2.rész - Este

677 81 1
                                    

Kint nyári meleg uralkodott viszont a ház mögötti kis terasz be volt árnyékolva és lágy szellő fújt ami segítette az élteben maradásunkat.
-Hogy oszoljunk csapatokra? - kérdezte Seungmin.
-Legyen két csapat 4-4 fővel egy valaki pedig bíró aki ha szeretne beállhat egy-egy körre mindkét csapathoz! - vázolta ötletét Minho amire egy bólintással reagáltunk.
-Én leszek bíró! - emelte fel lelkesen a kezét Jisung. A csapatokat is szét osztottuk egy egyszerű kő papír olló-val eldöntöttük, hogy kik fognak választani és így 4-esével ketté váltunk. A csapat amiben én voltam tartalmazta Woojin-t, Minho-t és Felix-et. Az ellen fél csapat pedig Chan-ból, Jeongin-ból, Hyunjin-ból, és Seungmin-ból állt össze. Elkezdtünk játszani mindig 2-2 elleni játszmákat játszottunk és 4 pontig tartott aztán cseréltünk. Amelyik csapat a végére legtöbbszőr nyer az a győztes. Woojin és Minho hamar eldöntötték hogy együtt szeretnének lenni, ezért nekem maradt Felix... Nem mi kezdtük a játékot ezért leültünk a fal melletti kis padra és onnan figyeltük a játékot, a csapattársam már majd kiugrott a bőréből, hogy játszhasson. Nem is kellett sokat várnunk, Jeongin és Seungmin gyorsan elverte Minho-ékat.. A mi ellenségünk Chan és Hyunjin volt, Felix oda pattogott az asztalhoz míg én szépen komótosan oda sétáltam a térfelemre.
Folytak sorjában a játékok, veszítettünk, és nyertünk is már egy 20 perce játszhatunk amikor úgy éreztem, hogy muszály megszabadulnom a fekete, dög meleg pulcsitól le is húztam a fejemről így egy fekete rövid újjú póló volt csak rajtam.
-Binnie~ mégis meleged van! - cukkolt Chan.
-Fogd be! - szisszentem felé és próbáltam továbbra is a játékra koncentrálni, ami nem sikerült mert Felix egy olyan "megmondtam" fejjel bámult felém. Próbáltam ignorálni annyira amennyire csak tudtam, de ez nehezemre esett. Megint mi jöttünk így elfoglaltuk a helyünket az asztalnál, semmi bukkanó nélkül ment a játék míg a labda nem pattant kettőnk közé, nem kommunikáltunk eddig se a játék alatt így mind a ketten megpróbáltuk vissza ütni csak hogy össsze ütköztünk és a kis pingpong labdával együtt a földre estünk. Kíváncsiságból mindenki megnézte hogy jól vagyunk-e, Felix gyorsan föl is pattant majd felém nyújtotta a kezét amit én arréb löktem majd felálltam. A játékot nem sokkal ezután befejeztük és vissza mentünk a kellemes hőmérsékletű szobába, kidöltünk a kanapén majd kiosztottuk ki mit csinál azt is megbeszéltük hogy ki milyen sorrendbe megy fürödni. 3 mosdó elég kevés volt 9-ünknek ezért így oldottuk meg. Akik éppen nem zuhanyoztak azok éppen főztek. Az a csapat ment el végül vásárolni akik a legkevesebb pontot szerezték a csapatuknak, szóval én és Felix. A pulcsimat vissza vettem ugyan a házban, de úgy éreztem inkább egy rövid újjú pólóban fogok mászkálni. Egyébként a kis bolt nem volt messze, szinte a sarkon volt megtalálható. Míg én a kocsit tologattam és untam halálra magam addig Felix vezetett és rakdosta a cuccokat a kosárba. Amit próbálunk vacsorára készíteni egyébként a Kongguksu lenne. Miután mindent kifizzettünk és vissza tértünk a szállásra már el is mehettünk fürödni, vagyis legalább én ahogy vissza értünk megcéloztam a lent lévő tágas fürdőt amiben már senki se tartózkodott. Mire kijöttem már nagyban folyt a sütés-főzés és én is beálltam segíteni. A kaja végül nem lett szörnyű azt tekintve hogy 9 szinte még mindig kamasz fiú készítette el, így jóízűen fogyasztottuk a vacsorát. Miután el is mosogattunk, mindenki vissza tért hármasával a szobájába. Én egyből ledöltem a puha ágyra és a telefonomért nyúltam, be nyomtam egy kis zenét majd nézelődtem az interneten. A fiúk csináltak egy csoportos chat-et is aminek nem láttam értelmét mivel csak pár napra vagyunk itt.. A chat folyamatosan villogott és ahogy láttam Chan és Jisung is éppen írogatott, mindenkinek lett valami becenév beállítva például: Crish éhes, Mókus, Sivatagi róka, You Know? és még pár értelmes becenév amit a mai nap kapott mindenki abban a kis időben amit együtt töltöttünk. Az én becenevem "I love dark" lett, nem kell sokat gondolkoznotok hogy melyik idióta találta ezt a becenevemet nekem.. Segítek az ő neve következő képen virított a chat-ben: Jiksue. Végül a chat-et lenémítottam és elvonultam saját kis világomba.

Summer with an Idiot (Stray Kids Changlix FF) HunWhere stories live. Discover now