Az elmegyilkos

5. fejezet

A vasárnap délelőtt eseménytelenül telt. A délután is annak indult, egyészen a kopogásig az ajtón.
-Várunk ma valakit?-kérdezte összevont szemöldökkel Mike.
-Nem hiszem. Megnézem ki az.
Lily az ajtóhoz sétált, és kinyitotta. Elkerekedett a szeme.
-Szia hugi!
-Amy?!
-Én is örülök, hogy látlak, már vagy ezer éve nem találkoztunk!
Ezzel átölelte. A fiatalabb nő még mindig sokkos állapotban volt, de viszonozta a gesztust.
Majdnem tíz éve látta utoljára nővérét. A huszonegyedik születésnapja után szó nélkül lelépett, és megszakított minden kapcsolatot a családjával.
-Amy én... Én nem is tudom, mit mondjak.
-Én igen. Sajnálom. Nem szabadott volna csak úgy elmennem. Én csak... Nem bírtam tovább! Ott volt apa, te meg Tommy és még Melinda is a végére, és én... Csak... Túl sok volt.
Lily halványan elmosolyodott.
-Megbocsátok. Gyere beljebb! Kérsz teát?
-Elfogadom, köszi. Ó, látom még mindig ezzel a lúzerrel vagy. Csáó Mike!
A férfi szúrós pillantására elvigyorodott.
-Tudod, hogy viccelek, kisfiú.
-Ugye tudod, hogy alig tíz hónappal vagy idősebb?
-Természetesen. De ez nem azt jelenti, hogy nem használom ki.
-Olyan gyerekes vagy!
-Mintha te nem lennél az!
A csipkelődésük mosolyt csalt Lily arcára. Mintha csak visszautazott volna az időben.
-Hogy találtál meg?
-Tudod hugi, az internet sokkal többet tud, mint gondolnád.
-Te megbízol abban az izében?
-Elvezetett hozzád, úgyhogy van okom rá. Másként nem tudtam volna, hogy Illinois-ból New Yorkba költöztél.
-Milyen teát kérsz? Van almás-fahéjas és fahéjas-almás.
Amy elnevette magát.
-Micsoda választék.
-Mi inkább kávét szoktunk inni, csak tudom, hogy nem szereted. Úgyhogy be kell érned ezzel.
-És mi van a gyerkőcökkel? Vannak? Mike, már öregember vagy, éppen ideje lenne.
-Az előbb még kisfiúnak hívtál! Egyébként nem igazán szeretnénk beszélni erről...
-Nem kell szégyenlősnek lenni!
-Amy, komolyan...
-Vetéltem... Fél éve...

-Basszus Lily... Én... Nem tudtam... Nem akartam felhozni. És még... Á, bassza meg!
-És még mi?
-Nem számít.
-Amy! Mi az?
-Azt gondoltam, bemutathatnám a lányomnak.
-Neked van lányod?
-Dawn a neve. Kilenc éves. Májusban lesz tíz.
-Akkor... Te jó ég, azért is...
-Közbejátszott. Apa elviselte volna, de Melinda... Megfojtott volna, ha megtudja, hogy az "édes, drága nevelt lánya" ilyen fiatalon babát vár.
-Miért nem mondtad akkor?
-Alig voltál tizenkilenc. Még nekem is nehéz volt felfognom. És olyan boldog voltál. Épp elkezdted a főiskolát. Nem akartalak ezzel elszomorítani.
-Jasperé? Ezért szakítottatok?

Mike közbeszólt.
-Én inkább átmegyek a másik szobába, ez szerintem csak kettőtökre tartozik.
-Köszi, Mike. Nem zavarsz bennünket, de tényleg szívesebben beszélném meg ezt a húgommal kettesben.
-Nincs mit. Szóljatok, ha kellek.
Azzal kilépett a konyhából.

-Igen az övé, de nem azért hagytam el, mert rosszul fogadta. Sosem mondtam el neki. Nem akartam, hogy miattam gondjai legyenek.
-Sajnálom.
-Ne tedd! Los Angelesben hamar találtam munkát, és lakást is pár hónap után. Mire szültem, már majdnem olyan jól éltem, mint Illinois-ban. Ezért is neveztem el a lányom Dawnnak. Ő volt az új életem kezdete. A hajnala.
-Ez annyira szép!
-Az. Pedig nem hiszem hogy pont tőlem várnák ezt.
-És egyébként most van valakid?
-Nincs...
-Mikor volt utoljára?
Az idősebb nő felsóhajtott.
-Tíz éve...
-Még mindig nem...
-Hogyan is tudnék túllépni rajta? Jasper különleges. Senkihez sem hasonlítható, egyedülálló. Olyan titkos okokból is, amik megtartására felesküdtem, de ezeken kívül egyedülállóan kedves és hősies és...
-Tehát még mindig szereted.
-Jobban, mint bármit.
-Mondd el neki!
-Mi?
-Az ügyet Dawnnal.
-Nem tehetem... Meggyűlölne...
-Ha az után nem utált meg, hogy elmentél...
Amy szeme felcsillant.
-Tényleg? Nem utál?
-Nem tudna. Csak saját magát ostorozta. Úgy hitte, megállíthatott volna. Miután befejezte a floridai egyetemet, ő is elmenekült onnan, talán az emlékei elől. Úgy hallottam, hogy Bostonba ment.
Lily látta, hogy nővére elképzelhetetlenül szomorú, viszont nem sír. Utoljára tizenöt évesen sírt. Utána jött össze Jasperrel, ezért azt hitte, amiatt boldog mindig. De nem. Úgy tűnt, akkor történhetett vele valami.
-Ne beszéljünk inkább valami boldogabbról?
-De, jó ötlet. Ó, majd elfelejtettem a lelkizés miatt! Hoztam egy kis ajándékot. Kisfiú! Kijöhetsz!
Mike kidugta a fejét az ajtón.
-Itt is vagyok. Mi az?
Amy a válltáskájában keresgél néhány pillanatig, aztán elővett két kis sötétszürke téglatestet.
-Itt vannak!
-Ezek... Mik is ezek?
-Ezek Nokia 3210-ek. Mobiltelefonok.
-Húha, hát nagyon szépen köszönjük, de nekünk elég a vonalas.
-Jaj, ne viccelj, majd rájöttök milyen hasznos! Nekem is van egy mobilom, de ez már Nokia 8310, ami hivatalosan még nem jött ki, de vannak kapcsolataim. Los Angelesben sokféle dolog van, ami sehol máshol sincs.
-Legyen. De a vonalast is megtartjuk, akkor is, ha ódivatúnak tartod.
Mintha csak válaszolna, az említett telefon megcsördült.
-Majd én felveszem, lányok.
A férfi felkapta a kagylót.
-Jó napot! Itt Michael Ashcroft!
Igen.
Mi?
Most?
Nem lehetne holnap?
De ma vasárnap van!
Jó mindegy. Legyen.
Viszonthallásra.

-Mi az? Valami gond?
-Be kell mennünk.
-Mikor?
-Most.
-Nem várhat?
-Nem. Fogalmam sincs mit akarnak, de elég fontos lehet. Bocsi Amy!
-Semmi gond, a mobilokba beírtam a számom, azokon fel tudtok hívni. Én szerintem lépek is, ti meg készüljetek!
-Köszi.
-Nincs mit, hugi! Még egy utsó ölelés?
-Gyere ide!
Szorosan álölelték egymást.

-Akkor indulok! Köszi a teát és a vendéglátást! Ja, és nem most láttatok utoljára! Sziasztok!
-Szia!
-Sayonara!
Az ajtó kattanása után csak egy furcsa vibrálás maradt a levegőben.
-Készülődjünk?
-Készülődjünk!

-Szerinted mit akarnak mondani?
Épp az ajtón léptek be.
-Fogalmam sincs, Lily.

-Á, Mr. és Mrs. Ashcroft! Köszönöm, hogy befáradtak! Üljenek csak le!
-Miről akart beszélni, Mr. Saltzman?
Simon Saltzman volt a New Yorki Rendőrség feje. Ötven körüli, magas, beesett arcú férfi.
-A 624-es gyilkossági ügyről. Ugyanis lezárjuk.
-Mi? Ezt nem tehetik!
-De, Mr. Ashcroft. Ez az egyetlen logikus lépés. A lakásban semmit nem találtunk, és a holttestben sem találtunk semmit.
-És a lyuk a hasfalán? És ahogy megtalálták miután elvitték?
-Mindezekből lehetetlen következtetni a gyilkos kilétére. Sajnálom, de nem tehetnek semmit. Elmehetnek.

-Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen feladják! Hogy tehetik ezt?! Istenem!
Mike fortyogott a dühtől, pedig már a lakásukhoz vezető lépcsőn sétáltak fel.
-Nyugi Mike, majd kapunk új ügyet.
-Nem tudok nyugizni! Életemben először idő előtt abba kellett hagynom a nyomozást!
-Majd egy forró zuhany segít.
Lily aggódott férjéért, aki úgy nézett ki, mint aki menten felrobban.

Amikor kinyitották az ajtót, meglepő látvány fogadta őket. A bögre, amiből Amy ivott, az asztalon volt, darabokra törve, széttépett teafilterekkel.
-Lily, ez... Mi a franc?
-Fogalmam sincs. De bárki is volt, úgy tűnik nem szereti Amyt.

Bocsi a hosszú szünetért, remélhetőleg a nyáriszünetben sűrűbbek lesznek a részek, de inkább nem ígérek olyat, ami nem biztos.