Summer with an Idiot (Stray Kids Changlix FF) Hun

5.rész - Találkozunk még?

Másnap reggel mindenkiben az realizálódott, hogy délután mindenkinek indulnia kell haza... A hangulatunk nagyon lehangolódott és midenki csak csöndben pakolt majd ugyan így meg is reggeliztünk együtt bár ekkor már nem némán ültünk hanem beszélgettünk azokról a dolgokról amik történtek velünk ezen a kis nyaraláson. Jóval lehangoltabb volt a hangulat mint az elmúlt napokban, még a hangosabb általában mindig pattogó jellegűek is nyugodtabbak voltak ezen a reggelen. Miután mindenki megette a reggelit páran felválaták a mosogatást míg a többiek elkezdtek pakolni vagy kitakarítani a lakást nehogy már mindent szétdobálva hagyjunk ott. Én a szobámban pakoltam Chan és Jisung is takarított lent a nappaliban így egyedül voltam, ahoz képest mennyire kellemetlen volt elősször az egész azon kaptam magamat hogy igazából élveztem és nem akarom, hogy vége legyen. A telefonomon eközben hallkan szólt a zene ami talán kicsit segített a pakolásban és legalább nem volt síri csönd. Mikor már a vége felé jártam a pakolásnak valaki bekopogott a szobába.
- Van itt bent valaki? - jelent meg Woojin feje az ajtó mögül. - Changbin! Ha végeztél hozd le a bőröndöt a bejárati ajtóhoz. - mondta, majd miután egy szimpla "oké" választ adtam el is hagyta a szobát. Amint beraktam az utolsó cuccomat és bezártam a bőröndöt, levittem minden táskámat a bejárati ajtó elé és ledobtam a többieké ahol lassan már egy hegy állt. Nem volt túl sok dolgom így leültem a bőröndömre és a telefonomat vettem elő, gondoltam értesítem szüleimet hogy valamikor délután érkezem haza.
A többiek is elég hamar bepakoltak és az idő már dél fele járt, mindenki elkezdett éhezni így egy étterem után kezdtünk keresni a közelben.
- Bingó! Találtam egyet! - ugrott föl Jisung és körbe mutatta a telefonját.
- Akkor mindenki indulásra kész? - kérdezte Chan aki az ajtó felé sétált a csomag hegyet kikerülve mi pedig egy monoton "igen"-el válaszoltunk. Úgy nézhetünk ki mint valami iskolás csoport kettesével, hármasával sorban mentünk egymás után elől Jisung és Minho vezetett minket ami nem tudom mennyire volt jó ötlet, de mögöttük volt Chan és Woojin így talán nem fogunk eltévedni... Én leghátul sétáltam és néztem az utat, egy kis idő séta után az előttem lévő hármas társaságból az egyik mellém állt.
- Szia! - mosolygott rám a szeplős ausztrál.
- Szia.. - köszöntem vissza.
- Nagyon éhes vagyok! Te tudod mit fogsz rendelni? - kérdezte.
- Nem, majd ott eldöntöm. - mondtam.
- És mit fogsz csinálni a nyár többi részében? - kiváncsiskodott Felix.
- Valószínűleg otthon próbálok majd nem megsülni. - vontam meg a vállam.
- Megkaphatom a számodat? - húzta elő hírtelen a telefonját.
- Persze.. - vettem elő én is majd lediktáltam a telefon számomat és ugyan ezt tette ő is.
- Ha nagyon unatkozol rám írhatsz! - mosolyodott el.
- Nem hiszem, hogy arra fog kerülni a sor. - mondtam, majd elkezdett kuncogni rajtam Felix.
- Hát jól van akkor majd én írok rád ha unatkozom! - jelentette ki.
- Tégy azt amit akarsz, de nem garantálom hogy válaszolok! - vágtam vissza. Ezután Felix kitért arra, hogy vissza megy a szüleihez majd még a nyáron Ausztráliába mivel nem velük lakik (a kis szerencsés) és, hogy nagyon várja. Én nekem nem volt túl sok mondani valóm, mert fogalmam sincs hogy még hova megyek a nyáron vagy hogy megyek-e valahova bár valószínűleg a szüleim elfognak rángatni valahova. Annyira beleméjedtem a beszélgetésbe, hogy mire ráeszméltem már ott is voltunk. Az étterem szép és otthonosnak tűnt bár ez alkalommal nem volt egy hatalmas asztal ahova mindenki elfért volna együtt így végül két egymáshoz közeli asztalhoz ültünk le. Eltartott egy ideig míg mindenki megrendelte az ebédjét és hát nem voltunk ez alkalommal se valami hangosak, mindenkinek volt valami mondani valója a másiknak. Mikor végül megérkeztek az ételek elcsendesültünk és jóízűen elkezdtünk lakmározni. Az ebéd után hazasétáltunk egy jó nagy hangzavarban mivel mindenki próbálta elmondani a mondandóját amit eddig nem sikerült a nyaraláson. Végül visszaértünk a szálláshoz és mindenkiben az realizálódott, hogy itt a búcsúzás ideje. Mindenki egymásnak szólt, hogy majd írjon meg hogy ne felejtse és sorban kezdtük elhagyni a házat. Elsőnek azok mentek akikért nem luxus fuvar jött hanem vonattal vagy busszal kellett hazatérniük. Végül én Chan-al és Jisung-al másodikként hagytuk el a szállodát és síri csöndben a tájat kérlelve hagytuk el a nyaralót. Mikor végül hazaértem elköszöntem a fiúktól, beléptem a házba majd egy gyors köszönés után föl siettem a szobámba és magam mögött becsuktam az ajtót, majd az ágyra dőlve kiterültem. Fogalmam se volt mit kezdjek most magammal hiányzott mindenki a csapatból.. Végül előhalásztam a telefonomat és megnéztem kaptam-e valami üzenetet.