A Szövetség II. Novus Ordo Seclorum

Ursa és Apód szinre lép

1.

A kisváros lakói még mindig csak az elhagyott, házként emlegették a dombtetőn álló kúriát, ahol mostanában megmagyarázhatatlan, borzalmas, de annál furcsább jelenségek játszódnak le a háznál. Ijesztő hangok hallatszottak ki, s a hangokkal együtt, még ijesztőbb és furcsább fényjáték látszódott, minden éjszakán és nappalon. Így az itt élők, igyekeztek kikerülni a házat, s egytől egyig hátborzongató helynek tartották a helyiek a házat. Az arra járok, mindig elcsodálkoztak a házon, pedig jól tudták, hogy a kúria régi tulajdonosai réges régen kihaltak. A ház összes ablakát valakik bedeszkázták, s még is jól látszódtak éjszakánként a fényjátékok, a tető kissé megrogyott, cserepek hiányoztak róla. Ám valakit nem hagyott nyugodni a ház. István nemrég töltötte be a tizenötödik életévét, s mindig vonzották a természetfeletti jelenségek. Főleg a vírus kegyetlen pusztítása után. A fiú és családja, túlélte Ursa okozta pusztulást. Azóta nem nyugodott, s arra vágyott, hogy megfejtse az öt évvel ezelőtt történteket. Ha tehette, midig a ház körül őgyelgett, s be-benézett a deszkákon át. És egy nap, igazán furcsa, meglepő jelenségnek lett tanúja. Nem mondta el senkinek, s nap, mint nap a jelenség óta a ház körül tekergett, és abban reménykedett, újból meglátja a furcsa égi játékot. Kivette az egyik meglazult lécet, s bekukucskált rajta. Odabent ugyan az elhanyagoltság látszódott, mint kint. Míg odakint a házat benőtte a borostyán, addig a falak mállottak, penész jelent meg a falakon, s a mennyezetről hatalmas pókhálók himbálóztak, méretes pókokkal együtt. István még a vírus pusztítása előtt sok pletykát hallott a házzal kapcsolatban, amit nyilván a vénasszonyok jól kiszíneztek. Úgy tudja, hogy a házban rátaláltak egy ismeretlen férfi holttestére, akinek testét számtalan sérülés volt látható, és a sérülések keletkezésére sosem találtak magyarázatot, mint arra sem, hogy ki volt a férfi.

A helybéliek döbbent kíváncsisággal és nagyfokú izgalommal várták a fejleményeket. De mélyen hallgattak, és sosem derült ki az igazság A helybéliek sötét pillantásokat vetettek a rend éber őreire. A testet nem egy, hanem számtalan orvos is megvizsgálta. De egyik sem jutott dűlőre, mi okozta a szerencsétlen férfi halálát. Idegenkezűségre nem találtak bizonyítékot, de azok a furcsa sebek nem hagyták nyugodni őket. Egyik nap a holttestet nem találták. Eltűnt, és sosem találtak rá. Ezt a történetet István, még a nagyanyjától hallotta. Szemében mindig kíváncsiság bujkált és bujkált most is.

Mielőtt benézett volna a deszkán keresztül, körbe járta a házat, és igen furcsa bizsergés járta át az egész testét. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy ma egészen érdekes dolognak lesz tanúja. Leguggolt, s felnézett az égre. Tiszta éjszakának nézett elébe. A Hold élesen világított, a csillagok ragyogtak. Benézett a kilazított deszkán keresztül és a szája tátva maradt a látottaktól.

Odabent egy nőt látott fel-alá mászkálni. S látszott az asszonyon, hogy nagyon ideges és állandóan a bejárat felé sandított. Várt valakit. István egy pillanatra elgondolkodott. Amikor körbe járta az épületet, a kúria főbejáratán nem volt nyoma erőszakos behatolásnak, s az ablakokon és rajta voltak a deszkák. Egy percig gondolkodott csupán, s úgy döntött, ő maga is bemegy a házba, lesz, ami lesz, mert a kíváncsisága nagyobb volt a félelemtől. Megkerülte ismételten a kúrát, megállt a főbejáratnál, és a zsebéből kihalászta azt a rozsdás kulcsot, amelyt kószálásai során talált az egyik összetört cserében. A cserép felkeltette annak idején a kíváncsi fiú érdeklődését. Mert a cserép egy része, amit a kezében tartott, igen különleges jelenetet ábrázolt. Vizet ábrázolt, valószínű a tengert, emberek sokasága ugrált és az ég felé mutogattak. Egy igen érdekes szerkezet felé, ami lebegett az ég és a tenger közt. A kulcs sem volt piskóta. Érdekes alakzatban végződött a feje. Otthon sokáig nézegette, mire rájött mit is ábrázol a fej. Ami nem volt más, mint a Naprendszer miniatűr ábrázolása. s most ezt a rozsdás kulccsal nyitotta ki a főbejáratot, ami nyikorogva kitárult előtte. A fiú belépett. Jól tudta merre kell elindulnia, igyekezett zajtalanul járnia. Belépett abba a helyiségbe, ahol percekkel ezelőtt a nőt látta, de az asszony nem volt sehol. Beszédfoszlány ütötte meg a fülét, igyekezett hegyezni a hallásást. A beszédfoszlányokat odafentről hallotta, és elindult a lépcső irányába. Megállt. Egy percig hezitált, majd lassan és óvatosan elindult fel a lépcsőn a hangok irányába. Felérve látott is valamit. A középső szobából fény szűrődött ki, és ebből a szobából érkeztek a hangok. Odalépett és a résen át betekintett a szobába. Majd hallgatózni kezdett, de egyben meg is rémült. Nemcsak a hangoktól, hanem az egyik betolakodótól is. Igyekezett visszatartani a feltörő sikolyt. A kép, amely eltárult, örökre az emlékezetébe vésődött. Az a valami vagy valaki, ki igen furcsa nyelven beszélt a másikhoz, egy koszos karosszékben gubbasztott a kandalló előtt, az alak kinézete hüllőszerű volt. Istvánnak az volt a benyomása ebben a pillanatban, hogy a világ legocsmányabb teremtményét látja maga előtt. A lény balra nézett a furcsa szemeivel, valakihez szólt. A fiú nem értette mit beszél, mert e fura nyelvezettel még nem találkozott. Balról csoszogás hallatszott, s az illető a különleges lény elé állt. Azaz asszony volt, akit a résen át odakint látott az egykori konyhában. Az asszony hirtelen megfordult. Az arca sápadt volt, és dühtől piros. A lény a furcsa, pörgős nyelven kérdezett valamit, de az asszony nem válaszolt.