olyan csodálkozó tekintete volt, mint egy kisgyereknek aki egy új játékot látott meg a boltban. Elmosolyodtam. Annyira aranyos ilyenkor.

- Nagyon szép szobád van...- mondta végignézve mégegyszer a helységen, majd lenézett rám. Még mindig mosolyogva néztem fel rá, majd a szekrény mellé, mentem ahol volt egy kissebb kihagyás.

- Itt az ágyad.- mondtam, megfogtam egy a falból kiálló kapaszkodót, lehúztam és jött vele egy hatalmas matrac is. Erre akkor jöttem rá, mikor pihenni próbáltam, de nem tudtam, ezért elkezdtem körbenézni a szobában.

- Wháo...- mondta Bucky még jobban meglepődve.- Úgy érzem sok pótolni valóm van...- nevetett. Leültem Bucky új ágyára, és megpaskoltam magam mellett a helyet, jelezve, hogy üljön le. Engedelmeskedett és helyet foglalt. Egy kis ideig csak csendben figyeltük egymást. Próbáltam megfigyelni minden tökéletes vonását, minél alaposabban. Mikor találkozott a tekintetünk a gyomrom görcsbe rándult, hirtelen idegesség tört rám. Mi ez a furcsa érzés? Miért érzem Bucky közelében?

- Figyelj, Bettie. Köszönöm, hogy újra összehoztál Steve-vel.- törte meg hirtelen a csendet Bucky. Felpillantottam rá és kedvesen rámosolyogtam.

- Semmiség...- válaszoltam és a szoknyám szélét kezdtem el babrálni.- Szerettem volna hasznos lenni...- pillantottam fel rá ismét, mire egy értetlen tekintetet kaptam, ezért folytattam.- Mióta kihoztak apáék arról a HYDRA bázisról, azóta úgy érzem, hogy púp vagyok a hátukom és csak az útjukban vagyok... Eddig minden galibát én okoztam, ezért szerettem volna valami olyat tenni, amivel nem ártok, hanem használok nekik...- mondtam, közben egy kósza könnycsepp gördült végig az arcomon.

- Bettie, szerintem egyáltalán nem vagy az útjukban. Steve-t még egyszer sem láttam ennyire boldognak és felszabadultnak.- mondta Bucky és a jobb kezét a vállamra tette, mivel félig felé voltam fordulva. Még nem fejezte be, hanem folytatta.-Nagyon jó neki, hogy itt vagy vele, és nekem is jó, hogy itt vagyok veled...- meglepődve néztem bele gyönyörű szemeibe.- Veled... Más embernek érzem magam. Nem érzem annyira a sok kioltott élet súját.- mondta és óvatosan végigsimított az arcomon. Még mindig lefagyva bámultam gyönyörű, tengerkék szemeibe, mintha attól félnék többet nem látom ezt a tekintetet. Lassan kezdett a távolság megszűnni közöttünk, az ajkaink között. Hamarosan már Bucky kellemes, meleg lehelletét éreztem a számon, az orrunk súrolta egymást. Megszüntette a távolságot, és ajkait gyengéden az enyémre tapasztotta, így érezhettem ővéinek az ízét. A gyomromban életre keltek azok a bizonyos pillangók, és őrült módon kezdtek el repkedni. Óvatosan megpróbáltam visszacsókolni, de az lett a vége, hogy megharaptam az ő ajkait. Azonnal elfordultam, amég ő sziszegve a szajához kapott.

- Sajnálom... Én-én...- kezdtem, de elakadt a szavam. Nem tudtam mit mondani, nem akartam megharapni. Nagyon szégyellem magam.

- Nem... Én sajnálom... Nem kellett volna...- szabadkozott, majd gyengéden maga felé fordított. Mondani akart valamit, de hangos kalapácsolást, fúrást faragást hallottunk.- Ez mi?- húzta össze a szemöldökét. Annyira aranyos. Esküszöm, hogy 1 nap együtt lét után beleszerettem.

- Tony átépíti a tornyot.- mosolyogtam halványan, ahogy a szinte mindig dolgozó zsenire gondoltam.- Bucky...- ejtettem ki hallkan a nevét, mire érdeklődve felém fordult.- Kérdezhetek valamit?- pillantottam csillogó szemeibe.

- Persze.- mosolygott kedvesen.

- Miért nem veszed le a kesztyűd?- tettem fel azt a kérdést ami már régóta fúrta az oldalam. Meglepődve nézett a szemembe, szerintem nem erre a kérdésre számított.