Epilógus

113 5 0
                                    

Mikor oda értem a sulihoz a gyerekek be is pattantak mellém. 

-Figyeljetek rám most egy picit elmegyünk a parkba beszélgetni jó- mondom ők csak bólogatnak

Oda érésünk után a gyerekek kérték hogy vegyek egy fagyit én persze engedtem nekik. 

Le ültünk egy padra én feléjük fordultam és elkezdtem elmesélni nekik a történetet persze úgy hogy meg is értsék. 

-Akkor most nekünk az apukánk Marco Asensio?- kérdezi fiam

-igen 

-Ez tök szuper mami ugye megismerhetjük - mondják egyszer én pedig megnyugodok hogy nem akadnak ki

Majd elindulunk haza ahol már várnak minket. A gyerekek azt hiszik hogy elfelejtettem a születés napjukat de nem de nem hittem volna hogy ilyen szép ajándékot tudok adni nekik. 

Mikor haza érünk ők száguldanak is be. Amikor én be érek elerednek a könnyeim hiszen azt látom ahogy Marco öleli a gyerekeket. 

-Remélem örültök a szülinapi ajándékotoknak 

-persze de apu ugye ide költözhet anyu- kérdezi Luna

-Ha ő szeretne akkor miattam persze. 

Sok évvel később 

Ma már boldogan élünk együtt Marcoval és öt gyerekünkkel hiszen még született két kisfiunk és egy lányunk. Ma megyünk Maxi első meccsére amit a real madridban tesz. Mindenki szurkol neki. 

Sosem hittem volna de végül Madrid még is életem fénypontjainak lett az élete. Sok mindent megkaptam köztük azt is hogy a húgom is boldog házasságban él Karimmal pedig nem hittem volna hogy Benzema valaha is letud állni a szoknyavadászatról de úgy látszik a húgom tett róla. Luna össze jött CR fiával Junival hát amikor ezt megtudtuk szinte hátast dobtunk mindannyian főleg amikor 20 éves korukban azzal állítottak be hogy Juni eljegyezte a lányunkat. 

De végül is már megbékéltünk vele. Azóta Kirával egyszer találkoztam és elmondta nekem hogy azért mondta azt a férjemnek mert örülten szerelmes volt belé én megértem de sosem tudtok neki megbocsájtani. 


Madrid életem fénypontjának otthona és sötétségének isWhere stories live. Discover now