Seholsziget

29. fejezet - Újabb szabályok

Nagyon ritkán zokogott. Persze sokszor megengedett magának egy-egy könnycseppet, ahogy mindenki, de az szinte nem is számított. Az emberek nap mint nap ejtenek könnycseppeket.

Egy szomorú film, fizikai fájdalom, egy kisebb veszekedés. Viszont ezek most mind eltörpültek Lara szemében. Hiába nincsenek a szigeten még két hete se, gyakorlatilag már nem is emlékezett rá, milyen biztonságban érezni magát, nem attól rettegni a nap minden egyes percében, hogy mikor hal meg, nem azon kattogni órákig, hogy kiben bízhat meg és kiben nem.

Most úgy érezte, kiengedhet mindent, nem foglalkozott vele, hogy követték-e, látja-e valaki, csak sírt és sírt. Szemei feldagadtak, kiszáradtak a sós könnyektől, nehezen, szakaszosan kapott csak levegőt.

Percekig, de akár órákig is ott ülhetett magában, teljesen elvesztette az időérzékét, csak repkedtek át a gondolatok a fején, ahogy előző nap is... ahogy minden áldott nap, mióta itt vannak.

Visszaidézte magában az aznap hallottakat: "összeesett a kimerültségtől, hagynunk kell neki egy kis időt, érzelmeket táplálsz iránta..."

Nem tudta hova tenni ezeket a mondatokat, jó, persze, az első kettő magáért beszélt, de nem tudta elhinni, hogy nem emlékezett rá, ahogy magához tért, vagy ahogy elaludt.

Az is határozottan rosszul esett neki, hogy ennyire óvni akarják mindentől.

Tudta persze, hogy az anyáskodás rá jellemző leginkább, de soha nem lett volna képes amiatt hazudni valakinek, hogy megvédje.

Vagy mégis?

És mit jelentsen az, hogy érzelmeket táplál iránta Adam? Mégis miről beszélt Carter? A tengerparti eset óta szándékosan kerülte a fiút, véletlenül sem akart vele kettesben maradni, mert csak elbizonytalanítja ez az egész helyzet, figyelmetlenné teszi. A fiú jelenléte nyújtotta biztonságérzet csak megpuhítja, a végén pedig teljesen figyelmetlen lesz, és ezt nem hagyhatja.

Mégis, ahogy ott ült egy helyben és gondolkozott, egyre inkább elbizonytalanodott, haragudott ugyan a többiekre, de percről percre változott a véleménye az egész helyzetről. Talán ő is éppen annyira hibás, mint Adamék?

Elvégre saját magán kívül senki sem tehet róla, hogy napokig nem aludt és teljesen túlterhelte magát. Míg a többiekre 0-24-ben vigyáz, magáról hajlamos teljesen megfeledkezni, ebben igazuk volt. De akkor sem kellett volna elhallgatniuk a levelet előle.

A levél!

A zsebébe nyúlt, amelyikbe a papírlapot gyűrte, mielőtt elrohant a többiek elől. Kisimította azt, és olvasni kezdte.

Kedves Raffael!

Ahogy azt már az előző levelemben is említettem, túl vagyunk a játék felén, bár egy-két dolgot kénytelen voltam módosítani, tekintettel arra, hogy közületek néhányan rendszeresen fittyet hánynak a szabályokra.

Alia levelében világosan kifejtettem, hogy az ő döntése, ki lesz az áldozat, de ez nem így történt, hiszen mire ő elolvasta a szabályt, már rég halott volt Filip, és ezzel felborult a sorrend.

Remélem a kis büntetés, amit neki szánok, emlékeztetni fog benneteket arra, ki is a Főnök!

Lara a levelet végigolvasva nem is törődött azzal, hogy aznap még semmilyen vadat nem ejtett, megtörölte könnyáztatta arcát, felállt, és amilyen gyorsan csak tudott, visszatért a tábor területére.

Rögtön a lány felé vette az irányt, aki egy vödörrel a kezében indult vízért Sofija társaságában. Lara útjukat állta, Sofija-t elküldte, hogy mindenkivel közölje, fejezzék be minél előbb feladataikat és álljanak neki a reggelijüknek a tűzrakóhelynél, Alia-nak pedig felolvasta  a levelet.

-Mostantól vigyáznod kell. Sehová sem mehetsz egyedül, az engedélyemet kéred mindenhez, tudni akarom, mikor merre és kivel vagy, világos? - szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon, mire a másik bólintott egyet.

Halálra vált arccal nézett a lányra, moccani is alig mert, rettegett, hogy ezek után milyen büntetésre számíthat. Vajon fájni fog? Vagy csak olyan lesz, mint egy szobafogság? Bár el sem tudta képzelni, milyen lehet az idekinn. És az elmúlt másfél hét után, a legrosszabb, amibe bele tudott gondolni, nem a halál volt.

Lara szorosan magához ölelte a lányt, és megnyugtatta arról, hogy minden rendben lesz, nem hagyják magára, majd elindultak a többiek felé.

Mindenki hamar befejezte reggeli teendőit, csak vízből volt kevés, mivel Lara visszatartotta a harmadik párost, valamint újabb vadat sem hozott senki, bár az is nélkülözhető a következő délelőttig.

-Nem tudom, hányan hallottatok már róla, de kaptunk egy újabb levelet, melyet ezúttal Raffaelnek címeztek. Valamilyen felborult sorrendről ír, és arról, hogy mivel Filip előbb meghalt, mint Thanasis, Alia büntetést kap - erre az utolsó mondatra mindenki felkapta a fejét. Kezek áltak meg a levegőben, volt aki félrenyelte a falatot, amit épp bekapott, és köhécselni kezdett, de végül Sofija szólalt meg:

-Tehát, ha jól értem, Thanasis megölte Filipet, őt pedig Sarah, és ezért Alia kap büntetést? - Lara bólintott. - És ezért miféle büntetés jár?

-Csak annyit írt, hogy büntetést kap, és reméli, mindenki okul belőle. Fogalmunk sincs, mire számítsunk, úgyhogy mostantól picit módosulnak a szabályok - nézett jelentőségteljesen körbe.

-Nem szeretném, ha bárki is egyedül járkálna, minimum párosával, de lehetőleg hármas, négyes csapatokban - mélyet sóhajtott. - A tábor területét senki nem hagyhatja el, csak Sarah és én délelőtt, fegyverrel, valamint a vízhordók, akiket mindjárt újraosztunk.

Mindenki síri csendben hallgatta a lányt, senki nem mert vele ellenkezni. Talán a szemében tükröződő eltökéltség, talán a szeme alatt húzódó sötét karikák miatt - ő maga sem tudta, de örült neki, hogy senkivel sem kell vitatkoznia.

-Mivel a négyből két vadász kiesett, Sarah-val egy darabig biztosan el tudjuk látni a tábort, de nem ártana még ember, aki tudja kezelni a fegyvereket, arra az esetre, ha velünk történne valami vagy támadás érné a tábort. Arra gondoltam, hogy - mivel nem tudjuk, mennyi időt fogunk még itt eltölteni -, délutánonként két-két embert elkezdünk tanítani, hogy szükség esetén átvegyék a fegyvereket.

Tudta, hogy nem feltétlen jó ötlet mindenki kezébe fegyvert adni, de nem volt más lehetősége. Annyi embert ki kell onnan juttatnia, amennyit csak tud, bármi áron.

Ezt kötelességének érezte.