Kopp kopp/Ki az?

Kopp kopp kopp

 Sam Winchester nagyon ritkán járt el a házibulikba, de most megígérte egyik osztálytársának, Gabrielnek, hogy eljön. Pedig tudta, hogy másnap reggel munkába kell mennie, hiszen a főnöke, Gadreel nem szereti, ha késik, vagy ha csak egy kicsivel is rosszabb teljesítményt nyújt, mint megszokhatta tőle. Előre látta, hogy mennyire fog szenvedni a mai éjszakázás miatt, de úgy volt vele, hogy nem szeretne ezen görcsölni, ezért inkább fogta a hideg sört, amit valaki az ajtóban a kezébe nyomott, és meghúzta. Keserű volt és utálta az ízét, de most nem is ez számított. A hangfalakból Imagine Dragons-tól szólt a Believer és ő leült a kanapéra, remélve, hogy osztálytársa hamar felbukkan. Gabriellel a barátságuk nem volt mindennapi. Nem is értette, hogy miért barátkozik vele az alacsony srác, de nem is firtatta. Csak örült a társaságnak. Sam volt a legjobb tanuló az iskolában, és valószínűleg az iskola történelmében is. Egész nap a könyveit bújta, nem úgy, mint szoknya és nadrágpecér bátyja. Nem járt szórakozni és igazából a mostani nyári munkahelyét is csak az anyja miatt vállalta el, mert szerinte nem volt a fiának élete.

- "Menj és keress barátokat! Nyár van! Élvezd ki a szabadidőt!" - Mondta neki.

Nem állt le vele vitatkozni, hogy Gabriel igenis a barátja, és hogy vannak még mások is, akikkel jóban van. Inkább csendben rábólintott a munkalehetőségre, ahova Dean juttatta be. Egy helyi étteremben kellett felszolgálnia és nagyjából az emberek jókedvét növelnie. Nem hangzik nehezen, de egy idő után már nagyon monotonnak tűnt neki a sok rohangálás. Reménykedni, hogy ha elég szépen mosolyog, akkor hagynak neki borravalót és nem próbálják meg harmadszorra is felszedni. Szemforgatva itta meg az utolsó kortyot is az üvegből, majd az órára nézett. Éjfél múlt. Eldöntötte, hogy hazamegy aludni inkább és majd holnap utána jár, hogy Gabriel miért is nem jelent meg.

~~0~~

Gabriel el se akarta hinni, hogy Sam igent mondott az esti bulira. Azt meg végképp nem, hogy éppen ma nem fog tudni időben odaérni. Általában olyan tíz körül már ott szokott lenni mindig, de most testvérének kellett segítenie, aki randevíra készült. És hiába Sam Winchester a magas félisten várta őt egy unalmas buliban, ha közben Castiel boldogtalan. Neki a család volt az első és ezt most nagyon bánta. Mégis megtette a kerülőt és elvitte kocsival öccsét a város másik végére, ami a házuktól fél órányira volt. Aztán még vissza is kellett vezetnie és érkezés a célhoz. Úgy kapkodta a levegőt, mintha futva kellett volna megtennie a távot. Kipattant a kocsiból és az órára nézve, besietett a házba, ahonnan dübörgött a zene. Pontosan öt perccel múlt éjfél. Reménykedett, hogy Sam tényleg eljön és nem húzza ki magát megint alóla. Bár Gabriel tudta, hogy csörgött volna a telefonon, ha meggondolja magát. A készülék azonban csendben pihent a zsebében. Intett mindenkinek és magára varázsolta legszebb party-mosolyát. A fejében azonban csak egyetlen arc villogott folyamatosan. Merre lehet?

- Szia! - Köszönt oda egyik évfolyamtársának. - Nem láttad véletlenül Samet?

- Ciao! - Kiabálta túl a másik a zenét. - A Winchestered nemrég ment el.

Hatalmas, mindenttudó vigyor terült szét az arcán. Az egész iskola fogadott arra, Sam vajon mikor veszi észre, hogy Gabriel mit érez iránta. Az egyik fele arra szavazott, miszerint sose fog rájönni, a másik viszont bizakodott és reménykedett benne, hogy Gabe majd mer lépni a magas srác felé. Ő azonban csak várta a megfelelő pillanatot. Mondjuk, mikor mindketten ittasak már és lehetőleg egyikük sem emlékszik majd rá. Mégis megkönnyebbülhetne a lelke, hogy kimondta. Ilyenkor egy hatalmas parasztnak érezte magát. Arra vár, hogy Sam lerészegedjen? Milyen barát ez? Szégyellte magát és inkább elvetette az ötletet.