A dolog

3.fejezet

    Az igazgató megkérte a rendőrfőnököt, hogy ne hozzák nyilvánosságra az aktát. Még a hideg is kirázta, hogy esetleg kitudódhat ez a feltevés. Sokan bolondnak, elmebetegnek tartanák őt, vagy esetleg megcáfolnák az akták hitelességét. Ez a gimnáziumra is szörnyen rossz fényt vetne.

    Stephenson így nem tehetett semmit, csak szorongva várta az eredményeket és reménykedett, hogy mégis előkerül valami, amivel rájöhetnek, hogy mi okozta Susan halálát. Ez a szorongás az iskolai éketére is hatással volt. Az óráin, amiket tartott összeszedetlen volt. Nem figyelt néha mit csinál, rosszul diktálta le az adott anyagot és ezt több kollégája is észrevette. Többen beszéltek vele, de ő mindig azt mondta, hogy még mindig kísérti, ami itt történt. Nos, részben ez igaz is volt.

    Azt azonban nem tudták, hogy más is gyötri a lelkét.

***

    Még épphogy betette a lábát az irodájába megcsorrent Stephenson telefonja. Sietve pakolta le táskáját és azonnal a kagylóhoz lépett.

    - Igen, tessék, Stephenson igazgató.

    - Jó reggelt kívánok igazgató úr! - szólt bele a vonal másik végéről Dr Ross. - Telefonon zavarnám, most nem áll módomban a gimnáziumhoz sietni. Már Bosman rendőrfőnöknek is elmondtam telefonba, hogy átvizsgáltaü mégegysze Susan maradványait. Nagyon alaposan kutattam, minden apró részletre odafigyeltem, de semmi változást nem találtam. A szövetminta ismeretlen.

    Stephenson csalódottan sóhajtott.

    - Ez biztos doktor úr? - kérdezte, majd miután megkapta az igenlő választ beletörődött a tényekbe.

    - A többivel végeztem. A lány maradványait átszolgáltatom a temetkezési vállakozókhoz, üajd értesítem a szülőket. Gondolom ön is részt kíván venni a temetésen.

    - Persze - felelte Stephenson.

    -Ezután elköszöntek egymástól. Az igazgató gondterhelt arccal ült le a fotelébe. Sóhajtva megdörzsölte a homlokát, majd elgondolkozott. Ideje elmondani a tanároknak...
 

***
   

    Dereck Stones teljesen megváltozott. Az incidens után az iskola legnagyképübb gyereke egy csapásra visszahúzódó és komor lett. Magát okolta Susan haláláért, és néhány barátja is elfordult tőle. Egy lelki roncs lett.

    Az évfolyamból többen is piszkálták, vagy sugdolóztak, ha végigment a folyosón. Akik üeg kitartottak mellette, próbálták visszahozni a régi énjét. Hiába. Az egyik ilyen fiú Max volt. Ő és barátjuk, Tom végig Dereck mellett maradtak. Sokat köszönhetett az egykori macsó ennek a két srácnak.

    Egy nagyon rossz döntést azonban mégis meghoztak.

    Tomnak nagyon magasan volt a félelemingere. Mindig is szerette az adrenalinlökettől kapott energiát. Ilyenkor sokkal szabadabbnak érezte magát. Ezt az érzést barátja, Üax kevésbé osztja, de mindig Tom mellett áll, bármilyen őrültségről is legyen szó. Egyik nap Tom úgy döntött, hogybe akar szökni az alagsori folyosóra. Oda, ahol Susant megtalálták...

    Max ezt nagyon rossz ötletnek tartotta. Próbálta lebeszélni barátját arról, hogy lemenjen oda. Gyalázásnak tartotta. De Tom hajthatatlan volt, és kíváncsi. Egy kihívásnak, kalandnak tartotta a dolgot. Áthágni egy szabályt? Neki ez szokásos. Így hát Max nem tehetett mást, Tommal tartott. Nem engedte le Tomot egyedül. Féltette őt.