Julie Kagawa - Ironking /magyarul/

9. fejezet 0.2

A gyülekezet közepén kettős trón állt, mintha az erdőtalajából nőtt volna ki, két oldalán egy-egy egyenruháskentaur. Az egyik trónus üres volt, csak egyik karfáján ültegy holló, kalitkában. A nagy fekete madár károgott,szárnyával csapkodott börtönében, gyöngyszeme zöldenfénylett. A bal oldali trónuson azonban......Oberon király ült, mert csakis annak vélhettem,ujjait egymásnak támasztotta, és tekintetét a tömegrefüggesztette. Akárcsak a tündér arisztokraták, ő is magasvolt és karcsú, ezüst haja a derekáig omlott, szeme akár azöld jég. Fején a szarvkorona hosszú árnyékot vetett azudvarra, mint két markoló karom. Erőt sugárzott, akár anyári vihar.A főurak tarka tengere fölött találkozott a pillantásunk. Oberon szemöldöke megemelkedett, kecsesen,akár a héja szárnya, de az arca kifejezéstelen maradt. Ésebben a pillanatban a teremben valamennyi tündérfélbehagyta, amit éppen csinált, felém fordult és rámmeredt.— Remek - motyogta Kacor, akiről meg isfeledkeztem. — Most legalább mindenki tudja, hogy ittvagyunk. Na, gyerünk, emberlény! Bókoljunk szépen azudvarnak!Elgyengült a lábam, a szám kiszáradt, de összeszedtem magam, és tettem néhány lépést. Tündérurak ésúrnők utat engedtek, de nem tudtam megállapítani, hogyezt tisztelet diktálta-e vagy megvetés. Hűvös, derülttekintetük nem árult el semmit. Egy zöld tündérkopómegszaglászott, és morgott, ahogy elmentem mellette, deezen kívül csend borult a teremre.Mit keresek én itt? Még csak nem is sejtettem. Kacorállítólag elvezet Puckhoz, de most Oberon óhajt látni.Mintha egyre messzebb kerülnék Ethan megmentésétől.Hacsak Oberon nem tudja, hol van Ethan. 

Hacsak Oberon nem tartja túszként fogva.A trón lábához értem. Zakatoló szívvel, mert nemtudtam, mi egyebet tehetnék, fél térdre ereszkedtem ésmeghajoltam. Tarkómon éreztem a Tündérkirály tekintetét, ősi volt, akár körülöttünk az erdő. Végre megszólalt:— Állj fel, Meghan Chase!Halk hangja mögött valami hullámzott, és a dübörgőóceánra, vad viharra emlékeztetett. Ujjaim alattmegremegett a föld. Félelmemet leküzdve felálltam,ránéztem, és láttam, hogy valami végigrebbenmaszkszerű arcán. Büszkeség? Derű? Mire megállapíthattam volna, már eltűnt.— Behatoltál a területünkre - szólt, mire morajfutott végig a tündér udvaron. – Nem rendeltetett el,hogy valaha is megpillantsd Sohaföldet, és udvarunk egytagját mégis csalárd módon rávetted, hogy áthozzon ahatáron. Vajon miért?Nem tudtam, mi egyebet tehetnék, hát elmondtam azigazságot. – Az öcsémet keresem, uram. Ethan Chase-t.— És okod van feltételezni, hogy itt lehet?— Nem tudom. - Elkeseredett pillantást vetettemKacorra, aki épp a hátsó lábát ápolgatta, és ügyet sevetett rám. - A barátom, Robbie... Puck... azt mondta,Ethant tündérek rabolták el. Hogy, váltott gyerekethagytak ott helyette.— Értem. - Oberon elfordította egy kicsit a fejét, és atrónus karfáján levő kalitkában raboskodó madárranézett. – És ez újabb kihágás, Robin.Eltátottam a szám. — Puck?A holló rám nézett fényes zöld szemével, halkankárogott, és mintha vállat vont volna. Oberonraszegeztem a tekintetemet. — Mit művelsz vele? 

— Parancsba kapta, hogy soha nem hozhat tégedországunkba. Oberon hangja nyugodt volt, de könyörtelen. - Parancsba kapta, hogy nem ismertetheti megveled a mi szokásainkat, életünket, egy általán a létünket.Megbüntettem engedetlenségéért. Néhány évszázadmúlva talán visszaváltoztatom, miután elég ideje voltelgondol kodni a kihágásain.— Segíteni próbált nekem!Oberon elmosolyodott, de hideg és üres volt amosolya. — Mi halhatatlanok, nem úgy gondolkodunk azéletről, mint az ember lények. Pucknak semmiféle érdekenem fűződhetett ahhoz, hogy megmentsen egyembergyermeket, kivált, ha ez kifejezett ellentétben állparancsommal. Engedett a követelésednek, és ez arravall, hogy túlságosan sokat időzik emberlények között,elsajátítja szokásaikat, szeszélyes érzéseiket. Idejeemlékeztetni, milyen az, ha valaki tündér.Nyeltem egyet. — De mi lesz Ethannel?— Nem tudom. - Oberon hátradőlt, megvontakarcsú vállát. Nincs itt az én területemen. Ennyitközölhetek veled.Tíztonnás súlyként zuhant rám az elkeseredés.Oberon nem tudja, hol van Ethan, és ami még rosszabb,nem is érdekli. És most még Puckot, a vezetőmet iselveszítettem. Vissza a starthoz! Meg kell találnom amásik udvart - az Árnyudvart. Be kell osonnom, és megkell mentenem az öcsémet, méghozzá lélek egyedül.Mármint ha egyáltalán egy darabban szabadulok innen.Kacor talán hajlandó lesz segíteni. Lenéztem a macskára,de azt teljesen lefoglalta a farka tisztogatása. Elszorult aszívem. Valószínűleg nem. Hát, akkor itt maradtam,egyes-egyedül.Az irdatlan feladat ott lebegett előttem. Visszafojtottam a könnyeimet. Hova menjek most? Hogymaradhatok egyáltalán életben?

– Nagyszerű! - Nem szántam savanyúnak ahangomat, de pillanatnyilag nem voltam túlságosanpozitív hangulatban. – Most elmegyek. Ha nem segítesz,kénytelen leszek magam megkeresni.– Sajnos - szólt Oberon - pillanatnyilag nemengedhetlek el.– Micsoda? - hőköltem hátra. – Miért?– Országom lakóinak nagy része tudja, hogy itt vagy— folytatta a tündérkirály. – Az udvaron kívül sokellenségem van. Most, hogy itt vagy, hogy tudsz rólunk,általad akarnak majd elérni hozzám. Ezt sajnos nemengedhetem meg.– Nem értem. - Körülnéztem. A tündérarisztokratákjava része komoran, barátságtalanul nézett rám.Tekintetükben undor villant.Rimánkodva fordultam vissza Oberonhoz. – Miértkellenék nekik? Én csak emberlény vagyok. Semmidolgom a te népeddel. Én csak vissza akarom kapni azöcsémet.– Épp ellenkezőleg. - Oberon felsóhajtott, és mostelőször látszott rajta a kora. Öregnek tűnt, még mindighalálosan és iszonyúan hatalmasnak, de öregnek ésfáradtnak. – Több kapcsolatod van a mi világunkkal,mint sejtenéd, Meghan Chase. Ugyanis a leányom vagy.