Banda vagy szerelem?

6.

-...Egyátalán miért abban rohadt sikátorban hagytad őt?? - mondta, dühét és sírását visszatartva. Csönd volt. Egyikük sem szólalt meg. Hyunjin valószínűleg éppen emésztette a hallottakat. Én is így voltam ezzel. Sosem gondoltam volna, hogy Chan nem lépett túl rajtam...

- Hallottál? - kérdezte Chan. A fiú még mindig csak ült, de egyre hangosabban vette a levegőt.

- Ezt nem hiszem el.. Mindig sejtettem, hogy tetszik neked, de ezt nem gondoltam volna.. Nem is gondoltál rá? Csak magadra? ÉN kellek neki, ő az ÉN barátnőm! Rám van szüksége! - kelt ki magából Hyunjin, és a lábam mellé csapott.

- Ohó, és én vagyok az önző? - kérdezte cinikusan Chan, miközben felült. - Arra nem gondoltál, hogy miattad került ide? Rám is éppúgy szüksége van.. És mint már mondtam.. Csak volt a barátnőd. Szakítottatok.

- Nem ez most a lényeges, Chan! Szeret engem, és ő is nagyon fontos nekem. Miért nem szóltál? - vett vissza egy kicsit Hyunjin az indulatból. Ő is nagyon fontos nekem. Ez a mondat visszhangzott a fejemben. Miért ezt mondja? Miért bánt meg még jobban? Bár nem tudja, hogy hallom, mert látszatra - és gyakorlatilag is - kómában vagyok.. Lehet jobb is, hogy most nem hall. Mert belülről megint zokogok. Nem is szeretett volna soha?

- Hű, ez aztán szép volt tesó. Mi az, nem bírod kimondani, hogy "Szeretem a barátnőmet"? Mi bajod van neked? - idegesítette Chan a fiút. De mielőtt bármit is mondhatott volna, folytatta. - Tudod.. Mielőtt kómába esett, beszélgettünk. Azt nem mondta el, hogy mi volt, viszont más dolog történt... - mondta, és megint megfogta a kezem, most összekulcsolva ujjainkat. Tessék?? Teljesen elképedtem. Hiszen nem is történt semmi, már kómában voltam amikor idejött! Miért csinálja ezt? Ne, mi lesz ennek a vége.. Hatalmasat csalódtam Chanban.. Legszívesebben felrúgtam volna most, ha persze nem gátolna az, hogy kómában vagyok.