Seholsziget

33. fejezet - Az árnyak neszei

A faágak ropogása volt az első, ami feltűnt Larának.

A levelek susogásához már hozzászokott, tudta, milyen az, amikor egy nyúl vagy egy őz rezegtet meg egy bokrot, és ez határozottan nem az volt.

Nem sokkal ezután hallotta meg a cuppogást.

Ez az egész kezdett egyre furcsább lenni, először azt gondolta, talán megőrült. Ahogy körbefordult, nem úgy tűnt, mintha bárki is észrevette volna, amit ő.

Ő maga még mindig a tábor szélén ült a síroknál, hátát egy fának támasztva, míg a többiek kisebb csoportokban beszélgettek. Senkinek sem volt már sem kedve, sem ereje folytatni a délelőtt megkezdett munkát, és Lara ezért nem is hibáztatta őket.

Most azonban cselekednie kell.

Már sötétedett, és bár a szigetlakókat még tisztán látta, az erdőben a látótávolság már a töredékére csökkent. Fülelni kezdett, hátha többet megtudhat. A hangokat továbbra is hallotta, de semmi több, sem egy árny, sem egy szokatlan alak. Pedig nem lehetett túlságosan messze.

-Carter! - kialtotta el magát, mire a lány felkapta a fejét. - Gyere ide!

Ő éppen Dexter-rel és Lowan-nel beszélgetett. A két fiú csodálkozva nézett Lara felé, de folytatták a beszélgetést, mikor Carter otthagyta őket.

-Valami baj van? - nézett rá aggódó szemekkel.

-Még nem tudom. Hallgasd!

Carter eltátotta a száját. - Ez mi? Szólnunk kell a többieknek!

-Még van egy kis időnk. A hangokból ítélve nincs már túl messze, de nem is liheg a nyakunkba.

-Szerinted ez a medve?

-Remélem.

***

Úgy döntöttek, megelőzik a bajt,  két fegyvert a táborban hagytak Raff-fal és Carter-rel, Sarah és Lara pedig elindultak a hangok irányába. Mire közelebb kerültek hozzá, már szinte koromsötét volt a terebélyes lombkoronák takarásában, de a szemük hamar alkalmazkodott a látási viszonyokhoz.

Kísérteties volt az erdő,  de a két vadász elnyomta aggályait, csak lépkedtek tovább a zörgő avaron, készen arra, hogy bármelyik másodpercben szembetalálkozzanak a medvével. Vagy valami még rosszabbal.

Mikor csak pár méter választotta el őket a zajforrástól, már biztosak voltak benne, hogy nem a medvével fognak találkozni, ez annál sokkal nagyobb, és veszélyesebb. Szétváltak, hogy két oldalról lepjék meg a lényt, hátha legalább egy minimális előnyt szereznek vele szemben. A sötétben csak fekete árnyakat láttak, de ez is elég volt ahhoz, hogy megbizonyosodjanak róla, mivel is állnak szemben.

Három társuk gyilkosa semmit nem kímélve csapkodott hatalmas polipszerő csápjaival, ezzel minden útjába kerülő ágat és gallyat ledarálva. A bokrokat maga alá temetve csúszott, akár egy csiga. Larának el kellett ismernie, Dexter leírása elég pontos volt, valamiért azonban mégsem így képzelte el ezt a szörnyet.

Fogalma sem volt, mit tegyen, Sarah-val együtt mindketten a fák rejtekében maradtak.

Gondolkozott.

Kettejüknek semmi esélye ellene, hiszen vagy két méter magas, de nem engedhetik be a táborba sem. Talán ha elterelnék a figyelmét...

Larának támadt egy ötlete. Intett társának, hogy maradjon csendben, majd megkerülte a hatalmas csigát, hogy az közé és a tábor közé kerüljön. Remélte, hogy Sarah nem érti majd félre a helyzetet, mert azzal mindent elronthat. Kicsit távolabb elhelyezkedett egy széles fa takarásában, és amilyen pontosan csak tudta a látási viszonyokhoz mérten, célba vette a vadat, és lőtt.

-Menj vissza a táborba! - kiáltott a másik lánynak, mikor a szörny megfordult, és Larát vette üldözőbe, de mintha a falnak beszélt volna: Sarah-nak esze ágában sem volt őt ott hagyni. Ehelyett ő is rálőtt, de a puskával ellentétben az íjjal nagyobb sikerrel járt. Míg a golyó simán áthatolt a lény puha testén, a nyílvessző megakadt benne, úgy állt ki belőle, mint a sünből a tüskéi.

Velőtrázó sikoly hagyta el a torkát, a két lány még soha nem hallott ehhez foghatót. Néhány másodpercre megtántorodtak, próbáltak elhátrálni a lény elől, de az mit sem törődve velük csapkodott és sikoltozott tovább.

***

A táborban mindenki a kettes számú házba tömörült, Raff kivételével, aki a tábor szélén, az erdő határán állt lesben, készen arra, hogy rohanjon segítséget nyújtani oda, ahol éppen szükség van rá. A lábai remegtek, szívverése egyre szaporább lett.

Bár korábban ő maga tényleg nem figyelt fel rá, most már az egész táborban tisztán lehetett hallani a cuppogó hangokat. Kísértetiesnek taláta egyedül ott állni a sötét fák takarásában, de uralkodott magán, hiszen az ő feladata volt hallgatózni, és időben értesíteni az esetleges veszélyről a szigetlakókat.

De mi lesz, ha tényleg harcra kerül a sor? Tény, hogy egész jól bánt az íjjal, pedig a táborban használta először. Ugyanakkor viszont eddig csak és kizárólag a céltáblára lőtt rá, nem volt benne biztos, hogy bárkit is képes lenne bántani. Egek! Igazából még egy légynek sem tudna ártani.

Próbálta elnyomni magában ezeket a gondolatokat, mikor egy éles sikoly hasított az éjszaka csendjébe. Egész testében megremegett, de várt. Várt egy jelre, Larára vagy Sarah-ra, bármire. Vígasztalta a tény, hogy ez a hang biztosan nem a lányoktól származott, ahhoz túlságosan is emberfeletti volt, ez pedig minden bizonnyal azt jelenti, hogy ők állnak nyerésre.

Nem telt el sok idő, percek, de az is lehet, hogy csupán néhány másodperc, már hallotta is a közeledő lépteket. A két lány rohant felé, mire felhúzta az íjat, hogy azonnal lőhessen, ha szükség van rá, de erre nem került sor. Lihegve közeledtek, de ő nem indult el feléjük, Lara kifejezetten megtiltotta, hogy betegye a lábát éjszaka az erdőbe, így csak állt és figyelt.

Amennyire a sötétben meg tudta mondani, semmi nem követte őket, legalábbis a hangok erről árulkodtak, de biztos, ami biztos, nem változtatott pozícióján.

Mindketten koszosan és kifulladva értek vissza, nem tudták pontosan merre lehet Raff, ezért kiáltottak neki, ő pedig csatlakozott hozzájuk, így hárman együtt indultak el a ház felé, ahol a többiek rejtőztek.

A két lány nem finomkodott, még így, hogy épségben visszaértek sem nyugodtak meg teljesen, Lara feltépte az ajtót, és nem törődve a reakciókkal, beszélni kezdett.

-Volt még egy levél.

Egyáltalán nem kapott válaszokat, mindenkit teljesen ledöbbentett a belépőjük. Raff csak ekkor vette észre, hogy vezetőjük tartott valamit a kezében. Nyilván a levelet, amiről beszélt.

-Ezért jött - folytatta helyette Sarah. - Elhozta nekünk Filip levelét, aztán amint nálunk volt, el is húzott innen.

-És mi van benne? - szólalt meg végre Carter. Kezét még mindig a fegyverén tartotta, nem bízott semmit a véletlenre, és ezt jól is tette.

Lara mohón feltépte a borítékot, kirántotta belőle a lapot, de mikor megpillantotta azt, szemei elkerekedtek. Megforgatta a lapot az ujjai közt, hátha csak rossz oldalt nézett, de nem.

A levél teljesen üres volt.