Új osztálytárs ~ Lukanette Story

Part 1

~ Marinette szemszöge ~ 

Éppen egy fiú kezét fogtam, akinek fekete-türkiz haja volt. Az arcát nem láttam, viszont mikor fordult volna felém, minden elhomályosodott. Hirtelen kinyílt a szemem, a hangos ébresztőmre. Remek egy újabb nap a suliba. De várjunk csak...Hiszen ma van a nagy nap mikor elmondom Adriennek, hogy mit érzek iránta!! Mikor ez eszembe jutott , izgatottságomban kiugrottam az ágyból, és rohantam is átöltözni. Ránéztem az időre: 7:38.Rendben még van időm elkészülni. De akkor is. Ma fogom neki elmondani, amit már hónapok óta érzek iránta!! Úristen nagyon izgulook! Tikki gyorsan odarepült hozzám.

- Marinette, miért sietsz ennyire? 

-Tikki, tudod ma van a nagy nap, mikor el fogom mondani Adriennek, hogy mit érzek iránta!!!

-Jaj, tényleg szurkolok neked Marinette! - mondta Tikki, és megölelte az arcomat.

-Annyira izgulok, a szívem majd kidobban!

- Nyugi Marinette, minden rendben lesz! - nyugtatgatott Tikki.

10 perc alatt elkészültem, és rohantam is a suliba. Már majdnem mindenki ott ült az osztályteremben, én is helyet foglaltam Alya mellett.

-Ugye tudod, hogy ma van a nagy nap Mari? -Húzogatta a szemöldökét Alya.

- Igeen, nagyon izgulok!!- borultam izgatottan barátnőm nyakába.

Mindenki megérkezett, és az osztályfőnökünk bejött a terembe, de nem egyedül. Hiszen ez.. Luka!? Az a fiú akivel találkoztam a hajón, amin koncertet adtak elő az osztálytársaim. Nagyon kedves volt velem, és úgy gondolja, hogy elképesztő vagyok. Ez annyira aranyos volt tőle.. Várjunk csak, én Adrient kedvelem! Ráztam meg gyorsan a fejem, hogy visszatérjek az álmodozásból. Mikor megállt a tanárnő, mellé állt pár méterre Luka és a tekintete összetalálkozott az enyémmel, és a fiú elmosolyodott. Gyorsan elfordítottam a fejemet, és elpirultam, magam se tudom, hogy miért.

- Gyerekek, ő itt Luka , az új osztálytársatok, és Juleka testvére. Páran már biztos láttátok, akik voltak a koncerten nemrég. Luka kérlek ülj le Ivan mellé a harmadik padba jobbról.

Mikor befejezte a mondandóját a tanárnő, Luka felment a harmadik padhoz, és leült Ivan mellé. Az órák gyorsan elteltek, és az utolsó óra után mikor mindenki kiment csak Adrien maradt bent, odamentem hozzá.

H-Hali Adrien szeretném- azaz szeretnék neked mondani v-valamit..- a szívem a torkomban dobogott. Végre elmondom neki!

- Hali Marinette, mondd csak. - mosolyodott el Adrien, és szembe állt velem. Gyerünk Mari menni fog!

É-én na-nagyon SZERETLEK! - mondtam ki, és lehajtottam a fejem félénkségemben, így nem láthattam a reagálását.

- Örülök, hogy így érzel Marinette, de én mást szeretek, sajnálom. - fogta meg az egyik vállamat egy pillanatra mire felemeltem a fejem és ránéztem, felvette a táskáját, és az ajtóhoz ment.

- Még egyszer bocsi Marinette. Szia! - mosolygott rám és elment. Amint kilépett az ajtón, az első könnycsepp kicsordult a szememből a sokk után. Tehát mást szeret. Hogy is gondolhattam hogy viszont szeret? Lerogytam a földre, és elkezdtem sírni. Tikki kirepült a táskámból és megölelte az arcomat.

-M-M-Mást sze-szeret.. - sírtam még jobban mikor ezt az egy mondatot nagy nehezen kimondtam. Tikki nem mondott semmit, csak szorosabban ölelte az arcomat. Hirtelen lépteket hallottam és felemeltem a fejemet meglepettségemben. Tikki gyorsan bebújt a táskámba. Luka jött be az osztályterembe, és amint meglátott odafutott hozzám. Próbáltam letörölni a könnyeimet, de folyamatosan csak folytak. 

-Marinette mi történt, miért sírsz?! -jött közelebb kétségbe esetten a fiú és felsegített a földről. A lábaim remegtek, alig bírtam megállni a lábaimon. 

-Cs-Csak meg-megmondtam Adr-Adriennek, h-hogy ked-kedvelem, d-de ő más-mást szeret. -hajtottam le a fejemet, és sírtam tovább. Majd pár másodperccel később éreztem, hogy átölel, amin nagyon meglepődtem, de visszaöleltem.

-Ne sírj Marinette, ha visszautasított, akkor nem érdemel meg. - ölelt szorosabba, amin meglepődtem.

-U-Úgy go-gondolod?- kérdeztem, miközben megálltak a könnyeim.

-Igen Marinette. -mondta és elpirultam. Pár perc csönd után elengedtük egymást. 

-Jobban vagy? - mosolyodott el reménykedően, hogy a válaszom igen legyen.

I-igen, és k-köszönöm. - próbáltam én is elmosolyodni, majd megint megöleltem, amin meglepődött, de visszaölelt. Még én magam is meglepődtem tettemen. Pár másodperc után elengedtem, és felvettem az iskola táskámat. 

-Szívesen Marinette, és maradj erős, rendben? - kérdezte tőlem elmosolyodva. 

-Renden. - bólintottam , és elköszöntem tőle, majd kiléptem a teremből és hazamentem.

-