Lassan nyitottam ki a szemem, amit egy jól ismert kéz takart, és felnéztem az égre, ami tele volt aprónak látszó csillagokkal, és a teliholddal.
- Ez nagyon szép.- Motyogtam mosollyal a hangban.
- Tudtam, hogy tetszeni fog.- Hallatta hangját barátnőm.
- Még jóhogy- Sóhajtoztam - Imádom a csillagokat.
- Tudom.- Mondta egy kisebb csend után.
- Amugy, hol vagyunk?- Vetettem fel a jogos kérdést.
- Nézz le.- Mosolygott Virág.
Hamar lepillantottam a kíváncsiság lendületével betelve, és akkor láttam csak, hogy egy tetőn kuporgunk. Hirtelen megtorpantam, és hatalmába kerített a félelem.
- Nem leszek veled öngyilkos - Vetettem oda poén gyanánt, mire hangosan felnevetett a barátnőm.
Amikor hülyeségektől félek, mint ez a helyzet, akkor mindig arra gondolok, mi a legrosszabb ami történhet. Hogy leesek. Aztán? Lesz egy jó emlékem. Vagy egy rossz, amiből tanulhatok. Virág megfogta a karomat, és hátrább húzott a háztető szélétől.
- Nehogy leess nekem.- Nézett komoly ugyanakkor mosolygós arcával rám.
- Nem akarok még meghalni.- Nevettem.
- Hát ne is.- Nevetett immár ő is őszintén.Ahogy felrémlett az emlék, szomorkás pillantásokat vetettem az ablak irányába, és újra elkalandoztam, mikor a töri tanár hangosan megszólított. Felé kaptam a fejem, és megláttam a szemeket, amik engem vizslattak számonkérően.
- Leírtad Nadin?- Szólt mély hangján a töritanár.
- Igen.- Bólintottam. Hazugság, de megkönnyíti a magyarázkodást, ami egy csomó időt elvenne az órából, és 'miattam' maradna bent az osztály pár percel csöngetés után, büntiből.
Alig láthatóan bólintott, és folytatta az anyag leadását.
- Majd lemásolhatom?- Suttogtam a padtársamhoz, aki láthatóan nagy munkába volt, és amikor felnézett rám, csak halványan elmosolyodott. Először nem értettem, aztán pillanatok töredéke alatt kiderült a lapján heverő rajza alapján, hogy őt is hidegen hagyja a mai tőri óra. Mosolyogtam, majd nagyot sóhajtva bambán vártam a kicsengőt ügyelve, hogy álcázzam a nem írásom. Amikor megszólalt az életmentő csengő, komótosan, bár izgatottan pakoltam össze a dolgaimat, majd kisuhantam az ajtón, mint aki most lett szerelmes az életbe. Boldogan baktattam végig a folyosón, vissza a saját termünkbe ahol már ott várt Laura, és lehuppantam mellé.
- Hé, Lau- Szóltam oda- Neked megvan a töri anyag?
- Úgy nézek ki?- Vonta fel az egyik szemöldökét.
- Pisilnem kell- Váltottam témát, lezártnak tekintve az előzőt.
- Hát mehetünk.- Válaszolt vékony, bizonytalan hangon.
- És, hogy vagy?- Kérdeztem érdeklődő hanggal, a mosdó felé sétálva.
- Hát- Emelte tenyerét a homlokához, hogy meggyötörje a meggyötört arcát.- Megvagyok- sütötte le a szemét.- És te?
- Én?..Én is.
- Aha.- Mosolygott sokatmondóan.
Az út a mosdóig ezután csendben telt, és utána se beszéltünk. Az elmúlt időszakban nem volt miről. Csak szomorú dolgokról tudtunk beszélni, arról meg nem akartunk. Már eleget beszéltünk. A nap hátra levő része nyugiban telt, míg a folyosón nekem nem jött egy kilencedikes barom.
- Seggfej- Mordultam fel,anélkül, hogy ránéztem volna.
- Hogy?- Kérdezett vissza, amivel elérte, hogy rá emeljem a tekintetem.
- Azt mondtam, hogy seggfej.- Ismételtem meg magam, grimaszolva.
- Azt gondolod direkt mentem neked?- Tárta szét a karjait, amikben könyvek pihentek. Amint széttárta majdnem az összes könyv a földre esett.
- Azt gondolom, hogy béna vagy.- Forgattam a szemem.
- Talán, oda kéne nézni, hová lépsz.- Szólt bunkón.
- Talán, megkéne tanulni közlekedni.- Szóltam vissza, magamra sem ismerve. Nem vártam meg míg válaszolt elsétáltam, ő pedig követni kezdett.
- Megakarsz erőszakolni, vagy mi?- Tettem karba kezeimet, amikor mellém lépett.
- Csak erre van óram.
- Meg ne halj.
- Te nézel ki úgy, mint aki az öngyilkosságot fontolgatja.- Mondta sok-sok szarkazmussal a hangjában.
Nagyra nyitottam a szám meglepődésemben, majd megütöttem a vállát, annyira, hogy felmordult, egy hangos "Au", következtében.
- Hát te bolond vagy.- Ápolgatta másik kezével a fájó vállát.
Akaratlanul is felnevettem ezen a mondatán, jó volt látni ahogy keményen megszenved egy vállba " veregetést".
Vissza mosolygott alig láthatóan.
- Megkérdezhetem a neved?- Szólt egy kis csenddel később.
- Egy bolond nevét?- Vontam föl a szemöldököm.
Nem válaszolt, csak egy apró mosolyt villantott rám.
- Nem.- Válaszoltam alig látható mosollyal az arcomon.
A válaszomat megpecsételte a csengő, aztán már be is siettem a következő terembe. Az óra lassan telt, és már a felénél elvesztettem önmagam. Miután kicsengettek a fiú ott állt az ajtó előtt, a legnagyobb meglepetésemre. Legszivesebben csak elmentem volna mellette, de nem hagyhattam szó nélkül.
- Ez már zaklatás.- Vágtam oda.
Szélesen mosolyogni kezdett, majd ki is derült, hogy mire fel.
- Ezt én is mondhatnám.
- Miért is?- Lepődtem meg, ami hamar kiült az arcomon.
- Ez itt az én termem.- Mutatott a helyiségre, amiből az imént kászálódtam ki.
Válasz hiányában grimaszolva helyben hagytam, és ezuttal nem jött utánam.°°°
Nagy boldogan lépdeltem az iskolából kifele úgy tűnt egyedül, ugyanis Laura mindig siet, hogy elérje a buszát, én pedig magamhoz híven mint mindig komotosan slattyogtam át az iskola kapujáig, amikor a boldogságom egy ismeretlen de ismerős hang zavarta meg.
- Messze nem vagy boldog igaz?- Lépett mellém a srác.
- Hát, mostmár nem is.- Néztem végig rajta, nyomatékosítva a mondatom.
- Kár, pedig azt hittem kedvelsz.- Hangos kacagásban törtem ki, ami ha hiszitek ha nem, önkéntelenül jött felszínre.
- Téged?
- Hát nem?- Tárta szét a karjait, vigyorogva.
Egy apró csend után rájöttem, hogy nincs szükségem még egy csalódásra, és hamar meg is szólaltam.
- Nem..És más lányoknál probálkozz be, ez itt- Mutattam magamra- zsákutca.- Majd sietősre vettem, és elléptem mellőle.
Már a buszmegállóban jártam, amikor észre vettem az ismerős alakot mellettem baktatni. Lassan fújtam ki a fáradt levegőt, és már nem méltattam beszélni az ismeretlenhez. Semmi kedvem nem volt megismerni egy embert, majd megszeretni, és elveszteni. Nincs szükségem támaszokra, és figyelemelterelésre sem.
- Megmondod a neved?- Egy ideig hezitáltam, és az előző gondolatom ellenére beadtam a derekam, magam sem tudom miért.
- Nadin..Most jó?- Néztem kék szemeibe, amik ha jobban megnézem nem is néznek ki olyan rosszul.
- Igen.- Vigyorgott önelégülten.
Az őszi szellő lágyan megcsapott, amikor éppen megérkezett a buszom, amire nem egyedül szálltam fel. Kérdőn pillantottam rá, majd szóvá is tettem.
- Te mit csinálsz?
- Megyek haza.-Mosolygott.
- Ne.
- Ne menjek haza?- Nevette el magát.
- Nem elég, hogy nekem jössz, bocsánatot sem kérsz, követsz, még bírjak ki veled egy hazautat? Na nem, te szépen maradsz elől, én meg hátra megyek, és folytatom a bambulást zenével a fülemben.- Jelentettem ki határozottan, mire döbbenten nézett vissza rám. Útközben lelkiismeretfurdolásom támadt, amiért csúnyán bántam vele, de eszemben sem volt bocsánatot kérni, hiszen nekem jött! Amikor ránéztem elfogott a szégyen, mert ő egész végig engem bámult, én meg kitudja milyen fejeket vághattam gondolataim közepette. Igyekeztem felvenni egy semleges arckifejezést, mint aki csak körbe nézett a buszon. Vissza fordítottam a fejem, és probáltam vissza helyezni magamat a gondolataimba.
Amikor újra felnéztem, hűlt helye volt a srácnak, kíváncsiságból körül néztem a buszon, hogy merre lehet.
- Csak nem engem keresel?- Vigyorgott pimaszul a bal oldalamon.
- Te jó ég, megijesztesz.- Kaptam a mellkasomhoz nyomatékosításként.
- Szóval engem kerestél.- A szememet forgattam, és amikor már kezdtem azt hinni, hogy jófej, megint rám tört az az érzés amikor a suli előtt lekoptattam. Kisebb nagyobb sikerrel.
- Vicces, mert lefogadtam volna, hogy nem vagyok szimpatikus.
- Mert nem is.- Válaszoltam, hogy félre ne értse a hallgatásom.
- Mégis engem kerestél.- Bökött meg a vállamnál.
- Jaj istenem, az agyamra mész, nem tudnál békén hagyni?- Kezdtem ideges lenni.
A srác teljes csöndben huppant le a mellettem lévő üres helyre, én pedig elfogadtam, hogy nem tudom levakarni. Kibambultam az ablakon, és hamar észre vettem, hogy most haladtam el a megállóm mellett. Amikor ez tudatosult bennem, megnyomtam a jelzőgombot.
- Azta Nadi ilyen barátságos is tudsz lenni?- Mosolygott rám világoskék szemeivel. Ugyanis a busz fordult, én pedig rajta keresztül majdnem átestem a nagy sietségben, hogy megnyomjam a gombot. Egy másodpercig sem haboztam, feltápászkodtam az öléből.
- Ezt megérdemelted.- Fintorogtam.
- Ha ilyen nálad egy büntetés többször neked kéne mennem.- Mosolygott az arcomba.
- Mekkora önbizalmad van, ember.- Tettettem meglepődöttséget.- Mostmár engedj ki.
- Nem.
- Miért??-Kezdtem újra ideges lenni.
- Kérdezd meg.- Emelte meg az állát, mint egy megsértett kislány.
- Micsodát?- Tártam szét a karom.
Közelebb hajolt, én pedig elhúzódtam. Jó kis játék.
- A nevem.- Suttogta, mintha titok volna.
Karba tettem a kezem, és makacsul ellenkeztem. Nem érdekelt a neve. De a busz már lassúlt, én pedig nem akartam sokat sétálni. Nagy levegőt vettem majd elhadartam a kérdést.
- Mi a neved?
- Szilárd.- Mosolygott önelégülten.
Bólintottam, mint akit nem érdekel, majd kiengedett, és letudtam végre szállni. Épp időben. Megkönnyebűlve sétáltam a járdán, és mikor már azt hittem többet nem kell látnom, elég csak elkerülni, észre vettem, hogy nincs meg a bérletem. Csak remélni mertem, hogy nála hagytam.Sziasztok! Hoztam egy új történetet, és most rengeteg ötletem van a folytatásra, nem úgy mint az előzőknél,ha tetszett ez a rész, kérlek jelezz vissza valahogy:) Hozom legközelebb a második részt.
2017. 04. 27.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Komfortzónán kívűl
DiversosNehéz önmagadnak maradni, amikor minden változik, főleg amikor még azt sem tudod pontosan, hogy ki vagy. Farkas Nadin egy 16 éves lány akinek az élete hamar változásnak indul, minden előjel nélkül. Nadin sem marad utálók nélkül a suliban, és nem az...