Oneshots [YAOI - KPOP]

Our Strawberries - Renle

Nct

A frissen illatozó barack és cseresznye fák élénk színe csak még édesebbé tette a kilátást a ház hátsó teraszáról. A nagy, későn virágozó diófa erős árnyékba fonta a vörös csempés kiülőt. A kert azon részén amelyre egy levél sem vetett árnyékot kis növények nőttek. Kisebb palánták amelyekről a lassan élénk pirossá érő eprek lógtak, beborították a kert szegletét.

A teraszon árnyékban is jól elélő virágok lettek ki ültetve amelyek, ugyan tényleg nem szépek de késő tavaszi, kora nyári színük mégis az összképet pozitív irányba terelgették. A teraszon a fehér asztal elég koszos volt ahhoz, hogy az ember ne merjen ételt rakni rá, de ahhoz nem eléggé, hogy egy-egy házi feladatot, rajzot, füzetet ne lehessen rá helyezni.

A gerendaról le lógó, sok frissen mosott ruha illata friss volt de nem volt nevezhető túl tavasziasnak, szóval rontotta a hangulatát annak akinek éppen eszébe jutott ezen a helyen múlatni az időt. A ruhák nagy része fekete, fehér vagy éppen kék volt, ez funkciójuktól függött.

Az egyik fekete kapucnis pulóver alatt üldögélt Chenle akinek a hangulatán már igazán nem tudott rontani a fölötte logó "rongy" mivel az ő kedvét soha semmi és senki nem tudta befolyásolni. Erre a dologra egyetlen egy ember, egy illat, egy kisugárzás volt képes akit most messze nem tudott a saját környezetében tudni. Sajnos az illető igen csak távol volt tőle ahhoz, hogy már a tavaszi illatokat el tudja nyomni, hogy a sok szint egy árnyalattá tudja olvasztani, hogy az érzéseit egy helyre tudja terelni.

Chenle az előtte lévő asztalhoz nyúlt lustán, éppen annyit nyujtózkodott, hogy el tudja érni azt a könyvet amelyből éppen kedve tartotta olvasni -vagy amelyiket elérte rövid kezével.
Kár hogy most nincs itt az az ember aki könnyű szerrel tudná neki azt a kötetet oda adni amelyre szüksége van ennél is kevesebb erőfeszítéssel. Most egyedül van, a sok idegesítően zümmögő darázzsal és dongóval, az egyre távolibbnak tűnő madárral és a sok növénnyel.

Felnézett az égre, amennyit látott a kék boltozatból a sok fa miatt az bőven megrémítette és arra késztette, hogy bámulja tovább. Sötét volt, a szőke fiú nem igazán tudta eldönteni, hogy amiatt mert ilyen gyorsan telnének a percek, órák, vagy azért mert beborult és éppen esni készül.

Rápillantott a mellette heverő telefonjára amelyet jobb kezével be is kapcsolt míg a bal kezével tartotta a könyvet olyan pozícióba, hogy ne pörögjön el az oldal. Nem múlik annyira az a nevén nevezett idő, nem tud az gyorsabban haladni mint amennyire azt ő el tudja képzelni. Késő délután az még durva kifejezés, most kéne mennie edzésre ha lenne kedve, energiája és nem lenne jobb dolga.

Nagyot sóhajtva visszafordult a könyvéhez, amelyet már annyiszor végig olvasott, hogy már szinte azt is tudja, hogy melyik oldalon mi történik. De nem bánja, megéri... annyiszor fogja végig nyálazni a lapokat míg kívülről nem tudja az egészet, talán ha elfoglalja magát akkor gyorsabban telik az idő.

Még egy csomó kínkeserves ilyen délutánja lesz, úgyhogy nyugodt szívvel megtanulhatja a többi kötet tartalmát is. Felnézett az egyik oldal mögül és eltöprengett azon, hogy mit is tehetne hasznosabbat, mint a könyv olvasás. Hiszen igaz, hogy az időnek múlnia kell de ha ezt minden nap így fogja csinálni, ahogy eddig akkor abba valószínűleg bele őrül.

Egy normális tini srác a barátaival foglalkozik szabad idejében. Nem arról van szó, hogy ennyire antiszociális lenne csak messze van tőlük. A fiúk mind egy másik országban tartózkodnak és még sokat kell várniuk ahhoz, hogy újra láthassák.

Barátnőjével is foglalkozhatna ha lenne olyanja de a párja sajnos/nem sajnos azonos nemből van mint ő. Ő is messze van tőle. Olyan mintha a határ elzárná őket egymástól. Az egyre inkább elkalandozó fiú is már csak azt várja, hogy a szülei neki is megengedjék, hogy ki költözzön mint akármelyik másik társának. Vagy ha nem is akarunk ennyire előre szaladni az időben akkor csak meglátogatni őket, vagy a srácok nézzenek be hozzájuk.

Nem is vette észre, hogy szemhéja egyre jobban nehezedik és már ha nem is az országhatárt lépte át de az álmok országát neki is szabad volt akármikor meglátogatnia.

A kint ülő srác -aki idő közben be lett takarva- csak arra ébredt fel, hogy egy szúnyog röpköd a füle mellett. Gyorsan oda kapott, hogy még időben le tudja csapni a vérszívót de megszokott módon az még időben elment meglátogatni a következő áldozatát.

Chenle ismételten ránézett a telefonjára ami mostmár majdnem az éjfélt mutatta. Gyorsan körülnézett és milyen meglepő: tényleg teljesen sötétbe borult minden. Viszont az előtte levő asztalon nem volt minden úgy ahogy ő hagyta.

Egy nagy kosárnyi eper díszelgett a könyv stócon, az egyik nagyobb érett gyümölcsbe egy kis cédula volt tűzve, amelyen ismerős macska kaparás díszelgett:

"Nálatok még nem érik az eper!?"

A szőke hajú fiú a felismeréstől kapott sokk miatt majdnem székestül hátra esett. Tágra nyílt szemekkel kezdett kutatni a kosár tulajdonosa után akit meg is pillantott a mellette levő széken. Ő is elaludt, biztos fárasztó volt számára az út de ez a fiatalabb fiú örömét és hirtelen energiáját cseppet sem csökkentette.

Elgémberedett végtagjaival nem foglalkozva kezdte el ébresztgetni az idősebbet aki nem sokkal az első oldalba bökdösés után morgolódva felébredt.

-Szia! -hangja a sok némaság miatt most kivételesen elég mély volt.

-Szia! -a barna hajú fejét ismét hátra dobta és úgy kémlelte a csillagokat.

-Renjun~~~ -az imént még teljesen komoly Chenle kámforrá vált... helyette egy éretlen kis gyerek érkezett a Földre.

Gyorsan átugrott a magasabb székébe és boldogan kezdte el ölelgetni az eddig ott pihenőt. A másik csak kómásan ölelte vissza és közben mosolyogva kezdte cirógatni párja hátát.

-Miért nem szóltál, hogy jössz? Olyan rossz volt nélküled. Miért nem ébresztettél fel amikor megérkeztél? A többiek meg hogy vannak? -nem hogy a késői óra nehezítette volna csak meg Renjun dolgát hanem hogy fáradt is volt... de ez a fiatalabbról nem volt elmondható.

-Hiányoztál. -Chenle-nek ennyivel kellett beérnie meg egy nyálas puszival az arcán mert az idősebbnek elege lett a szúnyogokból és csapot-papot otthagyva ment be az éppen belé kapaszkodó szobájába.

Útközben többször is megbotlottak de egymás támasza ként végül is épségben eljutottak a fekvő alkalmatosságig. A szőke hajú fiú csak úgy bele puffant a puha matracba és már aludt is. Renjun még ki ment elpakolni a fiatalabb könyveit után ő is lefeküdt.

Utoljára ilyen nyugodtan akkor aludt amikor még fél éve látogatta meg Chenle-t legutoljára.

-Jó éjszakát! -az idősebb még egyszer végig simított a már békésen szuszogó párja arcán és haján majd ő is a pihenés mellett döntött.

Hello~
Nem tudom miért írtam át végül erre a shippre, mert ugye eredetileg Chensung-ot shippelek és ez is az lett volna de, hogy nominbitches megnyugodjon... lehet a Renle ríl... nagy problémák vannak xD
Remélem tecccik... elég sokat dolgoztam vele bár szerintem unalmas és se jó se rossz... idk