Csak viccnek indult... 🌹TAEGI🌹

🌹 1.rész🌹

Yoongi szemszög:

Ma lettem 18. Azt hittem ez egy nagy nap lesz. De nem. Szinte ugyan úgy telt mint a többi. A barátaimmal lógtam és nem akartam haza menni mert anyám valószínűleg otthon sajnáltatja magát. Teljesen lehetetlen, hogy én ezt ma végig hallgassam újra. Úgy döntöttem, hogy Jinnel és Nammal fogom tölteni ezt a napot. Megnézünk egy filmet vagy hülyülünk mint ahogy egyébként is szoktunk. Csinálunk valami olyat ami miatt igazán különlegesnek érezhetem ezt a napot.

- Törpe! Hahó! -lengette meg kezét előttem a legídősebb a szobában. - Minden oké? Olyan mintha nem ránk figyelnél. -mosolyodik el kedvesen és szemiben látom az aggódás egy kis szikráját.

- Igen anya. -forgatom meg szemem szélesen mosolyogva és meglököm kicsit barátom vállát. - Csak anyán agyaltam. Nem akarok haza menni. -vonom meg a vállam hanyagul és lehajtom a fejem.

- Ne aggódj nem is kell. Most egy hétig biztos nem. - mosolyog rám Namjoon. Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem a szemébe. Nem értem, hogy miért ne kéne. Hiszen anyám azt még eltűri ha egy éjszakára nem megyek haza. Na de, hogy egy hétre?!

- Tessék? -adtam hangot értetlenségemnek.

Össze néztek és a lehető legédesebben egymásra mosolyogtak. Nagyon szeretem őket. Az előtt is ismertem őket, hogy egy párt alkottak volna. Akkor is barátok voltunk és most is azok vagyunk. Egyáltalán nem ellenzem, hogy együtt legyenek. Sőt! Ezt csak megsugom mert egy 7 pecsétes nyílt titok. Annó mikor még csak éledezni keztek egymás iránt az érzéseik én segítettem őket össze. Ha már nekem nem jutott ki ez az érzés legalább nekik jusson ki. Jin lassan felállt és az egyik kisebb szekrényhez sétálva kivett egy boritékot az ottani fiókból.

- Az mi? -felvont szemöldökkel figyelem ahogy idősebbik barátom ugyan olyan lassan vissza sétál és leül. Majd felém nyújtja a borítékot. - Azt beszéltük meg, hogy nincs meglepetés. -néztem rájuk mostmár összeráncolt szemöldökkel.

- Csak nyisd ki utána reklamálj. -forgatta meg a szemét Nam és sürgetően fejével a boríték felé bökött. Megvontam a vállam és feltéptem a borítékot. Egy papír volt benne amire az volt írva, hogy "UTAZUNK!". Kérdőn pillantottam barátaimra.

- Elutazunk? -felvont szemöldökkel meredtem rájuk. -Hova megyünk? -lettem izgatott mint egy gyerek akinek az anyukája azt mondja, hogy mennek a vidám parkba.

- Busanba. -vonják meg szinte egyszerre a vállukat, majd mikor ezt realizálják egymásra mosolyognak.
- Igen tudjuk, hogy ez nem legmesszebb lévő város és, hogy ha akarnál egyedül is mehetnél de úgy gondoltunk, hogy jó lenne nem olyan messzire menni, mégis kimozdulni. -hadarja gyorsan Jin végig a szemembe nézve. Lassan elmosolyodtam és talán a pillanat hevében kicsit be is könnyeztem. Gyorsan felpattantam ülő helyzetemből és rávetettem magam két barátomra. Jó szorosan öleltem őket, úgy, hogy érezzék mennyire hálás vagyok nekik.

- Istenem nagyon nagyon szépen köszönöm! -motyogtam meghatottan és lassan elengedtem őket. Meghatott kicsit könnyes szemeimmel néztem két barátom akik ugyan ilyen örömmel néztek vissza rám. - És mikor indulunk? -a hangulatom hirtelen izgatottá változott hiszen Daegun kívül nem igazán voltam más városokban. Persze anyával ki szoktunk ruccani de akkor általában nem Korán belül, hanem valami külföldi országba.

- Holnap? -tekint rám kérdően Namjoon és megvonja a vállát.- Mivel ez a te ajándékod te döntöd el. -rám mosolyog és végig simít felkaromon.

- Király! Akkor holnap. -úgy mosolygok mint egy tejbe tök és újra szoros ölelésbe vonom barátaim.- Öhm.. Ugye maradhatok estére? -bámulok ki az ablakon és a sötét éggel találom magam szembe. Elökapom a telefonom, majd mikor meglátom, hogy anyám többször is hívott nyeltem egy nagyot. Fél kilencet mutatott az óra. Kétség kívül már otthon kéne lennem. Anya általában nem veszi zokon ha nem időben megyek haza, vagy nem is megyek, de ma mégis annak az ünnepe van, hogy kitolt magából 18 évvel ezelőtt. Valószínűleg haza kéne mennem, hogy ne érezze magát egyedül. Keserédesen elmosolyodom és barátaimra nézek.
-Haza megyek anyához. Mégse alszom itt. Jobb ha vele is töltök egy kis időt. -motyogom el gyorsan és az előszobába sietve felveszem a farmer kabátom és cipőm. Az előszobában lévő tükörben látom, hogy két barátom csak csendben nézi, hogy mit csinálok. Féljük fordulok és egyenként szorosan magamhoz ölelem őket.

- Haza dobjalak? -kérdőn néz szemebe legidősebb barátom. Tény, hogy nem lakok hozzájuk a legközelebb. Tömegközlekedéssel kb fél-egy óra mire haza érek. Kocsival viszont fixen 10-15 perc.

- Ha nem okoz gondot. -elhúzom a szám és reménykedve nézek szemébe.

- Dehogy okoz Yoongi. -mosolyog rám és ő is öltözködni kezd. Magához képest gyorsan készen lett és a komodról felkapva a kocsi kulcsát egy gyors csók váltás után kilép az ajtón. Én gyorsan szedem utána a lábam miközben a beton utat nézem.

A kocsijához érve gyorsan beülök az anyós ülésre és bekötöm magam. Az út nagy részében nem beszélgettünk. Én bámultam ki az ablakon Jin pedig az útra figyelt. Mikor befordultunk az utcánkban Jin lelassított és rám pillantott majd vissza az útra. Felé néztem és felvontam a szemöldököm.

- Baj van? -kérdezem kicsit zavarodottan mert idő közben leparkolt a házunk előtt.

- Figyelj Yoongs. Tudod, hogy nagyon nagyon szeretlek ugye? -kicsit alsó ajkába harap és úgy figyeli arcom.

- Persze, hogy tudom hyung. -bólintok egy nagyot és halványan rámosolygok.

- Egy barátomhoz fogunk menni holnap. Elég nagy házuk van és azt mondták, hogy befogadnak minket egy hétre.

- Na az király! -mosolygok rá és szállnék ki a kocsiból mikor utánam szól.

- Ez a barátom.. Nagyon nyomulós. Ezt úgy értsd, hogy tényleg nagyon az. Addig nem nyugszik ameddig nem kapja meg azt amit akar.

- Oké, és?

- Kérlek bármit mondd neked ne dőlj be neki. Nem képes a szerelemre. Vagyis képes csak még nem volt rá példa. Mindenkit meghúz aki az útjába kerül és emberi lény.

Sóhajtva megforgatom a szemem és megfogom hyungom kezét.
- Tudod, hogy nem vagyok olyan. És meleg se vagyok. -mosolyogok rá bíztatóan. - De mi is ennek a gyereknek a neve?

- Kim Taehyung..