A Szövetség II. Novus Ordo Seclorum

5 évvel később

1.

Erik Morton nem volt egy beszari alak. Tanúsíthatják bár ki. Még öt évvel ezelőtt sem, mikor egy pókhálóban ringatózó vírus megszúrta, és az életéért küzdöttek. De a öt évvel ezelőtt történtek, megviselték az idegeit, éppúgy, mint a többiekét, kik vele együtt túlélték a vírus kegyetlen pusztítását. Máig nem érti, hogy térhetett vissza beléje az élet, mikor halott volt. Nem kereste a választ, hanem napokkal később otthagyta őket, s a londoni lakásából nézte végig, hogy a Föld újáéled. De mielőtt ismét élet lepte volna el a Földet, és minden kizöldült volna, egy kisebb jégkorszak köszöntött az életben maradottakra. Majd egy nap, verőfényes égbolt köszöntött rájuk, és az emberek kimerészkedtek otthonaikból és az élet megkezdődött a Föld nevű bolygón.

Egyszóval Erik Morton nem volt beszari alak. De ez az éjszak egészen más volt, mint a többi előtte. Most dideregve állt a London Szeme előtt. Valakit várt. Tegnapelőtti telefonhívás mindent megváltoztatott körülötte. A férfi nem mutatkozott be, csak találkozót kért tőle. Csupán annyit közölt vele, mely szervezet képviseletében hívja őt. Hosszú gondolkodás után igent mondott a találkozóra. Néhány pillanatig elgondolkodva bámulta az eget. Telihold volt. Öt év eltelte után először. Megfordult és a Temzét bámulta. Néhány nappal ezelőtt, azon a két helyen is járt, ahol az első áldozatok éltek. Már semmi sem emlékeztet rá arra, hogy öt éve a szeme előtt haltak meg, és a keze által váltak hamuvá. Örökre az emlékeibe vésődött a házak elpusztítása és a vírus által felhólyagosodott halottak látványa. A kislány halála viselte meg a legjobban. Ahogy mondani szokás: az élet megy tovább. Valahonnan a távolból nevetés ütötte meg a fülét. Boldogság hangja szállt felé. Az emberek újfent boldogok, éppúgy, mint mielőtt a vírus pusztítani kezdete volna az emberiséget. Elmosolyodott. A hallása éles volt, mióta nekik dolgozott. Halk léptek hallatszottak közelében, majd abba maradtak. Erik hallgatott, majd egyszer csak hideghullám birizgálta meg a hátgerincét. Valami nem stimmelt. Újra halotta a cipők csikorgását és szuszogását annak a valakinek, aki a háta mögött állt. Erik megtörölgette a homlokát és megfordult. Meg sem lepődött rajta, hogy kivel hozta össze a sors. Utoljára öt éve látta.

– Te?

A hívó gúnyosan felnevetett. Karon ragadta a fiút, és felcipelte a London Szemére. Erik a öt év alatt teljesen megváltozott. Így a magasban sem érezte jól magát. Már jó magasba jártak, mikor a fiú végre megszólalt. Hangja meglepett és gyenge volt. Nem rá számított, hogy ma éjjel eljön a találkozóra. Mert nem vele beszélt két nappal ezelőtt.

– Hogy kerülsz ide? Nem veled beszéltem két napja!

A nő megfordult és eldobta a cigarettát.

– Alec-nek közbejött valami. Én pedig hetek óta itt vagyok. Nem tudok ott maradni abban a tébolydában, ami ott van. Főleg amióta a szépfiú és a lányom együtt élnek. – Erik meglepetten állt előtte. – Miért tűntél el napokkal később?

– Nocsak! Gratulálni tudok neked, Katalin. Tim jó választás hidd el. Bár néha a modorán csiszolhatna. Nem véletlenül állt át és halt meg a vírustól hemzsegő esőtől Miló. De mielőtt megkérdezném, mit akar tőlem az Illuminátusok csoportja, áruld már el nekem, hogy éltem túl, hogy lehetek ismét élő, mikor már odaát voltam? Halott voltam. Érted? Halott.

Katalin újabb cigarettára gyújtott, kifújta és percekig várakoztatta a fiút. Még két karikát fújt s érdeklődve szemlélte őket. Csak fújta és fújta a karikákat, egyáltalán nem zavartatta magát. Csöppet sem érdekelte, hogy Erik megveszik attól, hogy mit válaszol neki. Feszülten figyelte őt.