My Secret Stories

A jóslat (1. rész)

- Ezt nem hiszem el! - zsörtölődtem magamban, miközben az ijedségemben húzott sötét vonalat próbáltam kiradírozni, a szinte már teljesen készen lévő portréról. Anyám éppen azt a pillanatot választotta az újabb telefonhíváshoz, amikor az előttem ülő asszony szemét rajzoltam.
- Miért is nem halkítottam le? - tettem fel magamnak a költői kérdést, de persze tudtam, hogy anyám hívását úgyis felvenném. A telefonom pedig csak csörgött és csörgött, és biztos voltam benne, hogy addig nem hagyja abba amíg fel nem veszem. Sajnálkozón rámosolyogtam a Jill-ként bemutatkozott nőre és a telefonomért nyúltam.
- Semmi baj! Nyugodtan vegye fel. Én úgyis ráérek. - nyugtatott meg Jill én pedig elhúztam a feloldó gombot, mire anyám hangja élesen hasított a levegőbe.
- Lilja, drágám! - erre csak felsóhajtottam, mert tudtam, hogy megint csak egy újabb megérzés miatt hív.

Anyám jósnő volt és bár gyakran beváltak a jóslatai én azért szkeptikus maradtam a tehetségével kapcsolatban.

Kiskoromban vallásosan hittem anyám képességeiben, de ahogy egyre idősebb lettem, rájöttem, hogy nem minden igaz abból amit a szeánszokon állítani szokott. Gyakran csak tippelt és még jó, hogy isten extra adag emberismerettel áldotta meg, mert e nélkül nem hiszem, hogy befutott volna a praxisa.

Amikor nem válaszoltam azonnal nekiállta a nevemet kántálni a telefonba.
- Lilja! Kincsem? Lilja kérlek mondd, hogy semmi bajod nincsen! - erre csak megforgattam a szememet és felsóhajtottam.
- De igen nagyon nagy bajom van! Képzeld úgy megilyesztettél a hivásoddal, hogy elrontottam a portrét amit éppen rajzoltam! - próbáltam nem túl mérgesen beszélni, hiszen nem az ő hibája volt, hogy nem halkítottam le a telefonomat, de ha nem hivogatna minden órában azzal, hogy jól vagyok e akkor nem ijedtem volna meg.
- Ne haragudj drágám, de ez most tényleg vészhelyzet!
- Na és már megint mi fog történni amiért azonnal el kell hagynom Hollywoodot? - erre anyám élesen beszívta a levegőt. Nem szerette ha a tehetségével viccelődtek. Már pedig én imádtam ezzel szivatni.
- Lilja Harrison! Ne viccelődj velem! Igenis nagyon fontos amit most mondani fogok! Úgyhogy jól figyelj! - bevallom meglepődtem, mert ennyire komolyan még sohasem vette egyik ugratásomat sem - Nagyon kerüld el Beverly Hillst a délután folyamán, mert borzalmas dolog fog ott történni! Láttalak ahogyan véresen az utcán fekszel és nem vagy egyedül, mert egy csomó halott ember van körülötted! Higgyj nekem, mert ennyire intenzíven még nem láttam semelyik látomasomat sem! - a hangja elcsuklott én pedig meg sem tudtam szólalni, mert eddig soha nem kerültem halál közeli állapotba még egy látomásában sem. Mindig annyit látott, hogy mondjuk egy autóbaleset lesz itt meg itt és csak annyit kért ne menjek aznap arra.

Volt, hogy hittem neki és meglepetésemre tényleg volt baleset csak nem mindig ott ahol ő mondta. De volt olyan is, hogy egy nagyon fontos megbeszélésre kellett volna mennen, de lemondtam anyám miatt és láss csodát nem történt sehol semmi! Így egy idő után már nem is törődtem a figyelmezteteséivel. De ez a mostani más volt és ezt hallottam a hangján.
- Lilja azonnal menj haza a lakásodba! Egész délután ne is gyere ki onnan! Lilja! - szerettem amikor anya kimondta a nevemet, mert ilyenkor kicsit elmélyült a hangja és hallatszott, hogy nagyon aggódik értem és nagyon szeret. A nevemet természetesen ki más mint ő választotta és sajnos így jártak a testvéreim is. A bátyámat Emanuelnek hívták, míg az öcsémet Fernandonak. Mivel anyám imádott utazni így a kedvenc országainak jellegzetes neveivel ajándékozott meg minket. Én egy svéd nevet kaptam, Emanuel franciát, míg Fernando spanyolt. Azt hiszem egyértelműen én jártam a legjobban hármónk közül. De mindannyian szerettük a nevünket és persze a kelekótya anyánkat is. A testvéreim soha nem voltak annyira kitéve anyánk jósolásának mint én. Valamiért róluk soha nem látott semmit.

A testvéreim életét nem befolyásolták folyton anya látomásai. Ők teljesen normális életet éltek, míg én az első pillanatban amikor tehettem elutaztam New Yorkból. A bátyám nagyon szerencsésnek mondhatta magát, mivel a sors úgy hozta, hogy épp francia országban talált rá a szerelem. Az öcsém pedig vígan éldegélt otthon és segített anyának a házimunkában. Ő még csak akkor felyezte be a gimit és amíg nem találja meg az élete célját, addig otthon is marad.
Én már tíz évesen tudtam, hogy könyv illusztrátor szeretnék lenni, és amikor a gimi után lehetőségem nyílt Hollywoodba jönni egyből ide is repültem. Azóta az egyik kedvenc könyvkiadómnál dolgoztam és nemcsak rajzoltam hanem borítókat is terveztem. Imádtam a munkámat, de szükségem volt arra is, hogy ne csak olyan dolgokat rajzoljak vagy fessek amiket mások történeteihez igazítok, hanem, hogy legyenek saját ihleteimből született alkotásaim is. Így jött létre a Lilja's Paint Studio röviden LIPS, ahol azokat a műveimet állítottam ki amelyek a saját fantáziám szerint készültek. De néha amikor kedvem támadt kimentem a parkba és ismeretlen embereket kértem fel a modelljeimnek. Így került ide az előttem ülő Jill is akinek most igen nagyra tágultak a szemei, mert anyám nem tudott halkan beszélni. Megnyugtatóan rámosolyogtam, bár belül síkítottam az idegességtől, mert anyám most tényleg rám ilyesztett. A vállamhoz szorítottam a telefont és gyorsan befelyeztem a nő szemét. Hál isten azt a vonalat amit anya miatt húztam sikerült teljesen eltüntetni, így a rajz teljesen készen is volt. Gyorsan lefényképeztem a profi gépemmel és Jillnek nyújtottam.
- Köszönöm, hogy modellt állt nekem! - amikor elbúcsúzott és hallótávolságon kívűl kerűlt újra anyára koncentráltam.
- Ez nagyon durva! Ha komolyan mondtad akkor máris indulok haza! Szia anya! Szeretlek!
- Siess haza kincsem! És ha hazaértél hívj fel! - szipogott mert mindig megrendítette ha ilyen híreket kellett elmondania.
Miután összepakoltam a cuccaimat szinte futva indultam haza.
A nap ragyogóan sütött és megesküdtem, hogyha anyának most sem lesz igaza akkor többet nem veszem fel a telefont neki.
Végig sétáltam a parkból kivezető úton és körülnéztem, mérlegelve, hogy melyik irányba menjek. Egyértelműen az lett volna a rövidebb útvonal ha a Beverly Hillsen megyek és mivel még dél sem volt, így emellett döntöttem. Anya azt mondta, hogy kerüljem ezt az utcát, de ha a leggyorsabban akartam menni kockáztatnom kellett. Elindultam, de figyeltem arra, hogy azért elég gyorsan lépkedjek. Úgy terveztem, hogyha elérek a Hilton hotelig, ami mellett az utcám volt, akkor majd lelassítok. Nagyon gyorsan lépkedtem, már amennyire a tömeg engedte, de így is úgy éreztem, hogy soha nem sétáltam még ilyen gyorsan. Még hátra volt az út fele az utcámig, amikor valami megállásra késztetett.

Pontosabban valaki. Az a valaki akit már Hollywoodba érkezésem óta - nem is, mióta a Hemlock Grove, az Az és a Castle Rock óriási sikert arattak - leakartam rajzolni. Miután megalapult a LIPS elkezdtem egy olyan téma kidolgozását, hogy híres sztárokat kértem meg modellnek. Néha rajzoltam, míg máskor festettem őket. Az évek során elég sok helyen jártam Hollywoodban és Amerikában csak, hogy lerajzoljak egy sztárt. Megfordultam már a luxust nem nélkülöző villától kezdve, a barátságos családi házon át, egészen a legegyszerűbb szállodai szobáig mindenhol. Csináltam portrét Mila Kunis-ról és Selena Gomez-ről, lefestettem Blake Lively-t a férjével Ryan Reynolds-al és így tovább. De mégis van egy ember akit akárhogy próbáltam nem tudtam becserkészni! Beszéltem már az asszisztensével, az apja és a testvérei asszisztenseivel is, de mindegyik csak annyit mondott, hogy vagy nincs otthon vagy nem ér rá. De a legutálatosabb az amikor azt mondják, hogy majd vissza hívnak, de egy év múlva sem keresnek! És így jutottam el odáig, hogy már követni is próbáltam őt, de még így sem jött össze a találka. Persze nem csak azért akartam vele találkozni, mert bővíteni szerettem volna a gyűjteményem, hanem azért is mert teljesen oda meg vissza voltam ezért a pasiért! Ja persze, hogy ki is ő! Hát Bill Skarsgård az az irtó szexi svéd színész aki teljesen elrabolta a szívemet, már első pillantásra a tévéképernyőn. De eddig a pillanatig egyszer sem láttam még élőben!

- Ezt nem hiszem el! - ismételtem magamat - miért pont akkor látom meg őt amikor nincs időm megállni?! - teljesen lefagytam és az emberek tök hülyének néztek, mert magamban beszéltem, de nem érdekelt semmi, a felém tartó hírességen kívül. Fekete, hosszú szárú farmert viselt, szürke pólóval, ami szépen feszült széles vállaira. Az enyhe szél belekapott az újonnan megnövesztett hajába, ami a füléig ért, és nekem sokkal jobban tetszett így mint rövid hajjal. Zöld szemeit, melyeket már annyira szerettem volna látni, napszemüveg takarta. Úgy láttam egyedül van, és el sem hittem, hogy éppen felém tart, pontosabban már csak néhány méter választotta el tőlem. Hirtelen megállt és levette a szemüvegét.
Engem nézett! A lélegzetem elakadt ahogy a szemeibe néztem, de sajnos a színüket ilyen távolságból nem tudtam megcsodálni. Ő is a szememet nézte amin nem lepődtem meg, mivel az embereknek vagy az vagy pedig a hajam tűnt fel először. Anyámtól örököltem a szemem színét, amely leginkább az azurkékre hasonlított. A hajam eredeti szőke színe pedig soha nem ismert apámtól származott, de ezt még megkoronáztam egy kis rózsaszín hajfestékek. De talán a legmeglepőbb a magasságom volt, mivel mind két testvéremnél magasabbra nőttem vagy tíz centivel, így most szinte egy magasságból bámultunk egymás szemébe Billel.
Amikor Bill úgy döntött, hogy elindul felém, nekem pedig a szívem őrült sebességgel kezdett el dobogni, egy óriási robbanás rengette meg Beverly Hillst.