A Remény utolsó sugarai ✓

Döntések és következmények

Most már semmi sem számít. Se a boldogság, se az öröm, se a siker. Csak a sötétség van és a homály. Nincs világosság. Nincs nappal. Csak éjszaka van. Csend, de haragos csend. Szörnyű csend. Fájdalmas, marcangoló.

Kezdett a pánik elhatalmasodni rajtam. A hiányérzet és a veszettül sajgó szívem együttesen taroltak le mindent, amit addig nagy nehezen Newttal felépítettünk. A bennem lakó ördögfajzat lassan legyőzte a józan eszemet és kétségbeesve kezdtem kutatni bármiféle mód után az öngyilkosságra. Se egy kötél, se egy pisztoly, de még csak egy rongyos üvegdarab se. Várjunk csak! Ahol a térképeket tartják... Ott van egy pince! Nem mondták el mindenkinek, de engem beavattak a fiúk, hogy ha esetleg mint lány, szükségem lenne fegyverre, hogy megvédjem magam, tudjam, hol van.

Ereimben száguldott a vér, szívem a torkomban vert. Remélem lassan már sehol sem fog. Siető léptekkel megindultam a Térképszoba felé. Pár méterre az ajtótól aztán hirtelen megtorpantam...

- Mért nem alszol? - a hangot azonnal felismertem, de egyúttal meg is ijedtem.

- Csak... Kijöttem nézni a csillagokat. Nem tudtam aludni.

- Ezért jöttél ide, igaz? - elpirulva néztem a talajt, miközben Newt folytatta: - Tudom, mért vagy itt.

- Nem bírom tovább - szólaltam meg kis idő múlva, még mindig a földet bámulva.

- Szóval itt akarsz hagyni?

- Nem, én csak...

- Nélküled már rég nem lennék itt. És amúgyis, mért pont most? Amikor már összejöttünk?

- Eddig még tűrtem valahogy. De most vége. Nem akarom ezt tovább csinálni. Nem akarok valami bolondok játéka lenni. Nem tudom, hogy kik küldtek ide, de azt hiszem most már nem is érdekel. Nem akarok tovább élni.

Semmi válasz nem érkezett, aztán pár perc múlva Newt megindult felém. Csak egy bánatos csókot váltottunk, mintha ez az utolsó lenne. Könnyeim zuhatagként csordultak alá, majd vállára hajtottam fejemet és az ölelésében zokogtam tovább. Tudtam, hogy miatta muszáj kitartanom, de már nem voltam a régi. Nem voltam erős. Se kitartó. Azt hiszem, feladtam.

Egyre jobban és hangosabban sírtam, miközben Newt csak a hátamat simogatta. Aztán olyat mondott, amitől megijedtem:

- Ez a te döntésed. A te életedről van szó, így neked kell rendelkezned felette. Nem érdekel hogy döntesz, én támogatni foglak.

- Utálok dönteni! - méginkább kifakadtam. Egyszerűen borzasztó volt ez a helyzet.

- Tudom, kincsem, tudom. Melletted vagyok, bármi történjék is.

Még mindig vállára borulva próbáltam felfogni az eseményeket. Amiket mondott. Én esküszöm, nem az volt a célom, hogy elszomorítsam. Hallottam a hangján, hogy nem akar meggyőzni. Már elmondott mindent, ami az életben maradásom mellett állt. Innentől az én döntésem, hogy mi legyen.

Kétségtelen, nehéz volt. Hiszen ezzel rögtön két életet is veszélybe sodrok! Newtból simán kinézem, hogy utánam ő is megpróbálná megölni magát, amit nem engedhetek meg. Aztán ott van a saját életem, amit bár rohadtul nem tisztelek és nem is kell, de... mégiscsak egy élet. Valahol, valamikor egy nő megszenvedett azért, hogy én világra jöjjek. Tényleg hagynám, hogy ez kárba vesszen?

Ezeket átgondolva, azt hiszem egyértelmű volt a végleges döntés. Bár fájt kimondani, és tudtam, hogy innentől nehezebb lesz, mégis így szóltam:

- Maradok.

Válaszom halk volt, és szinte érthetetlen, de Newt érezhetően megkönnyebbült, ami azért nekem is jólesett. Bensőmból kiszakadt a keserves fájdalom, könnyeket hagyva maga után. Furcsa érzés kerített hatalmába, valami borzasztó. Ezzel talán hosszú időre ráijesztettem Newtra.

- Nem tudod, mennyire örülök most - mondta.

- Nem akartalak megijeszteni..

- Innentől fokozottan fogok figyelni rád. Minden pillanatot szebbé teszek neked.

- Nálam boldogabb ember akkor nem lesz a Földön - persze nyilvánvaló volt, hogy a boldogságom hosszútávon nem kitartó, de az akkor nem érdekelt. Álmos voltam már. - Newt? Nem megyünk aludni?

- De, szívem, megyünk. Gyere szépen. És most nem kell félned semmitől, itt vagyok - átkarolt, én meg gyenge lábaimon lépkedtem mellette. Bágyatag szavaim nem lettek volna elegek hálám kifejezésére.

Lassan bemásztam az ágyba, Newt pedig betakargatott, majd befeküdt mellém. Hosszú ideig csak néztük egymást, aztán viszont végre sikerült elaludnom.

Nem tudtam rájönni, reggel kb. mikor ébredtem fel, de Newt még ott volt mellettem.

- Jó reggelt, szépségem!

- Jó reggelt! - fordultam felé, hatalmas szemeibe fúrva tekintetem. - Nem tudom, hogyan köszönjem meg a tegnapit.

- Van egy ötletem, hogyan - huncutul vigyorgott, és tudtam, hogy csakis valami romantikusat kérhet. Ebben nem is csalódtam: - ma velem vacsorázol. Csak mi ketten. Gyertyával. És... Lehet, hogy külön kérek valami finomat Serpenyőtől.

- Szóval egy randi. Végülis - imádom húzni az emberek agyát - lehet róla szó.

- Yass - a levegőbe bokszolt, mintha valami hatalmas dologra mondtam volna igent. Bár neki már ez is sokat jelentett a jelek szerint.

- Dolgoznunk kéne - immár a plafont néztem rendületlen, gyorsan végigpörgetve magamban az aznapi várható eseményeket.

- Az lehet. De most nem érdekel - fölém hajolt és csábító illatával hatalmába kerítve szájon csókolt.

Nyakába kapaszkodva viszonoztam, aztán hajamat simogatva áttért a nyakamra. Miután azt is végigpuszilgatta, újra az arcomra fordította figyelmét. Szeánsza végén a homlokomat csókolta meg, végigsimította a hajamat és visszadőlt az ágyra. Miközben a hasát cirógattam, titkon örültem, hogy előző nap nem lettem öngyilkos. Ugyanis akkor ezt a gyönyörűséget ma nem kaptam volna meg.

Lentről Alby kissé ideges hangját hallottuk felcsengeni, amint valakit leteremt. Egymásra néztünk Newttal és egyszerre kezdtünk el nevetni. Az a gyerek biztos többet csinált nálunk. Végülis mi csak döglünk.

- Minket kéne szidnia - szólaltam meg.

- Ne akard azt - megint mosolyra fakadtunk, ami teljesen elfeledtette velem az előző nap szörnyű gondolatait.

Elképzelhetetlen volt ez még az előző napon, amikor komolyan elgondolkodtam az élet legfontosabb kérdéséről: érdemes azt megtartani? Nem is magam miatt, de végül a nehezebb utat választottam. Bíztam abban, hogy a dolgok jóra fordulnak.

- Viszont... Azt hiszem, most már mennem kell. Tovább sajnos nem húzhatom a munka elkezdését - csók.

- Én is megyek. Kell majd egy segítő kéz, nem? - megint csók.

- Majd Thomas segít. Neked ma szabadnapot adok - újabb csók.

- Szabadnapot nem csak Alby adhat? - találjátok, ki mi történt.😏

- Én vagyok a helyettese. Azt hiszem, erre is van jogom. - *😏*

- Egész nap csak melletted leszek - KÉT csók.

- Akkor jó - három.

Lustán sétáltunk le, kilépve az ajtón egy átlagos napba csöppenve. Mindenki végezte a dolgát, csinálta amit kellett. Newt is azonnal a növények felé indult, én pedig a nyomában lépkedtem. Zart már nagyban munkálkodott, mire mi odaértünk.

Közkívánatra 😊✌️