Julie Kagawa - Ironking /magyarul/

1. fejezet 0.1

Tíz esztendeje, a hatodik születésnapomon eltűnt az

apám. Nem, nem távozott el. Az csak bőröndöket

meg kiürített fiókokat jelentett volna, és tízdollárossal

mellékelt, elkésett születésnapi üdvözlőlapokat. Ha

eltávozik, azt jelentette volna, hogy boldogtalan anya

meg énmellettem, vagy hogy máshol talált új szerelemre.

Egyik sem volt igaz. És nem is halt meg, hiszen arról

hallottunk volna. Nem történt autószerencsétlenség, nem

volt holttest, nem sereglettek rendőrök a szörnyű

gyilkosság tetthelyére. Nagyon csendesen történt az egész. 

A hatodik születésnapomon apám kivitt a parkba,

akkori egyik kedvenc helyemre. Elhanyagolt kis park volt

a nagy semmi közepén, futópályával, fenyőfákkal övezett,

zavaros zöld tóval. A tó partján etettük a kacsákat, mikor

meghallottam, hogy fagylaltos kocsi közeledik a domb mögötti parkoló felől.

Akkor láttam utoljára az apámat.

Később, amikor a rendőrök átkutatták a környéket,

megtalálták apám cipőjét a tó partján, de semmi mást.

Búvárok merültek alá, de a tó alig három méter mély

volt, és a búvárok mást se találtak a fenéken, csak ágakat meg iszapot.

Apám nyomtalanul eltűnt.

Ezután hónapokig visszatérő lidérces álom kísértett:

álltam a dombtetőn, lenéztem, és láttam, amint apám

belesétál a tóba. Ahogy feje fölött összezárult a víz,

meghallottam a távolból a fagylaltos danáját, lassú,

kísérteties dallamot, és szinte már a szövegét is ki tudtam

venni. De valahányszor megpróbáltam végighallgatni,felébredtem.

Nem sokkal apám eltűnése után anya messzire

költöztetett bennünket, egy isten háta mögötti

kisvárosba, a louisianai mocsárvidék közepén. Anya azt

mondta, mindent „elölről akar kezdeni", de én a szívem

mélyén mindig is tudtam, hogy valami elől menekül.

Beletelt tíz évbe, mire rájöttem, mi az.