Seholsziget

38. fejezet - Feljegyzések

Két hét telt el, mióta felébredtünk itt. Még mindig nem tudom, hogy van-e bármi értelme annak, amit csinálunk, vagy majd egyszer csak meghalunk, és soha senki nem talál ránk. Ennél szörnyűbbet el sem tudok képzelni.

Lara az előző napon még azon gondolkozott, hogy nem lesz elég papírja ahhoz, hogy befejezze a "naplóját", ahogy Carter nevezte, másnap pedig mikor felébredt, egy köteg tiszta fehér lap és két új ceruza várta.

Lassan talán rajzolni is elkezdek. Vagy nem. Meglátjuk, hogy haladunk a feladatokkal. Az üres levelet még nem sikerült megfejteni. Bár Dexter és Chen szinte biztosak benne, hogy az egy metafora volt arra, hogy mi még nem "meséltünk". Remélem igazuk van, és senkinek sem kell megsérülnie vagy meghalni. Ismét.

Vajon mit is írhatna még? Eddig nem okozott problémát akár két-három oldalt is teleírnia, ömlöttek belőle a szavak, most azonban... kopogni kezdett a ceruzával az asztalon.

Ma hamar végeztünk, még jóval az ebéd előtt visszaértünk Carter-rel, nem sokkal később pedig Sarah és Raff is. A többiek bizonyára az ebédet főzik.

Hintázni kezdett a székén. Ez nehezebb vállalkozásnak tűnt, mint gondolta. De nem tudott belekezdeni.

Adam-ékkel is megbeszéltük a problémát, mindenki (legalábbis remélem, hogy mindenki) elmondta a sérelmeit. Alia-t eltemettük.

Az előző bejegyzésben erről nem tudott beszélni. Akkor még túl friss volt.

Már nem vagyok benne biztos, hogy ő öngyilkos lett. Ahhoz minden túl tökéletes és egyszerű volt. Békésen feküdt, mintha csak aludna, a keze ernyedten lógott, a kés a mellkasában, és az a sok vér... Mi van, ha nem is úgy történt, ahogy mindenki gondolta?

Mélyet sóhajtott. Ő maga sem hitte el, hogy ilyesmi megfordult egyáltalán a fejében. Mégsem szabadult a gondolattól. Továbbra is ott motoszkált a fejében.

Persze láttam az alagútban. Talán túlságosan is tisztán. De képes lettem volna megakadályozni, ha jobban odafigyelek? Az én hibám volt? Vagy mi van, ha csak azért láttam, mert valaki azt akarta? Még nem tudom pontosan (igazából semennyire sem), hogy mit is keresünk itt és hogyan "működik" a Sziget.

Lerázta magáról a gondolatot, most nem ez a lényeg! Visszatért az előző témához.

Minden olyan tökéletesen passzolt, megvolt az ok, a körülmények, így túl egyszerű. Vagy már csak én bonyolí...

Olyan hirtelen csapta le a tollat, hogy ő maga is megijedt, majd felugrott és kirohant a szobából a szabad ég alá, ahol a többiek nagyban tevékenykedtek.

Támadt egy ötlete. Lehet, hogy nem a legjobb, de kezdetnek megteszi.

Körbenézett, Lowan éppen vízért indult. Tökéletes.

-Lowan! - rohant utána. - Csatlakozhatok?

A fiú csodálkozva nézett rá, de végül csak megrántotta a vállát.

-Mi jót csináltál ma? - nézett fel rá a lány mosolyogva. A srác majdnem két fejjel magasabb volt mint ő, de már hozzászokott ehhez, tekintve, hogy ő maga elég alacsony.

Lowan összeráncolta a homlokát. - Most kihallgatsz?

-Nem! Dehogy - rázta kétségbeesetten a fejét. - Csak szeretnék egy kicsit ismerkedni. Nem akarok bezárkózni, és úgy gondolom, hogy mindenkinek könnyebb lenne, ha bíznánk egymásban... a múltkoriak után.

Ártatlan szöveg a bizalomról: pipa.

-Értelek - savanyú képet vágott. Tehát hülyének nézi, de nem gyanakszik. Remek.

Kamu ok: pipa.

-Szóval...? - Lara alig tudta tartani a lépést, mintha a fiú direkt próbálta volna lerázni. - Hogy vagy?

-Köszönöm jól.

Lara felnevetett, mire Lowan ismét furcsán nézett rá.

-Nem vagy túl bőbeszédű - magyarázkodott a lány. Talán nem ő volt a megfelelő választás a feladatra? De, biztosan! Tovább próbálkozott.

-Figyelj, tényleg nem akarok semmit, csak gondoltam egyszerűbb lesz, ha nem vagyunk egyedül. Nem járunk úgy, mint Olof, Amatak vagy Naag, hogy egy-két ember ismer minket. Együtt vagyunk itt, ez nem lehet véletlen, akkor ez ne csak a feladatmegosztásban mutatkozzon meg, hanem rajtunk is - nagyot sóhajtott, majd egy árnyalattal halkabban fejezte be rövid monológját. - Nem akarok egyedül meghalni, és nem akarom, hogy bárkinek is egyedül kelljen meghalni.

Átvezetés: pipa.

Lowan őszinte kíváncsisággal nézett a lányra, majd bólintott egy aprót.

-Értem, mire gondolsz. De! - mutatta fel a mutatóujját a levegőbe. - Az nem fog senkin segíteni, ha állandóan idegeskedsz. Tudom én, hogy szar helyzetben vagyunk, nem is kicsit, és nem vagyok hülye sem. Az idegeskedés viszont ugyanannyira oldja meg a problémát, mint a halálos nyugalom: semennyire - tárta szét a karját. - Akkor viszont melyikőnk jár jobban? - kacsintott a lányra.

Tényleges bizalom: pipa.

-Csak tudod nehéz lazának maradni ilyen helyzetben - kezdett bele újra Lara lehajtott fejjel, szomorkás hangon. Mardosta a bűntudat, de végül sikerült felülkerekednie rajta. - Mármint nem hibáztatok senkit, aki nem volt ott a szobában, de jelen pillanatban nem egészen tudom, mi tévő legyek...

-A szobában? Milyen szobában?

-Elmondom, ha egy darabig még titokban tudod tartani. Nem sokáig - emelte fel mutatóujját -, csak addig, amíg ki nem találom, hogy kapjuk el a tettest.

-Tettest?

-Megígéred? - nézett rá jelentőségteljesen.

-Így görbüljek! - A  nyomatékosítás kedvéért behajlította a kisujját.

Pletyka: pipa.

Időközben elértek a patakparthoz, így a fiú leguggolt, hogy telemerje a tálat.

-Az a helyzet, hogy Alia nem öngyilkos lett - mondta ki egyszerűen.

Lowan keze megállt a levegőben, és lassan, kimérten fordult hátra Larához.

-Hogy mondtad?

-Szerintem meggyilkolta valaki. Minden bizonnyal a táborlakók közül.

Lowan-nek elkerekedtek a szemei.

-És ezt titokban kell tartani? - kérdezte a lánytól. Nem volt szemrehányó, csupán csalódott. - El kell titkolni a táborlakók elől, hogy megint van köztünk egy gyilkos?

-Látod, ezért ígértettem meg veled.

Erre a fiú furcsán nézett.

-És ezt miért pont nekem mondtad el?

Lara elgondolkozott, hoy erre mit felelhetne. Egy pengeélen táncolt, nem játszhatja el az utolsó esélyét, hiszen eddig olyan jól ment. Úgy döntött, hogy néhány perces beszélgetésük során először a teljes igazságot mondja.

-Mert téged láttalak meg először egyedül lenni.

Bűntudat enyhítése: sikertelen próbálkozás.