gyere vissza - y.m

első kazetta

- 2017. június 23. péntek. - megköszörülte a torkát, azt hitte, hogy ezzel az előretörő, égető könnycseppeket el tudja riasztani. Izzadt tenyerét fekete nadrágjába törölte. - Szia Jimin! Tizenhárom napja nem láttalak. Nem azért, mert szakítottunk, és nem is azért, mert elutaztál. Eltűntél. - hangja remegett, és az első könnycsepp némán csordult le sápadt arcbőrén. Nem akarta letörölni. Nem volt ereje hozzá. - Vagyis.. ezt mondják anyáék. Arra keltem azon a napon, hogy nem fekszel mellettem. A pizsamád a szokásos helyen volt, mindig oda tetted le, amikor nálunk aludtál. - köhögött. Előre-hátra dülöngélt, kezeit térdein pihentette, ezzel támaszt nyújtva magának. - De a telefonod, és a pénzed az éjjeliszekrényen maradt. A papucsod hanyagul lett ledobva az ágy mellé. A dzsekid is a fogason volt, ahová tetted előző este. - a maga mellé készített pizsamát szorongatta akkor. - A szüleim nem tudnak semmiről, hiszen hajnalban elmentek dolgozni. Mérges vagyok magamra. - idegességet lehetett kiszűrni a hangjából. Nem tudta, hogy mégis kit tudna hibáztatni. Dühös volt magára, a szüleire, a világra, kicsit talán Jiminre is. - Biztos azt kérdeznéd most, hogy miért csinálom ezt. - egy hatalmas sóhajjal akart megszabadulni minden akkori fájdalmától. - Amióta nem láttalak, azóta nem ettem semmit, illetve nem is aludtam. Sokkal kevesebbet beszéltem, mint általában. A szüleim aggódtak értem, emiatt a nethez fordultak segítségért. Egy blogon azt olvasták, hogy legjobb mód gondjaink kibeszéléséhez az, hogy felvesszük őket videóra. - sovány ujjaival beletúrt a töredezett hajába. - Nem tudom, egy ideig óvakodtam ettől az ötlettől, de úgy éreztem a napokban, hogy talán mégis jó lenne, ha a legféltettebb gondolataim átadnám a kamarának. - megvakarta a füle mögötti bőrt, majd óvatosan összehúzta magát, amit mindig megtesz, mikor határozatlan. - Utána kitörölném mind. Nem akarok rájuk emlékezni. - vékony karja remegett kicsit. - Szeretnék az emlékeimről beszélni, mert nem akarlak elfeledni. Tudom, hogy meg foglak találni. Tudom, hogy nem haltál meg. - itt egy kicsit felsírt, nagyon félt arra gondolni, hogy az a fiú, akibe évek óta szerelmes, az halott. - A szüleid is kikészültek. Nekik te vagy az egyetlen gyermekük.. de nekem te vagy az egyetlen szerelmem. - önzőnek gondolta akkor magát, ki akarta javítani mondatát. - Vagyis csak félek.. hogy nem vagy jól. Hogy fázol, hogy éhes vagy.. vagy nincs tiszta ruhád.. nagyon félek attól, hogy nem érzed jól magad. Nem akarok belegondolni abba, hogy bántanak. Egyáltalán elraboltak? Vagy.. vagy elszöktél? De akkor miért hagytál itt mindent, és mindenkit? Jimin.. nagyon hiányzol. - egyre erősödött a zokogása. - Meg foglak találni! Esküszöm!! - zavartan kiáltott fel. - Addig foglak keresni, amíg meg nem leszel.. - remegett a hangja, mintha minden szó kimondásával együtt állt volna le a szíve egy pillanatra. A következő képkockák abból álltak, hogy felállt és lekapcsolta a kamerát, sírástól vörös arcát pedig minden létező módon próbálta takarni.

<szerk>

itt is lenne az első rész.
bármilyen hiba jelzésével csak a munkám segítitek.
hamarosan jelentkezem.
a borítót ismét neoculturetaech -nek köszönhetem, csodás lett ~

—m