Éjjeli pillangó

Éjjeli pillangó 1.rész

Kinsei azt mondta, hogy ma este jöjjek el a parkba, de nem mondta meg, hogy miért éppen itt akar velem találkozni. Ráadásul a park legkihaltabb részében, a régi telek mellett. Ha megint pénz kell neki a cuccra, nem fogom odaadni neki.Persze, állandóan kamuzik valamit, hogy nem a drogra kell neki a lóvé, hanem kajára, meg a lakást, ahol él nagyon nehezen tartja fent, de már keres munkát, és akkor majd visszaadja. Na persze, én meg már a belemet kidolgozom, és egy koszos garzonban élek. A bátyám már 30 lesz nemsokára, és még mindig rám támaszkodik,aki 6 évvel fiatalabb mint ő. Nevetséges.

Mélyet sóhajtok, ideértem a telekszéléhez, de a bátyámat nem látom sehol. Nem a pontosságáról híres, az tény, de már elmúlt 11 én meg ma is melóztam, és szeretnék végre hazamenni, letusolni, és végre aludni. Átlépem a kerítés maradványait, és bóklászom kicsit a gazzal benőtt hatalmas telken, ami két magas ház közt van. A város ezen része,ahol élek, nem valami puccos környék, de nekem tökéletesen megfelel. Bár mostanában kicsit kezd túl nyomasztónak hatni, és alig laknak itt már errefelé, max. csak idősebbek, de rajtuk kívül alig akad itt élő lélek. Kinsei is nem véletlenül lépett még le anno évekkel ezelőtt, neki a pörgés kell, nem ez.

Hűvös szél fúj, ezért kicsit jobban összehúzom magamon a pulcsimat, és lépkedek tovább.Belerúgok egy üres sörös dobozba, ami csörömpölve repül arrébb, majd megakad a fűben. Ahhoz képest, hogy még csak szeptember van, nagyon hűvös az idő, nem szokott ilyen lenni.Kinsei, komolyan, igyekezz már, és told ide a képed, mielőtt megfagyok. Bedugom a kezeim a zsebembe, de nem lesz sokkal jobb.Elhoztam majdnem az összes maradék pénzemet ennek a szerencsétlennek, de többet nem fogok adni már neki. Így is alig jövök ki a fizetésemből, de Kinsei csak jön, és mindig ugyanazzal a dumával.

Beérek a ház árnyékába, ahova az utcai lámpa gyér fénye már nem ér el. Elég hátborzongató ilyenkor. Sóhajtok egyet, leheletem apró kis felhőként leng tova,majd szétfoszlik. Ránézek az órámra, lassan éjfél. Elég volt,én nem fogok itt tovább fagyoskodni, csak hogy megvárjam azt a gyökeret. Ha kell neki valami, akkor jöjjön el hozzám, tudja jól,hol lakom. Megfordulok és elindulok vissza a park felé. Hirtelen csörömpölést hallok magam mögül, mintha valaki bele rúgott volna megint abba a sörös dobozba, amit én küldtem arrébb még pár perce. Megdermedek, és próbálom kivenni, hogy van e ott valaki, de nem látok senkit sem. Jobb lesz ha eltűnök innen mihamarabb, nem tetszik ez a hely nekem. Ám mikor indulni akarnék,kemény ütést érzek a fejemen, és arccal előrezuhanok. Lépteket hallok, majd valaki felemel, én meg kábultan lógok csak, mint valami rongybaba.

Nem vesztem el teljesen az eszméletem,képek maradnak meg, hogy mi is történik velem. Beraknak egy kocsiba, majd elhajtunk... a város széle felé megyünk... tompa hangok körülöttem... megérkezünk, és kiráncigálnak az autóból... nem tudom, hol lehetek... egy emeleti szobába visznek,és csak betaszítanak... zúg a fejem... aztán semmi kép...

Valaki rugdos és szólongat, hogy keljek már fel. Nagy nehezen kinyitom a szememet, és egy ismeretlenférfi áll előttem. Olyan harminc körüli lehet, mint a bátyám,de sokkal sunyibb képe van. Hirtelen nem tudom, hogy hol vagyok,hiszen ez nem az én szobám. Aztán eszembe jut a tegnap este.Rögtön kitisztul a fejem, és felülök, ami nem volt valami jó ötlet, ugyanis a fejem kegyetlenül fáj ott, ahol tegnap este eltaláltak. A férfi előttem csak vigyorog rajtam. Rémült tekintettel nézek fel rá.

- H-hol vagyok? Kik maguk? És miért hoztak ide? Hol a bátyám? - kérdem, de hangom megremeg, a hideg kiráz ettől a helytől.

- Nyughass kölyök! Az új otthonodban vagy, jobb lesz ha hozzászoksz. Patkányoknak patkányluk jár. A bátyád meg már valószínűleg messze jár a ribancával együtt. - morogja a férfi, közben le nem veszi rólam a szemét.