Komfortzónán kívűl

°•Első•°

Lassan nyitottam ki a szemem, amit egy jól ismert kéz takart, és felnéztem az égre, ami tele volt aprónak látszó csillagokkal, és a teliholddal.
- Ez nagyon szép.- Motyogtam mosollyal a hangban.
- Tudtam, hogy tetszeni fog.- Hallatta hangját barátnőm.
- Még jóhogy- Sóhajtoztam - Imádom a csillagokat.
- Tudom.- Mondta egy kisebb csend után.
- Amugy, hol vagyunk?- Vetettem fel a jogos kérdést.
- Nézz le.- Mosolygott Virág.
Hamar lepillantottam a kíváncsiság lendületével betelve, és akkor láttam csak, hogy egy tetőn kuporgunk. Hirtelen megtorpantam, és hatalmába kerített a félelem.
- Nem leszek veled öngyilkos - Vetettem oda poén gyanánt, mire hangosan felnevetett a barátnőm.
Amikor hülyeségektől félek, mint ez a helyzet, akkor mindig arra gondolok, mi a legrosszabb ami történhet. Hogy leesek. Aztán? Lesz egy jó emlékem. Vagy egy rossz, amiből tanulhatok. Virág megfogta a karomat, és hátrább húzott a háztető szélétől.
- Nehogy leess nekem.- Nézett komoly ugyanakkor mosolygós arcával rám.
- Nem akarok még meghalni.- Nevettem.
- Hát ne is.- Nevetett immár ő is őszintén.

Ahogy felrémlett az emlék, szomorkás pillantásokat vetettem az ablak irányába, és újra elkalandoztam, mikor a töri tanár hangosan megszólított. Felé kaptam a fejem, és megláttam a szemeket, amik engem vizslattak számonkérően.
- Leírtad Nadin?- Szólt mély hangján a töritanár.
- Igen.- Bólintottam. Hazugság, de megkönnyíti a magyarázkodást, ami egy csomó időt elvenne az órából, és 'miattam' maradna bent az osztály pár percel csöngetés után, büntiből.
Alig láthatóan bólintott, és folytatta az anyag leadását.
- Majd lemásolhatom?- Suttogtam a padtársamhoz, aki láthatóan nagy munkába volt, és amikor felnézett rám, csak halványan elmosolyodott. Először nem értettem, aztán pillanatok töredéke alatt kiderült a lapján heverő rajza alapján, hogy őt is hidegen hagyja a mai tőri óra. Mosolyogtam, majd nagyot sóhajtva bambán vártam a kicsengőt ügyelve, hogy álcázzam a nem írásom. Amikor megszólalt az életmentő csengő, komótosan, bár izgatottan pakoltam össze a dolgaimat, majd kisuhantam az ajtón, mint aki most lett szerelmes az életbe. Boldogan baktattam végig a folyosón, vissza a saját termünkbe ahol már ott várt Laura, és lehuppantam mellé.
- Hé, Lau- Szóltam oda- Neked megvan a töri anyag?
- Úgy nézek ki?- Vonta fel az egyik szemöldökét.
- Pisilnem kell- Váltottam témát, lezártnak tekintve az előzőt.
- Hát mehetünk.- Válaszolt vékony, bizonytalan hangon.
- És, hogy vagy?- Kérdeztem érdeklődő hanggal, a mosdó felé sétálva.
- Hát- Emelte tenyerét a homlokához, hogy meggyötörje a meggyötört arcát.- Megvagyok- sütötte le a szemét.- És te?
- Én?..Én is.
- Aha.- Mosolygott sokatmondóan.
Az út a mosdóig ezután csendben telt, és utána se beszéltünk. Az elmúlt időszakban nem volt miről. Csak szomorú dolgokról tudtunk beszélni, arról meg nem akartunk. Már eleget beszéltünk. A nap hátra levő része nyugiban telt, míg a folyosón nekem nem jött egy kilencedikes barom.
- Seggfej- Mordultam fel,anélkül, hogy ránéztem volna.
- Hogy?- Kérdezett vissza, amivel elérte, hogy rá emeljem a tekintetem.
- Azt mondtam, hogy seggfej.- Ismételtem meg magam, grimaszolva.
- Azt gondolod direkt mentem neked?- Tárta szét a karjait, amikben könyvek pihentek. Amint széttárta majdnem az összes könyv a földre esett.
- Azt gondolom, hogy béna vagy.- Forgattam a szemem.
- Talán, oda kéne nézni, hová lépsz.- Szólt bunkón.
- Talán, megkéne tanulni közlekedni.- Szóltam vissza, magamra sem ismerve. Nem vártam meg míg válaszolt elsétáltam, ő pedig követni kezdett.
- Megakarsz erőszakolni, vagy mi?- Tettem karba kezeimet, amikor mellém lépett.
- Csak erre van óram.
- Meg ne halj.
- Te nézel ki úgy, mint aki az öngyilkosságot fontolgatja.- Mondta sok-sok szarkazmussal a hangjában.
Nagyra nyitottam a szám meglepődésemben, majd megütöttem a vállát, annyira, hogy felmordult, egy hangos "Au", következtében.
- Hát te bolond vagy.- Ápolgatta másik kezével a fájó vállát.
Akaratlanul is felnevettem ezen a mondatán, jó volt látni ahogy keményen megszenved egy vállba " veregetést".
Vissza mosolygott alig láthatóan.
- Megkérdezhetem a neved?- Szólt egy kis csenddel később.
- Egy bolond nevét?- Vontam föl a szemöldököm.
Nem válaszolt, csak egy apró mosolyt villantott rám.
- Nem.- Válaszoltam alig látható mosollyal az arcomon.
A válaszomat megpecsételte a csengő, aztán már be is siettem a következő terembe. Az óra lassan telt, és már a felénél elvesztettem önmagam. Miután kicsengettek a fiú ott állt az ajtó előtt, a legnagyobb meglepetésemre. Legszivesebben csak elmentem volna mellette, de nem hagyhattam szó nélkül.
- Ez már zaklatás.- Vágtam oda.
Szélesen mosolyogni kezdett, majd ki is derült, hogy mire fel.
- Ezt én is mondhatnám.
- Miért is?- Lepődtem meg, ami hamar kiült az arcomon.
- Ez itt az én termem.- Mutatott a helyiségre, amiből az imént kászálódtam ki.
Válasz hiányában grimaszolva helyben hagytam, és ezuttal nem jött utánam.

°°°
Nagy boldogan lépdeltem az iskolából kifele úgy tűnt egyedül, ugyanis Laura mindig siet, hogy elérje a buszát, én pedig magamhoz híven mint mindig komotosan slattyogtam át az iskola kapujáig, amikor a boldogságom egy ismeretlen de ismerős hang zavarta meg.
- Messze nem vagy boldog igaz?- Lépett mellém a srác.
- Hát, mostmár nem is.- Néztem végig rajta, nyomatékosítva a mondatom.
- Kár, pedig azt hittem kedvelsz.- Hangos kacagásban törtem ki, ami ha hiszitek ha nem, önkéntelenül jött felszínre.
- Téged?
- Hát nem?- Tárta szét a karjait, vigyorogva.
Egy apró csend után rájöttem, hogy nincs szükségem még egy csalódásra, és hamar meg is szólaltam.
- Nem..És más lányoknál probálkozz be, ez itt- Mutattam magamra- zsákutca.- Majd sietősre vettem, és elléptem mellőle.
Már a buszmegállóban jártam, amikor észre vettem az ismerős alakot mellettem baktatni. Lassan fújtam ki a fáradt levegőt, és már nem méltattam beszélni az ismeretlenhez. Semmi kedvem nem volt megismerni egy embert, majd megszeretni, és elveszteni. Nincs szükségem támaszokra, és figyelemelterelésre sem.
- Megmondod a neved?- Egy ideig hezitáltam, és az előző gondolatom ellenére beadtam a derekam, magam sem tudom miért.
- Nadin..Most jó?- Néztem kék szemeibe, amik ha jobban megnézem nem is néznek ki olyan rosszul.
- Igen.- Vigyorgott önelégülten.
Az őszi szellő lágyan megcsapott, amikor éppen megérkezett a buszom, amire nem egyedül szálltam fel. Kérdőn pillantottam rá, majd szóvá is tettem.
- Te mit csinálsz?
- Megyek haza.-Mosolygott.
- Ne.
- Ne menjek haza?- Nevette el magát.
- Nem elég, hogy nekem jössz, bocsánatot sem kérsz, követsz, még bírjak ki veled egy hazautat? Na nem, te szépen maradsz elől, én meg hátra megyek, és folytatom a bambulást zenével a fülemben.- Jelentettem ki határozottan, mire döbbenten nézett vissza rám. Útközben lelkiismeretfurdolásom támadt, amiért csúnyán bántam vele, de eszemben sem volt bocsánatot kérni, hiszen nekem jött! Amikor ránéztem elfogott a szégyen, mert ő egész végig engem bámult, én meg kitudja milyen fejeket vághattam gondolataim közepette. Igyekeztem felvenni egy semleges arckifejezést, mint aki csak körbe nézett a buszon. Vissza fordítottam a fejem, és probáltam vissza helyezni magamat a gondolataimba.
Amikor újra felnéztem, hűlt helye volt a srácnak, kíváncsiságból körül néztem a buszon, hogy merre lehet.
- Csak nem engem keresel?- Vigyorgott pimaszul a bal oldalamon.
- Te jó ég, megijesztesz.- Kaptam a mellkasomhoz nyomatékosításként.
- Szóval engem kerestél.- A szememet forgattam, és amikor már kezdtem azt hinni, hogy jófej, megint rám tört az az érzés amikor a suli előtt lekoptattam. Kisebb nagyobb sikerrel.
- Vicces, mert lefogadtam volna, hogy nem vagyok szimpatikus.
- Mert nem is.- Válaszoltam, hogy félre ne értse a hallgatásom.
- Mégis engem kerestél.- Bökött meg a vállamnál.
- Jaj istenem, az agyamra mész, nem tudnál békén hagyni?- Kezdtem ideges lenni.
A srác teljes csöndben huppant le a mellettem lévő üres helyre, én pedig elfogadtam, hogy nem tudom levakarni. Kibambultam az ablakon, és hamar észre vettem, hogy most haladtam el a megállóm mellett. Amikor ez tudatosult bennem, megnyomtam a jelzőgombot.
- Azta Nadi ilyen barátságos is tudsz lenni?- Mosolygott rám világoskék szemeivel. Ugyanis a busz fordult, én pedig rajta keresztül majdnem átestem a nagy sietségben, hogy megnyomjam a gombot. Egy másodpercig sem haboztam, feltápászkodtam az öléből.
- Ezt megérdemelted.- Fintorogtam.
- Ha ilyen nálad egy büntetés többször neked kéne mennem.- Mosolygott az arcomba.
- Mekkora önbizalmad van, ember.- Tettettem meglepődöttséget.- Mostmár engedj ki.
- Nem.
- Miért??-Kezdtem újra ideges lenni.
- Kérdezd meg.- Emelte meg az állát, mint egy megsértett kislány.
- Micsodát?- Tártam szét a karom.
Közelebb hajolt, én pedig elhúzódtam. Jó kis játék.
- A nevem.- Suttogta, mintha titok volna.
Karba tettem a kezem, és makacsul ellenkeztem. Nem érdekelt a neve. De a busz már lassúlt, én pedig nem akartam sokat sétálni. Nagy levegőt vettem majd elhadartam a kérdést.
- Mi a neved?
- Szilárd.- Mosolygott önelégülten.
Bólintottam, mint akit nem érdekel, majd kiengedett, és letudtam végre szállni. Épp időben. Megkönnyebűlve sétáltam a járdán, és mikor már azt hittem többet nem kell látnom, elég csak elkerülni, észre vettem, hogy nincs meg a bérletem. Csak remélni mertem, hogy nála hagytam.

Sziasztok! Hoztam egy új történetet, és most rengeteg ötletem van a folytatásra, nem úgy mint az előzőknél,ha tetszett ez a rész, kérlek jelezz vissza valahogy:) Hozom legközelebb a második részt.

2017. 04. 27.