Csak viccnek indult... 🌹TAEGI🌹

🌹3.rész🌹

Újonnan megismert személy kocsija felé vezetett az utunk. Nem volt puccos, de lepukkantnak se mondanám. Én az anyosülésen foglaltam helyet, míg két barátom beült hátra, Tae a kormány mögé ült be. Lassan mentünk uticélunk felé. Csendben bámultam ki az ablakon, míg barátaim kellemesen elcsevegtek egymással.

—Yoongi.—szólított meg a mellettem ülő. Lassan rá emeltem tekintetem és bicentve felé jeleztem, hogy hallgatom mit akar mondani.—Mesélnél magadról? Eddig a neveden kívül nem tudok rólad semmit.

Csábosan felém mosolygott mire én csak felvontam a szemöldököm. Nem szeretek magamról beszélni idegeneknek meg főleg nem. Megráztam a fejem és megvontam a vállam.
—Mit akarsz tudni?

—Bármit. Amit tudni érdemes rólad. —mosolyog rám újra, de mostmár tekintetében látom a türelmetlenséget.

Sóhajtottam egy nagyot majd rá vezettem a tekintetem.
—Yoongi a nevem, de igazából úgy szólítasz ahogy akarsz. Nem vagyok valami barátkozós fajta csak Jinnel és Namjoonnal jövök ki jól. Általában egyedül vagyok. Szeretek olvasni és zenéket írni. Tömören ennyi vagyok én. —küldök felé egy mű mosolyt amit ő nem érzékelhet, mert az évek során kifejlesztettem egy olyan mosolyt amit még a hozzám közel állók sem tudnak megkülönböztetni az igazítól, ő meg egyértelműen nem ismer engem ami mégjobban megnehezíti a dolgát.

—Hmm érdekes vagy Yoongi. —mosolyodik el és egy pillanatra felém fordítja a tekintetét.

—Persze, borzasztóan az vagyok. —megforgatom a szemem és újra kinézek az ablakon. Kis időn belül oda értünk egy kertes házhoz. Nagyon szép környéken lakik Tae azt meg kell vallani. Kiszáltunk a kocsiból én pedig nagy szemekkel körbe nézek. Kifejezetten tetszett, hogy nem a belváros részben fogunk élni. Nagy mosollyal fordultam barátaim felé akik láthatóan nem most járnak itt először.

—Látom tetszik. —mosolyog rám Tae ami miatt én is elmosolyodom és bólintok egyet.

—Egyedül laksz itt?—nézek szemébe nagy szemekkel.

Kuncogva megrázza a fejét és a kapuhoz sétálva kinyitja előttünk az ajtót. Mi megfogjuk a cuccainkat és besétálunk a kertbe majd a házba. Belülről is ugyan olyan jól néz ki mint kívülről. Szép tágas és két emeletes. Első látásra beleszerettem ebbe a házba.

—A legjobb barátom most nincs itthon, mert estére szervezetünk egy bulit remélem nem gond. Neki még el kell intéznie egy-két dolgot, de majd ha haza jön megismerheted. Nagyon jófej.

—Még mindig Jiminnel laksz?—kérdezett rá Jin egy nagy mosoly kiséretében.

—Ki mással? Ő az akiben a legjobban megbízom. Nah meg ő a bátyám kimással lekhatnék?—kuncogva leveti magát a kanapéra és elfekszik rajta.
—Nam, Jin fel tudjátok magatokat találni? —kérdezi hanyagul és a távirányítóért nyúlva be is kapcsolja a készüléket.

—Persze, nehogy jó házigazda legyél.—rázza meg a fejét rosszallóan Nam és elindul fel az emeletre. Én mint egy jó kisfiú siettem utána nehogy kettesben keljen maradnom Taehyunggal. Nem túl szimpi attól függetlenül, hogy velem csak kedves volt. Az jár az eszembe amit tegnap mondott Jin hyung. Nem kéne vele kapcsolatba keveredni mert tudom, hogy nem fogok belőle jól kijönni. Minél távolabb tőle annál jobb alapon az ő szobájától legmesszebibe rendezkedtem be. A szoba nem volt túl csicsás ami nekem egy plussz pont volt. A falak világos barack színűek voltak, a szoba közepén egy nagy francia ágy és a fal mellett egy szekrény mellette pedig egy asztal. Igazán letisztult pont olyan mint az izlésem. Egy hétig tökéletes lesz.

Elfeküdtem az ágyon és a plafont kezdtem bámulni. Csendbe burkolt magányomat az ajtón való kopogás zavarta meg. Hümögve jeleztem, hogy bejöhet aki veri az ajtóm. Jin dugta be a fejét és csak annyit mondott, hogy menjek le mert megjött Jimin. Megforgattam a szemem és egy nagyra sikerül sóhajtás után felkeltem és lesétáltam a földszintre. Magamra eröltettem egy mosolyt és a szőke hajú fiú felé fordultam. Meglepedtségemben csak álltam és néztem Jimin felé.

—Te? —fordul felém ugyan úgy ledöbbenve.

—Te?—suttogom halkan és közelebb lépek hozzá.

—Ti?—nevet fel kínosan Tae és kérdőn pillant ránk. —Ismeritek egymást?

—Persze.—nevet fel a szőke hajú és magához ölel. Nevetve viszonzom és vállára hajtom a fejem. —Ezer éve volt. Azt mondtad eljössz meglátogatni. Hogy-hogy itt Yoons?

—Tegnap volt a szülinapom és ezt kaptam ajándékba. Mármint, hogy egy hétre Busanba jöttünk kiruccani. Egyáltalán nem tudtam, hogy hozzátok jövünk uram isten.—mosolygok önfeledten és elengedem rég nem látott barátom.

—Khm.. Szóval, hogyan is ismertétek meg egymást? —kérdez rá Namjoon és felvont szemöldökkel figyel minket.

—Régebben együtt voltunk egy 2 hetes táborban. Mármint nem úgy együtt csak egy szobában voltunk és össze barátkoztunk. Régen nem találkoztunk, próbáltalak hívni, de valószínűleg számot cseréltél. —célozom az utolsó mondatom Jiminnek aki csak megvakarta a tarkóját és bólintott egyet.

—Jaa, bocsi, hogy nem szóltam.

—Nem baj. —őszintén mosolyogva megvontam a vállam.

—Amúgy boldog szülinapot kis Yoongikám. Veszünk neked tortát aztán a bulin megünneplünk. —borzalmas ötlete miatt tapsol egy kicsit, mintha ezzel is megdicsérné magát, majd indul is felvenni a cipőjét.

—Nem kell. Kaptam már tortát és nem kell nekem a nagy felhajtás. Jobb lesz úgy bulizni, hogy senki se tudja ki vagyok. —mosolygok zavartan és megvakarom a tarkóm.

—De Yoongs~—nyavajog Jimin miközben az ajtóban toporog.

—Nem kell Jimin, mondtam! —nézek rá komolyan, mire ő megrázza a fejét és lemondóan sóhajt egyet.

—Jó. Tae segíts behozni a piákat! —szól oda a sötét barna hajú fiúnak aki csak egy morgással jelezte nem tetszését, majd felállt és kisétált az ajtón. Most veszem észre, hogy nem vette le a cipőjét. De guszta.

Az este hamar eljött és egyre több fiatal érkezett a házunkba. Mivel én nem akartam nagyon kicicomázni magam ezért csak egy fekete farmert és egy fehér pólót vettem fel. Nem akartam nagyon lemenni, de kimaradni se akartam semmiből.