Színházi kritikák egy színészpalánta tollából

Valoságos álomvilág

Alan Jay Lerner- Frederick Loewe: My Fair Lady

Ez az az előadás, amiről szinte lehetetlen objektíven írni (nekem legalábbis). De valójában nem is ez a célom, hiszen én nem színi kritikus vagyok, csak egy színészpalánta, aki sokat jár színházba és szeretné megosztani az élményeit mindenkivel, aki kiváncsi rá. Egy szóval a My Fair Lady különösen közel áll a szívemhez, mivel ennek a darabnak a hatására döntöttem el még öt éves koromban, hogy színésznő leszek. Nagyon vártam már, hogy láthassam színházban, hiszen ennek a darabnak a filmváltozatán és különböző színházi felvételein nőttem fel. De akkor belegondolni se mertem, hogy majd a kedvenc színészemmel láthatom...

A Centrál színház aránylag kicsi nagyszínpadán gond nélkül elfér, szebb szóval inkább életre kel a darab, ez a csodálatos tündérmese, amit sokan a tökéletes musical-ként emlegetnek. A rendező, Puskás Tamás rengeteg bravúros megoldással, új fordulattal, aprócska poénnal színesíti a darabot, melynek friss, korunkban helytálló új fordítása Baráthy György kiváló munkáját dicséri. Szeretném külön kiemelni a zenekart, akik rengeteget tettek hozzá a dalok által.

Bagossy Levente díszlete először elénk tárja London kosztól és esőtől belepett utcáját majd átalakul Higgins professzor ízlésesen berendezett lakásává, aztán az Ascotti lóversenypálya páholyává, bálteremmé, és Higginsné elegáns fogadó helyiségévé. Szakács Györgyi jelmezei pedig tökéletesen passzolnak minden egyes szereplőhöz, új színt adnak az előadásnak. A tánckar is megérdemel egy említést, elképesztő koreográfiákkal dobnak még egyet az előadáson.

Az első kép nagy forgatagából kiválik Tompos Kátya energikus és feltűnő, koszos de önérzetes Elizája, aki bár nem tud szépen beszélni, mégis őszinte és úgy gondolom igen bátor. A kemény munka, könnyek és remények útjának végén belőle lesz az a valódi úrinő, aki elbűvöli az uralkodót. Tompos Kátya játékán nagyon tisztán kijön Eliza karakterfejlődése, az út, amit megtesz a célért (és le merem fogadni, a darab egy bizonyos pontjától már Higginsért is). Ehhez nagyban hozzájárul az énekhangja, ami amellett, hogy tisztán és gyönyörűen cseng, érzelmek hatalmas sorát vonultatja fel. És igen, Eliza hercegnő lesz, de mindemellett elveszíti azt a bizonyos tüzet, amit a koszos kis utcai virágáruslány magában hordozott.

Alföldi Róbert brillírozik a szerepében. Az ő Higginse nem a megrogyott de megszállott idős bácsi, hanem egy éppen aranykorát élő férfi. Ez a professzor talán még önzőbb, még kegyetlenebb, gőgösebb és mégis még érzékibb az elődeinél. Eliza előtt játsza az elnyomót, a felsőbbrendűt (talán még ki is lehet jelenteni róla, hogy gonosz, vagy legalább is bunkó), egyébként pedig anyuka pici fia. Vallja, hogy megrögzött agglegény, és mégis úgy tud nézni Elizára, hogy tisztán látszik az összes érzése. Persze ő még szerelmes férfiként is csak önmagára tud gondolni. Az utolsó jelenetben és az azt megelőző dalban viszont ez a végletekig önző és egyenesen önimádó agglegény mégiscsak megtörik, mert rájön, hogy életében először hiányzik neki valaki. Ahhoz képest, hogy Alföldi nem musicalszínész, nagyszerűen megállja a helyét a dalokban és táncokban is.

Pickering ezredes Cserna Antal alakításában valahogy még kedvesebb, jólelkűbb és udvariasabb, mégis lehet rajta nevetni. Ő a valódi igaz barát.

Magyar Attila Alfred Doolittle-je a humor legfőbb forrása, a maga érdekes beszédével és szóhasználatával, gesztusaival. Egy végtelen őszinte karakter, aki persze, mint apa erősen megbukott. Ő és két folyton részeges barátja (Mészáros András és Erdélyi Gábor) valójában jól érzik magukat a bőrükben és hiába a hőbörgés a darab végén, valljuk be ők nem fognak változni.

Borbás Gabi, mint Higginsné szintén nagyot alakít. Ő ismeri a fia rossz modorát és ezt a lehető legkifinomultabb módon kezeli. Sokszor szól rá Henry-re a viselkedése vagy az öltözködése miatt, sokszor kíméletlenül a tudtára adja a professzor hibáit de mégis abban az ölelésben benne van a legmélyebb anyai szeretet.

Freddy Eynsford-Hill számomra sosem volt szimpatikus karakter, Rada Bálint megformálásában azonban a csetlő-botló ügyetlenségével, kisfiús szerelmével és vihogásával kifejezetten bájos volt.

Csakúgy, mint Higgins, ebben az előadásban Pearcené is fiatal. Pálfi Kata alakításában mégis megőrzi a kimértségét, lelkiismeretességét és már-már öregasszonyos komolyságát.

És ott van még a sok sok kiváló szereplő, akik egésszé tették az előadást. George Bernard Shaw Pygmalionjában persze máshogy alakulnak a viszonyok, ugyanis az író sokszor kimondta, hogy Eliza feleségül megy Freddyhez mert akkoriban nem fogadta el a társadalom a szerelmesek közti ekkora korkülönbséget. Higgins és Eliza szerelmesek egyáltalán? Ebben az előadásban minden bizonnyal igen. G. B. Shaw pedig ha élne, most biztos hőbörögne, hiszen a darab vége egyértelmű: Eliza visszamegy a szomorú és bizonytalan Higginshez, akinek a nő láttán annyira visszatér az életöröme, hogy újból elhatalmasodik rajta a nem kicsi egója. Persze ezt a nő már (végre, végül) a helyén kezeli; majdnem a férfi fejéhez vágja annak imádott papucsát, de aztán mégiscsak gyengéden átöleli, simogatja a fejét. És itt jelenik meg a darab nagy kérdése: vajon összejönnek-e? Minden My Fair Lady-ben más a válasz. Ebben egész biztos, hogy igen. És ez csúfosan véget ér egy hét alatt vagy örök szerelem lesz az övék? Ki tudja? A függöny legördült, a többi az ő dolguk.