Banda vagy szerelem?

4.

Pár másodperc csönd után, megszólalt az a hang, amit most a legkevésbé akartam hallani.

- Mi történt vele? - kérdezte, de Chan nem válaszolt neki. Még mindig fogta a kezem, amire időközben a fejét hajtotta, és éreztem, ahogy az állkapcsa megfeszült. Nem mozdult, ezzel valószínűleg felhúzva az ajtóban állót, aki hangosan beszívta a levegőt, és felemelte a hangját.

- Mi a faszt képzelsz magadról? - mondta szinte már ordítva.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Ne ordibálj, mert a végén mindkettőnket kidobnak. - csitította le az ajtóban állót, aki hangosan vette a levegőt idegességében.

- Mit képzeltél, hogy nem szóltál? Azt hitted, hogy nem tudom meg, hogy két napja itt vagy vele? Senki nem jöhet be hozzá, mi? - kérdezte halkabban, de még idegesebben a fiú, miközben ujjait ropogtatta. Rossz szokása, mindig ezzel idegesített...

- Te engem nem vonhatsz kérdőre. Ha tudni szeretnéd, TE vagy az oka! Te voltál bent vele utoljára, Te vagy az aki miatt... kómába esett... - mondta Chan a fogai közt kiszűrve, miközben ujjaival simogatta a kezem, mintha ezzel kicsit lenyugodhatott volna.

- K..kómába esett? - vált meglepetté a hangja. Egy ideig csend volt. Nem tudtam mi történik. Már három perce körülbelül csak a levegővételeiket hallgattam. Időközben Chan ismét letette a fejét a kezemre, még mindig simogatva azt.

- Hogy érted, hogy miattam? - kérdezte végül a csendet megtörve, majd hangos léptekkel jött közelebb, és leült a lábamhoz az ágy végére. Chan megint felegyenesedett, de a kezemet most sem engedte el.

- Itt voltál nála... - kezdte. - Nem tudom, hogy mi történt, de nem mondta el nekem.. - mondta. Várjunk! Hisz nem azt mondta, hogy mikor bejött már kómában voltam? Nem értem.

- Te beszéltél vele? Miért nem szóltál nekem? Ő az én barátnőm, jogom lett volna tudni! - lett megint ideges.

- Csak volt. - mondta higgadtan Chan, mire hallottam, hogy a fiúban rekedt a levegő.

- Mire célzol ezzel Chan? Az hogy szakítottunk, már okot ad arra, hogy ne szólj nekem, mi történt? Hiába csak volt a barátnőm, neki még mindig csak én vagyok! - mondta, és a hangjából ítélve, nem akartam volna a gyilkos szemeibe nézni. Rosszul esett amit mondott... - Nekem lenne ott a helyem, nekem kellene a kezét fognom, nem pedig neked! Úgyhogy el is engedheted. - mordult rá, de a másik, mintha nem is hallotta volna. - Nem hallottad, amit mondtam? - mocorgott ülve a fiú. Chan csak hangosan felsóhajtott, de nem mozdult.

- Tudod... - kezdte még nyugodtabban mint az előbb. - Amikor megbántották, én voltam mellette. Amikor megbántottad, én voltam mellette. Amikor összejöttetek, akkor is mellette voltam, holott pontosan tudtam, hogy milyen vagy a lányokkal. Megfogadtam, hogyha bármi történik vele miattad, megöllek. De nem teszem. Miatta nem bántalak, mert beléd szeretett. Hányszor mondhattam volna el neki, hogy... amiket eddig tettél. Lett volna rá alkalom bőven, mert nem egyszer vesztetek össze. De soha nem láttam őt annyira boldognak, mint mikor melletted volt. Ilyenkor mindig egy kicsit jobban összetört a szívem. Már nem azért mert vele voltál, hiszen ha te már nem vagy vele, én akkor is itt vagyok neki. Nem, nem ezért. Még csak nem is azért, mert boldogabb, mint én valaha voltam. Hanem azért, mert veled volt boldog. Mindig féltékeny voltam rád. Mit láthat benned, azon kívül hogy... Amikor megkérdeztem tőle, hogy mit szeret benned, nem tudott válaszolni. Dühös voltam. Nem akartam az lenni rá, de akkor én is megbántottam őt. Azt mondtam neki, hogy a banda miatt leszek vele kevesebbet. Igazából, csak el akartam őt felejteni. Félre akartam lökni magamtól, mert úgy gondoltam, téged úgyis jobban szeret. De hatalmasat tévedtem. Csak azt értem el ezzel, hogy rohadtul hiányzott és emiatt nem tudtam semmit sem csinálni. Nem tudtam aludni. Ha tudtam is, akkor is vele álmodtam. Amikor már fizikailag is fájt, mert igen, fájt, hogy nem láthatom, eldöntöttem, hogy elmegyek hozzá, de nem volt otthon. Woojintől tudtam meg, hogy veled van, de mondta, hogy furán viselkedtél mielőtt átjött. Mindenkit megkérdeztem, mi történt. Végül Minho mondta el, hogy szakítani akarsz vele. Én pedig rohantam, mint egy őrült, végig az utcákon, minden helyet megnéztem ahol lenni szoktatok. Sehol nem voltatok. Csak a fagyizó és a játszótér közötti sikátor közelében hallottam meg, hogy valaki keservesen zokog. Aztán láttalak meg téged az út másik oldalán elsétálni, és belém nyilallt a felismerés, hogy Mina zokog így. Abban a percben több minden átfutott az agyamon. Az, hogy talán bántottad őt. Vagy az, hogy tényleg szakítottál vele... Egyátalán miért abban a rohadt sikátorban hagytad őt?? - mondta, dühét és sírását visszatartva.

Sziasztok! Kövi fejezet visszaemlékezés lesz! Vote, komment, kritika, vélemény. Minden ami számít, Puszi: SuhtoriiLady