Hamarosan landoltunk egy hatalmas épületen. Lenéztem és hatalmas betűkkel ki volt írva rá, hogy Stark. Te. Jó. Ég. Most a Stark toronyban vagyok? Kis korom óta szerettem volna eljutni ide, Tony Stark az én példaképem. Thor elindult befelé, mire utána szaladtam. Beléptünk az ajtón, mire nekem tátva maradt a szám. Egy nagy nappaliban találtam magam, a kanapéval szemben egy bárpult volt, mögötte pedig egy magas, vörös hajú nő. Mikor észrevette, hogy nem csak egyedül van, felnézett és az arcára döbbenet ült ki.
- Szóljon Banner-nek, hogy vizsgálja meg a lányt.- mondta Thor és elment egy másik irányba. A nő lassan kijött a pult mögül, majd elém jött.
- Natasha Romanoff.- nyújtotta a kezét.
- Bettie Cullen.- fogadtam el.
- Hű, de hideg a kezed.- mondta és a fejemhez tette a kezét.- Nem vagy beteg?- kérdezte aggódva.
- Nem. Nem vagyok. Azok akik elraboltak, azok tették ezt velem. Még én sem tudom mit...- válaszoltam lehajtott fejjel.
- Gyere. Bruce majd megvizsgál, kiderítjük mit csináltak veled.- mondta kedvesen és elkezdett valamerre húzni.
- Ugye, ott ahová megyünk, nem lesz meleg?- kérdeztem félve. Nem akartam megint rosszul lenni. Natasha furán nézett rám, ezért folytattam.- Azon a helyen, ahol voltam, nagyon meleg volt és nem bírtam elviselni.- magyaráztam meg a kérdésem.
- Majd levesszük a fűtést neked.- mosolygott. Viszonoztam a gesztusát. Nagyon szimpatikus nekem ez a nő, úgy érzem jóban leszek vele. Nem kellett sokat várni, mert megálltunk egy ajtó előt. Natasha beütött valami kódot, az ajtó kinyílt, mi pedig bementünk.- Bruce? Itt van?
- Pillanat.- válaszolt egy férfi hang. Nincs olyan meleg. Ezt még kibírom, hála az égnek.- Itt is vagyok.- lépett elő a kezét törölgetve, majd a szeme megakadt rajtam.- Ő meg ki?
- Bruce, ő itt Bettie Cullen. Most szabadították ki Steve-ék egy HYDRA bázisról, ahol mutánsokat hoztak létre. Meg kéne vizsgálni, hogy mit tettek vele.- válaszolta Natasha. Bruce letette a törlő kendőt, majd mutatta, hogy üljek le az asztalra. Engedelmeskedtem és tettem amit kért.
- Mutasd a kezed.- kérte mire felé nyújtottam. Megnézte a pulzusomat, de ahogy rám nézett. A szemeiben döbbenetet és félelmet láttam.- Nincs pulzusa... Az meg hogy lehetséges? A bőre olyan hideg, mintha már egy hónapja jégbe lenne fagyva.- mondta, mire bennem megállt az ütő (márha van olyanom most).
- Tessék?- akadtam ki.- Azt akarja mondani, hogy halott vagyok?!- kérdeztem, de éreztem, hogy valami végig áramlik a testemen, mindent fehéren láttam. A testem felett valami átvette az uralmat.
- Bettie!- hallottam meg egy ismerős hangot. Mindennek visszatért a régi színe, már nem éreztem semmit, de ahogy végignéztem a rendelőn, minden jeges. Az ablakok, a beteg ágyak, az asztalok, a falak. Minden. Hátra fordultam és Steve döbbent arcával találtam szembe magam.
- Ezt... Ezt én csináltam?- kérdeztem és ijedten végig néztem a szobán.- Nem... Nem akartam.- estem össze és kezdtem el sírni, a lábam alatt kezdett minden még jobban megfagyni.
- Bettie...- térdelt le mellém Steve,mire felnéztem rá, könnyektől fátyolos szememmel. Kedvesen elmosolyodott, majd egy szoros ölelésbe vont. Szorosan hozzá bújtam, kezdtem megnyugodni és minden felolvadt a szobában. Szóval erre vagyok képes... Ha ideges vagyok, vagy félek, képes vagyok mindent megfagyaztani magam körül. Steve kicsit eltolt magától, majd bíztatóan elmosolyodott.
- Köszönöm.- mondtam, mire lehajtotta a fejét és mosolyogva felnézett.
- Dehát mit?- kérdezte nevetve.
ESTÁS LEYENDO
Frozen Heart (Avengers+Bucky Barnes FF)/Befejezett/
Fantasía~~~~~~~~~Rövid történet~~~~~~~~~~ ♤Mi lenne, ha kiderülne, hogy Steve Rogers-nek volt egy lánya, aki az eltűnése után 9 hónappal született meg, majd amikor betöltötte a 17 évet, a HYDRA elrabolta és hibernálták, James Barnes-al együtt. De nem maradt...