Miután végeztem a sulival, elindultam haza. Elővettem a fülhallgatómat, csatlakoztattam a telefonomhoz, majd elindítottam a kedvenc zenémet, a "Bring me to life"-ot. Majdnem maximum hangerőre vettem fel, hogy kizárjam a külvilágot. Eléggé magamnak való lány vagyok, nem annyira szeretem a társaságot. Hosszú, vörös színű hajam, zöld szemem és világos bőröm van. Általában fekete ruhákat hordok, de nem vetem meg a kék színűeket sem. Végigsétáltam egy hatalmas ruhabolt előtt, aminek a kirakata tele volt szebbnél szebb ruhákkal. Amellett kezdődött egy puccos étterem. Mikor kicsi voltam, anyáékkal sokszor eljöttünk ezelőtt az étterem előtt. Mindig azt mondtam, hogy majd itt fogjuk tartani az esküvőmet. Igen. Ilyen kis sokra vágyó voltam. A nap fényesen világította be az egész utcát, a nyenge szellő meglebegtette a hajam, ami akkor tűzként világított, ahogy rásütött a nap. Már csak egy sarokra lettem volna a házunktól amikor valaki berántott egy sikátorba ami mellett elhaladtam. A fülhallgatóm kiesett a fülemből, a telefonom kiesett a zsebemből és nagy hanggal koppant a kemény betonon. Próbáltam ellenkezni, de túl erős volt. Teljes erőmmel a mellkasára csaptam, de nem érezte meg, sőt, még csak meg sem tántorodott. Egy pillanatra, egy óvatlan pillanatra nem figyeltem és egy tűt szúrt a nyakamba. Éreztem, ahogy elnyegül a testem, elernyedek, majd beszippant a sötétség...
Mikor felébredtem egy sötét, dohos szagú szobában feküdtem egy ágyhoz kötözve. Próbáltam kiszabadítani a kezem, sikertelenül, amikor valaki bejött a szobába. Egy magas, kopasz, harmincas éveiben járó férfi jött az ágyam mellé.
- Ki maga?- kérdeztem még egyszer végig mérve.
- Ajax vagyok.- válaszolta, mire majdnem röhögő görcsöt kaptam. Komolyan egy súrolóporról nevezte el magát? Milyen neve lehet, hogy erre vetemedett?
- Miért hoztak ide?- kérdeztem, és elkezdtem mocorogni.
- Mi egy államilag nem támogatott program vagyunk, hanem magánvállalkozás, ami a magad fajta, selejtes termékeket szuperképességekkel ruház fel. - mondta és egy tűt szúrt a vénámba, ami egy hosszű csőhöz csatlakozott.- Ez a szérum aktiválja a testedben lévő mutagéneket. Először olyanokat mondtam a pácienseknek, hogy egy kicsit fájni fog, vagy egy cseppet kellemetlen lesz. Ma már nem hazudok.- ekkor elindult egy kék folyadék, majd a kedves súrolópor elővett egy tűt amiben valami narancssárga lötty volt, majd beleszúrta, a kék folyadék csövébe.- De ahhoz, hogy hasson sokkolnunk kell e szervezetedet. Alávetünk egy sor kínzásnak és előbb vagy utóbb mutálódni fogsz, vagy meghalsz.- tudta le ennyivel, majd elment innen. Mi az, hogy vagy mutálódok, vagy meghalok? Én egyáltalán nem jelentkeztem semmi ilyenre! Akaratom ellenére tartanak itt! Haza akarok menni a családomhoz! Anyámhoz, apámhoz és az öcsémhez, Ryan-hez! Látni akarom őket. A gondolatokra egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Nem hagytak sokáig egyedül, mert hamarosan pár őr egy kocsin, egy férfit hozott, a pár méterre tőlem lévő ágyhoz.
- Ilyen nagy szobát kapok?- kérdezte, mikor hozták, majd megfogták az őrök és áttették az ágyra.- Melegebb kezű pakoló embert kérek, és melegebb ágyat. Ha szado mazo lesz kéne leállító jelszó. Legyen tökfőzelék jó?- nem sokkal ezután megjelent Súrolópor, majd ugyan azokat a dolgokat elmondta neki, mint nekem. Egy nő, Angel ha jól hallottam egy gumicsövet tett a szájába, amég bekötötte az infúziót. Megint az a szöveg, hogy; "Először olyanokat mondtam a pácienseknek, hogy egy kicsit fájni fog, vagy egy cseppet kellemetlen lesz. Ma már nem hazudok.". Amit nekem is elmondott. Nagyon akart valamit mondani, ezért Súrolópor intett Angelnek, hogy vegye ki azt a szart a szájából, mire hálálkodni kezdett.- Köszönöm, köszönöm. Van valami a fogaid között. Valami zöld. Azt hiszem saláta. Akartam szólni, de nem tudtam.- mondta mire Ajax belenézett a tükörbe ami a beszédfosós ágya mellett volt.- Háhá! Megnézted! Figyelj, neked az Ajax az igazi neved? Mert nekem nagyon gyanús, hogy nem. Valójában mi vagy? Kevin, Scott, Bruce?- kezdett felsorolni jobbnál jobb neveket.
STAI LEGGENDO
Frozen Heart (Avengers+Bucky Barnes FF)/Befejezett/
Fantasy~~~~~~~~~Rövid történet~~~~~~~~~~ ♤Mi lenne, ha kiderülne, hogy Steve Rogers-nek volt egy lánya, aki az eltűnése után 9 hónappal született meg, majd amikor betöltötte a 17 évet, a HYDRA elrabolta és hibernálták, James Barnes-al együtt. De nem maradt...