Rossz vagy! 2. évad

5.

Csak ültem és türelmetlenül vártam, hogy végre megcsörrenjen a telefon. Jungkook reggel elindult a szüleihez, hogy velük is töltsön néhány napot a szünetéből és ne hanyagolja el őket. Megértettem, hiszen ha én is ilyen szoros kapcsolatban állnék a szüleimmel, én is minden szünidőmet kihasználnám arra, hogy meglátogassam őket. Jungkook pedig nagyon szerette őket, hiszen egyrészt jó családban nőtt fel, támogató közösségben és nagyon korán kellett eljönnie onnan, ha már tizennégy évesen a Bangtan-nal lakott együtt. Neki se lehetett könnyű, szinte az egész tinédzser korát a srácokkal tölteni és a szülőknek se lehetett könnyű, hogy tudták, hat srác fogja felnevelni a fiukat, akik alig pár évvel idősebbek. De mi tagadás, szuperül sikerült. Jungkook tisztelettudó, okos és célratörő ember lett, több nem is kellhet. 

Kicsit kezdtem már becsavarodni, ahogy megint egyedül lettem a lakásban. A három nap múlva esedékes turnéig a fiúkkal nincsen dolgom, úgyhogy megint bepunnyadhatok és vergődhetek azon, hogy lusta vagyok és nincs semmi dolgom. Maximum lemegyek vásárolni vagy sminkeket keresni. Vagy keresek egy smink üzletet harminc kilométerre innen és legalább elmegy az idő a kocsikázással. Nem tudom. 

Sóhajtva felálltam, tettem egy kört az asztal körül, majd visszaültem. Mikor három másodperc múlva sem csöngött a telefon, megint felálltam, kimentem a konyhába egy pohár üdítőért, majd megint visszahuppantam a dívány puha párnáira. A telefon még mindig sötét és néma maradt. Ekkor már a baba a pocakomban felnyomta az agyvizemet a hormonjai által és egy jókorát sóztam magam mellé a kanapéra. Tudtam, hogy nagyjából most kellett hazaérnie, ha elérte a megfelelő vonatot és minden rendben volt. Azt is tudtam, hogy ha megígérte, hogy felhív, akkor fel is fog hívni, amint odaért. Viszont azt is tudtam, hogy valószínűleg először köszön a szüleinek, beszélgetnek egy kicsit és nem rögtön fogja a füléhez kapni a mobilját, amint belépett a küszöbön. Mégis annyira vágytam a hívására, holott még csak alig három órája ment el. Azt se tudtam, hogy miért vagyok ennyire oda, hiszen csak négy napot kellett kibírnom vagy hármat addig, amíg megint együtt nem leszünk a turnéjuk miatt. 

A gondolatra máris elmosolyodtam és a megfeszült izmaim is leeresztettek. Együtt leszünk végre több napig, sőt, hetekig. Nagyon hálás voltam a menedzserüknek, hogy esélyt adott nekem így is, hogy várandós voltam, hogy velük legyek addig, ameddig lehetett. Végre Jungkook-kal feküdhettem és kelhettem, vele lehettem a fárasztó, nehéz napokon és segíthettem neki, ahol csak tudtam. Bár tisztában voltam vele, hogy nagyjából egy órát látom, amíg kisminkelem, majd még egyet koncert közben és egy kicsit utána, hiszen a többi időt próbákkal, fotózásokkal és különböző játékokkal fogják elütni, amikkel boldogíthatják a rajongóikat, de még így is több volt ez, mintha több száz kilométerről szeretnénk egymást.

Éppen, hogy megrezzent a mobilom, máris úgy kaptam utána, mintha csak versenyeznem kellene valakivel a felvételéért.

- Szia - Vigyorogtam, ahogy beleszóltam a készülékbe.

- Szia baby - Szólt bele a telefonba.

Fáradt, rekedtes hangja libabőröket küldött a karjaimra és egy jó nagy adag löketet a gyomromba. Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és átvettem a másik kezembe a telefont.

- Fáradt vagy? - Kérdeztem.

- Hm - Hümmögött válasz helyett. - De nem baj. 

- Minden rendben volt út közben?

- Persze - Felelt és kihallottam egy gyenge mosolyt a hangjából. - Minden oké, elég gyorsan ide is értem. Apa kijött elém az állomásra.

- Na, az szuper - Nyaltam meg a számat. - Tudtatok beszélgetni?

- Egy keveset - Felelt, majd egy hatalmasat ásított. - Most leültem apával a nappaliba, amíg anya megcsinálja a vacsorát. Majd utána beszélgetünk még, meg itt van még két nap erre.

- Jól van - Sóhajtottam. - Akkor az a lényeg, hogy épségben megérkeztél.

- Persze, ne aggódj!  - Nevetett fel halkan. - Nem tesz jót.

- Tudom - Feleltem és automatikusan a pocakomra simítottam. - De nem tehetek róla.

- Minden rendben van, Boni - Nyugtatott meg. - Te is pihenj és aludd ki magad!

- Jól van - Bólintottam rá. - Te is pihenj, elég fáradt a hangod is már.

- Tudom, elringatott a vonat - Nevetett fel. - De még egy kicsit beszélgetünk anyuékkal, aztán majd lefekszem.

- Oké, ahogy érzed - Hagytam rá és meg is értettem az álláspontját.

- Majd hívlak még, oké?

- Rendben - Mosolyodtam el. - Jó szórakozást, a szüleidet pedig üdvözlöm.

- Átadom - Biztosított róla. - Szeretlek.

- Én is téged - Feleltem.

Még egy másodpercig hallgattuk a csendet, majd bontotta a vonalat. Hátraejtettem a fejem és elmosolyodtam. Csak ennyi kell ahhoz, hogy nyugodt legyek. A hangja és hogy tudjam, hogy semmi baj nincsen.