Ég veled ( Kornél szemszöge )

Próba után

Miután mindenki túl tette magán az első ( illetve inkább a második ) próba izgalamán, elvonultunk, hogy megbeszélhessük a dolgokat.

- Remélem továbbra is ilyen jól megy majd minden. - jegyezte meg a tanár bá, nyilván ő is ott volt velünk. - Gratulálok, Kornélkám, rögtön két próbát is megoldottál, habár a kapun való átjutásra szerintem nem ez volt a legjobb módszer. - ekkor a még mindig fájó hátára tette a kezét.

- De hogyan tovább? Ez az első két próba még nem bizonyít semmit. És én nem akarok elmenni innen, még a ping pong asztalt sem próbáltam ki. - Zoli kérdő vagy inkább kétségbeesett arccal nézett körbe.

- Én sem akarok kiesni! - látszólag Csenge is most gondolt csak bele, hogy  igazából bármikor repülhetnek onnan.

Ez a hangulat rányomta a bélyeget az egész csapatra. Végül már nem bírtam a nyomasztó csendet.

- Hé, egyáltalán nem biztos, hogy kiesünk. És amúgy is, most inkább élvezzük azt, hogy itt vagyunk. Hisz átjutottunk a kapun, és ezen a próbán is harmadikok lettünk. - a csapat úgy ahogy megnyugodott.

A tanár bá ezt követőleg lelépett.

Még beszélgettünk egy darabig, minél közelebb lett a reggel, annál oldottabb lett a hangulat. Aztán egy adott ponton Csenge és Zoli úgy döntöttek, hogy elmennek aludni. Mi még maradtunk egy darabig.

- Te Kornél, mi van azzal a csajjal? - kérdezte Bence, egy mosoly játszott az arcán, tisztára mintha élvezné a helyzetet.

- Á, igazából csak a csapataink érdekében dolgoztunk együtt. - próbáltam menteni a menthetetlent.

- Aha, persze. - bólogatott Bence.

- Na, jó, még egy hülye kérdés, és kiraklak a szobából. - néztem rá, tettetett szigorral, mire mind a ketten elnevettük magunkat.

- Mindegy mit csinálsz, de azzal a Máté gyerekkel vigyázz. - nézett mostmár komolyan rám. - Mert szerintem kidobnak a versenyből, ha megütöd. - mondta most már vigyorral az arcán.

Még beszélgettünk egy kicsit, megvitattuk az élet nagy filozófikus kérdéseit, aztán elmentünk mi is lefeküdni. Igazából már annyira késő volt, hogy az már inkább koránnak számít. Mindenesetre aludtunk pár órát.

Reggel csörögni kezdett a véletlenül úgy maradt ébresztőórám. Amikor kómásan utánanyultam rájöttem, hogy nem érem el, úgyhogy muszáj volt felkelnem. Ha meg már úgyis felkeltem, akkor inkább jó sportolóhoz híven, felöltöztem és kimentem futni.

Az ebédlő elé érve megcsapott a reggeli isteni illata, úgyhogy inkább bementem enni.

Mire kiválasztottam, hogy mit is szeretnék, addigra a többiek is megérkeztek.

- Na, ki hogy aludt? - kérdezte Zoli, látszólag teljesen ki volt pihenve. Jó neki.

- Itt inkább az a kérdés, hogy mennyit. - röhögtem fel. - Mondjuk mind a négy óra remek volt, amit ágyban töltöttem.

- Dettó. - vihogott Bence is.

Ekkor érkezett a tanár bá is.

- Ejj, gyerekek, nagy felelőtlenség ilyenkor nem aludni, bármikor kaphattok feladatot.

- Igaza van. - helyeselt Csenge is.

Miközben a többiek a mai programot tárgyalták, én a teremet pásztáztam, bár Piroska még nem volt ott, csak a többiek a csapatából. Ejj, de szivesen lennék farkas ott, ahol ilyen Piroska van.

Úgy elbambultam, hogy észre se vettem, hogy időközben megettem mindent, ami a tányéromon volt.
 
Mikor mindenki befejezte elindultunk az ajtó felé. És lám, az ajtóban Piroskába futottam. Mondjuk szó szerint, ugyanis a lány úgy el volt gondolkozva, hogy szinte átesett rajtam.

Amikor jobbra tér, én balra, és amikor ő tér balra, akkor meg én jobbra. Szórakozottan felröhögtem, és megráztam a fejem.

- Újvári Hanna, döntsd el, merre mész. - mondtam neki kedvesen.
- Jó. Jobbra. - mondta, majd mégegyszer meggondolta a dolgot. - Nekem jobbra.

Félreálltam és beengedtem az étkezőbe. Ő zavartan eltűrt egy hajtincset az arcából és visszanézett rám. Sajnos az a köcsög Máté elrontott mindent, ugyanis a legharsányabb, legfigyelemkeltőbb módon hívta oda a lányt. Fú, de utálom azt a tagot, főleg mert láttam, hogy Hanna észre sem veszi, mennyire nincs rendben a srác.

A többiek az ajtó előtt ácsorogtak.

- Na, mit csinálunk ma? - kérdezte Bence.

- Én megyek ping pongozni. - jelentette ki Zoli, azzal elindult a ping pong asztal felé.

Nekünk igazából mindegy volt, úgyhogy vele tartottunk. Zoli elment ütőket meg labdát kérni, mi meg addig leültünk a padra. Vagyis Csenge, mert én biztos elaludtam volna, ha leülök a napsütötte padra. Közben Zoli is visszatért, kezében két ütővel.

- Jé, Hanna az!- szólt hirtelen Csenge és integetni kezdett. Mind felé néztünk, mire ő félénken visszaintett.

- Nincs kedved ping pongozni? - kérdezte Zoli. Szegény lány.

- Öhm... most telefonálok. - szólt vissza. Okos válasz.

- És utána? - érdeklődött tovább Zoli.

- Nem nagyon vagyok jó benne. - próbálta menteni a menthetőt.

- Nem baj, még mindig jobb, mint egyedül játszani, mint tegnao egész este.- győzködte tovább, mi meg vad mutogatásba kezdtünk. Jaj neki, ha igent mond.

Végül Hanna csak belement, hogy játszik egyet. Már most sajnálom.