A háznál

10 0 0
                                    



1.

Mary kisomfordált az ajtón. Távozását a vezérlőből nem vette észre senki. De ők hárman sem. Mary megvárta, míg Tim is bemegy az ajtón, majd az ajtóhoz lopakodott és hallgatólozni kezdett. Éva Visszhangzó dörrenéssel becsapta a szobája ajtaját. Nem foglalkozott azzal, hogy apja, testvére befelé nyomultak a háta mögött, nem sokra rá Tim is odaért. Beléptek. Éva háttal állt nekik zsebre tett kézzel és a falat bámulta. Hallotta, hogy beléptek, s hogy sugdolózva beszélnek.

-Befejeztétek?-mordult rájuk – nem tűnt fel, hogy én is itt vagyok?

-Mi csak beszélgetünk, kislányom.

-Azt hallom, apu.

-Őrültséget csinálsz, vagyis azt akarsz!

Éva megfordult.

-Úgy gondolod?

-Úgy.

Ránézett Timre.

-Te is?

-Én is. De kimegyek veled a felszínre, a házhoz.

-Téged nem hívtalak, csak őket.

-Éva, kérlek!

-Kislányom, erre most nincs idő. Mi négyen kimegyünk a felszínre, a házhoz. Azért én is kíváncsi vagyok, mi maradt az egykori otthonomból. Akár tetszik, akár nem, a szépfiú is jön velünk. Ha jól tudom, egypárt alkottok.

Éva lehajtotta a fejét, könny szökött a szemébe. nem nézett fel, úgy mondta.

-Rendben. Menjünk ki. De szerintem tervezzük meg.

-Semmi szükség rá, Tim.

Éva a szekrényhez lépett és elővette a kabátját és így tett Tim-vel is.

-Tíz perc múlva találkozunk a csapóajtónál és kimegyünk a felszínre, és átsétálunk a szomszéd faluba. Megnézzük a házat.

Marynek hirtelen kellett cselekednie, mert Éva apja és testvére kinyitották az ajtót. Nem tudott más búvóhelyet találni gyorsan, csak az egyik hatalmas váza mögé tudott bújni, de így is kilátszódott a lába. Szerencséjére, nem vették észre. Miután a másik kettő tisztes távolságban volt tőle, előkapta a telefonját és tárcsázott egy számot. A hívott fél hamar felvette, de nem valami barátságosan szólt bele. Sőt. Sértőnek találta, hogy a lány hívni merészeli.

-Te? Hogy mersz engem hívni? Jól tudod, hogy mi a módja annak, hogy nekem üzenj!

-Jól tudom! De úgy éreztem, hogy neked ezt tőlem kell megtudnod. Vagy nem vagy kíváncsi arra, hogy a családod ezekben a percekben mire készül, a bájgúnár Tim Nigth-tal együtt, Katalin?

A vonal másik végén síri csend volt hallható percekig.

-Mire? Mire készülnek?

-Arra, hogy elhagyják a létesítményt, feljöjjenek a felszínre, és visszamenjenek a házhoz. A házhoz, amit öt évvel ezelőtt elhagytatok.

-Nem! Azt nem! Akadályozd meg!

-Én? Még is hogy képzeled?

-Ha felmertél hívni, ezt is meg tudod tenni! –Katalin gondolkodóba esett – Tudod mit? Keresd meg Alec Perstont, mond el neki, hogy mire készülnek, s menjetek utánuk.

Mary erre már nem tudott mit válaszolni, mert Katalin bontotta a vonalat. A lány dühösen indult megkeresni a férfit. Alig ment, máris a nyomára bukkant. Alec egy térképet tanulmányozott a falon. Nem köszönt, egyszerűen odavetette a fiúnak.

A Szövetség II. Novus Ordo  SeclorumDonde viven las historias. Descúbrelo ahora