Always next to you

3.fejezet

Shwan szemszöge:

Az ébresztő idegesítő hangjára keltem. Shelly melettem feküdt tekintete üres volt és látszott rajta, hogy nagyon faradt. Hosszú barna haja kuszán a vállara omlott nagy barna szemei pedig csak félig voltak nyitva. Az én fejem hasított és hányingerem volt. Én így nem fogok iskolába menni az egyszer biztos.
- Shelly, én nem hiszem, hogy ma megyek iskolába...kezdtem finoman. -Shelly felvonta a szemdökét és banbán nézett rám. A válaszán elégge meglepődtem.
-Redben Mendes, de csak azért, mert anyáék ma hosszú üzleti útra mennek és nem hiszem, hogy hamar jönnek visza.
- Mi!? Én erről miért nem tudok???
- Tegnap momdtam el. Sütötte le a szemét. Csak te az egyik kis baratnoddel voltál elfoglalva.
Annyi dolog volt a fejembe.
Mit fogunk enni? Mi lesz, nekem kell a többiekre vigyázni??? Meddig mennek el??? Úgy éreztem magam mint egy kétségbe esett ötéves aki nem találja a szüleit.
- Nekünk kell vigyázni Karira, ígérd meg, hogy maradsz és segítesz. -Kezdte Shelly.
-Megigérem, de baba cserébe had aludjak még egy kicsit,másnapos vagyok....
Ránéztem a lehtő legarnyosabb fejjel.
- Oké aludj csak, de anyáéktól majd köszönj el.
Rendben, Sellőbaba, már alszom is.
-Ne hívj így... forgatta meg a szemét a lány. Már nem figyeltem csak magamrahúztam a takarót és elaludtam.

Egy érintést éreztem a tarkómon majd két vékony hangot hallottam. -Shwanka a sonka ébredj! Anyáék hamarosan indulnak!
-Nem vagyok sonka! Mondtam rekedt hangon a hugaimnak.
-Deee, kiabált rám Karen.
Egy párnát vágtak hozzám. Nevettünk, olyan volt mint régen. Shelly őszinte nevetése és a szemei ahogy rámnézett. Nagyon szép nevetése volt. Semmie nem volt mű. Olyan tökéletes volt. A sminkje is mindíg hibátlan volt. Olyan volt mint egy tündér vagy inkább mint egy sellő. Shelly sellő. Ezért is hívtam így. Utálta de vicces volt amikor felidegesítettem. Sok dologgal lehet, de mostanába alig beszélünk. Távolodok tőle amit nem szeretnék mert rossz. De nem tudom mit csinálhatnék. A gondolataimbólegy újabb párna csapódás zökkentett ki.
-Auuu,most hagyjátok abba! Feltápászkodtam és kisétáltam az ajtón. Szinte majdnem elestem annyira szédültem. Hasított a fejem nagyon. Bementem a fürdőbe és megmostam az arcomat majd felvettem egy pólót és egy nadrágot. Lementem a konyhába. Láttam ahogy Kate és apa pakolják a bőröndöket. Kate kedves nő nagyon de nem tudom anyamnak szólítani. Nem sokra emlékszem az igazi anyukámból, de tudom, hogy magyon megnyugtató és gyönyörű hangja volt. Szép colt és mindíg mindenkinek segíteni akart. Ehez képest én milyen vagyok? Szeretni sem tudtam és a szerelem fogalmát sem ismertem még. Nagyon hiányzott, de most nem akartam ezen gomdolkodni, mert csak rosszul lettem tőle. Inkább megráztam a fejem és próbáltam úgy tenni mintha nem lennék másnapos. -Sziasztok! Köszöntem a lehető legilledelmesebben. Hosszú útra mentek ezért nem akartam, hogy ezen is stresszeljenek, hogy milyen kedves vagyok velük út előtt.
-Szia Shwan. Mosolygott apa.
Kate is köszönt és nyomott egy puszit az arcomra. Szegénynek nagyon lábújhegyre kellett állnia, hogy elérjen engem én pedig kissé lehajoltam hozzá.
-A többiek hol vannak? Kérdezte Kate.
-Nem tudom szerintem fennt párnacsatának vontam meg a vállam...
- Le tudnád őket hívni? Kérdezte apám.
Persze. Elkeztem felfele indulni és egy kicsit gyorsabbra vettem a tempót, amit nem kellett volna mert annyira megszédültem,hogy kicsit leestem a lépcsőről aztán gyorsan felpattantam,dobtam egy mosolyt Kateék felé és továbbrohantam. Kicsit e is vágtam a karom,de nem volt vészes. Shelly, Karen gyertek le mert hamarosan indulnak....
-Anya elmegy? Kérdezte a szavamba vágva és ketsegbeesetten Kari.
-Igen kisebb baba. De ne félj Shelleyvel mindent megoldunk. Próbáltam Karenre mosolyogni és valami biztatot cselekedni, de ilyen állapotba nem ment. Inkább rákacsintottam és lekuldtem, hogy addig megkereshessem Shellyt. Bekopogtam a szobajába majd miután nem jött válasz benyitottam. Shelly az ágyában feküdt és a keze az arca elé volt temetve. Mi a baj Shell? Néztem rá érthetetlenül.

Shelly szemszöge:

Nem tudom mi ütött belém. Csak féltem,hogy elrontom. Nem akartam most senkivel sem beszélni. Olyan rossz előérzetem volt. Inkabb az, hogy valami történni fog. Elmennek a szüleim és nem is érdeklem őket. Mintha nem szeretnének. De nem sírhatok, mert erős vagyok csak szarul esik. Persze itt vannak a bárátaim és Noah is. Mindíg megért es szeret.
-Mi a baj?
Kérdezte Shwan.
-Semmi, kérlek haggyj. Ügyet sem vetett a mondatomra csak leült az ágy szélére és megfogta a kezem. Magához húzott és megölelt. Éreztem az illatát. És nem a sört hanem az ő illatát. Beszippantottam és felnéztem rá. Egy könnycseppet törölt le az arcomról. Mosolyogtam erre újra megölelt. Megszorította a csuklóm és kivezetett az ajtón. Gyere Shelly a szülők most indulnak.