Klisé

144 16 2
                                    


- Mit csinálunk?-Léptem a lány mellé.
- Szerelmet.-Mondta lelkesen majd elővette az íját. A rózsaszín faíjba Ciril betűkkel volt beleírva az, hogy Cupid. A lány felemelte az íjat majd kis terpeszbe állt.
- Nem feltűnő ez az egész így?-Kérdeztem.
- Nem, mivel az emberek nem látnak minket.-Mondta majd fejével egy csapat tinédzser felé biccentett.- A kis üvegben amit magunkra öntöttünk egy különleges por volt. A halandók számára most itt sem vagyunk. A port még apám készítette sok-sok évvel ezelőtt.-Magyarázta miközben kihúzta az íjat. Amint megfeszítette a fegyvert kezében egy rózsaszín nyíl jelent meg. A nyíl eleje hegyesnek nézett ki és a végét tollak díszítették. Ennek is bele volt vésve az oldalába arannyal Cupido neve. A lány pimasz mosollyal arcán felém pillantott majd ellőtte a nyilat.
Egy lövéssel két embert talált el. Egy szőke harmincas nőt és egy vele egyidős férfit. Akár csak a filmekben a két ember összeütközött. A szőke nő kiejtette kezéből a táskáját amiből egy Agatha Christine könyv esett ki. A férfi vele egyszerre hajolt le és heves bocsánat kérés közben segített összeszedni a földre esett holmikat. A férfi keze megakadt a könyvön. Elmosolyodott majd vissza adta a nő kezébe és megjegyezte, hogy ő is olvasta.
- Ez hihetetlen.-Mondtam, és lenéztem a lányra aki éppen a táskájába tette vissza az íját. Vissza pillantottam az előbb eltalált két emberre akik immáron együtt sétálva tovább beszélgettek a szerintem szörnyűre sikeredett könyvről.- Ez... Ez most tényleg megtörtént? Egy ilyen klisé a való életben?-Pillantottam vissza Cupidra aki csak büszke mosollyal nézte az újdonsült párt.
- Aranyosak...-Mondta azzal megérintette a vállam.- Tudod én az istenek érzésit nem tudom befolyásolni, viszont biztos vagyok benne, hogy te magadtól is megtalálod egyszer az ilyen kliséd.-Mosolygott.





Sziasztok ez a kis rész a -valószínűleg- hamarosan érkező könyvemből egy kis részlet. Csak, hogy értse mindenki, hogy mi volt ez: Éppen Ámor lányát láthattuk akcióban.

NovellákWhere stories live. Discover now